Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Mangini 888 dalait hallgatva azonnal az ugrott be, hogy itt a magyar Stone Temple Pilots, csak jóval nyersebb, rock and rollosabb hangzással. Erre elolvasom a sajtóanyagot, ahol úgy jellemzik magukat, mint egy "moslék rockzenét játszó zenekar, a 90-es évek grunge vonalán." Szóval lényegében el is találtam. A csapat 2012-ben alakult, az ötletgazda Forgács Péter gitáros volt, akihez Oláh Antal dobos és Bóta Pál basszusgitáros csatlakozott, az énekes pedig az Irie Maffia gitárosa, Szekér Ádám lett. A Mangani 888 eddig csak koncertezett, de már készül az első lemez. Ennek biznyításképpen áll most itt ez a Deak Kristóf által rendezett klip, illetve alább van még egy plusz dal a kíváncsiaknak.