2018.06.28. 16:35 – Kovács.Attila

Nem vagyunk rászorulva arra, hogy a Karthago megélhetési zenekar legyen - Interjú Szigeti Ferenccel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ferry_akcioban_gibsonnal_2_1.jpg

Szinte hihetetlen belegondolni, hogy jövőre már negyvenedik születésnapját ünnepli a Karthago. A zenekar természetesen nagy erőkkel készül a jubileumi évre, melynek megkoronázásaként egy új album is megjelenik majd, amelynek felvételei jelenleg is zajlanak. Emellett az idei nyár egyik kiemelt eseményének ígérkezik az idei egyetlen budapesti koncert, mely szombaton lesz a Barba Negra Trackben. Ebből az alkalomból Szigeti Ferenccel, a zenekar alapító gitárosával beszélgettünk. Az aktualitások mellett olyan témák is szóba kerültek, mint a Karthago majd’ négy évtizede stabil felállásának titka, a tudatos zenekarvezetés fontossága, és persze néhány klasszikus zenekari történetet is felidéztünk.


interjú magyar rock karthago szigeti ferenc



2018.06.25. 15:23 – Lángoló

Stone Sour, RATM Tribute, 35 éves Aurora és a Karthago egyetlen idei fővárosi koncertje a Barba Negra Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ss.jpg

Ma este pályafutása során először lép fel Magyarországon a Stone Sour, amelyet sokan emlegetnek Corey Taylor "másik" zenekaraként, valójában viszont három évvel korábban alakultak, mint a Slipknot, bár az első albumuk megjelenése jó tíz évet váratott magára. A Barba Negra Trackbe a tavaly megjelent Hydrograd lemezzel érkeznek az idei évad egyik legjobban várt produkciójaként. A hétfő estével azonban nem ér véget a hét, hiszen rajtuk kívül olyan koncertek várják a közönséget, mint az új időpontban, kedden megrendezett RATM Tribute koncert a Subscribe előadásában, az Aurora 35 éves koncertje, valamint szombaton a Karthago egyetlen idei budapesti fellépése.


programajánló koncert szponzoráció guilty parties subscribe karthago aurora stone sour barba negra barba negra track ratm tribute



2015.08.05. 14:28 – Hirdetés

Nyolc óra szórakozás apáink útján

A Beatrice és a Karthago váltja egymást a Track színpadán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ricse.png

Ezen a héten a nagy öregeké lesz a terep a Barba Negra Track-ben. Az ex-eddásokat tömörítő Zártosztály ma esti garantáltan őrült bulija után a Nagy Feró vezette Beatrice, majd az Apáink útján kislemez megjelenésének 35. évfordulóját ünneplő Karthago lép a szabadtéri szórakozóhely deszkáira. További infók a hajtás után.


hirdetés programajánló koncert beatrice karthago barba negra track



süti beállítások módosítása