2012.03.02. 14:30 – Lángoló Gitárok

Lionel Richie Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

November 21-én a Papp László Sportarénában ad koncertet Lionel Richie, aki idén megjelenő, Tuskegee című nagylemezét mutatja be nálunk is. Tuskegee egy város Alabama államban, ahol Richie felnőtt, az első zenei hatások is itt érték, melyek főleg a gospel, R&B és a country stílus jegyeit hordozták magukban. A lemezen az énekes újra felfedezi ezeket a zsánereket, a rajta található 14 dalban pedig olyanokkal dolgozza fel saját slágereit, mint Shania Twain, Kenny Rogers, Willie Nelson, Pixie Lott vagy Jennifer Nettles. A koncertről sem kell majd természetesen hiányolni az olyan dalokat, mint a Hello, a Say You, Say Me vagy a Dancing on the Ceiling, bár valószínű Twain nélkül kell majd hallanunk az Endless Love-ot. Richie 1968-ban kezdett zenélni a Commodores tagjaként, majd 1982-ben sikeres szólókarrierbe kezdett, és legfőképpen a szívhez szóló balladáival lett híres. Például azzal, amit most a tovább után is meg lehet hallgatni.


pop hír soul lionel richie



süti beállítások módosítása