Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ha már nem csak mi poénkodunk azzal, hogy külön alrovatot kellene létrehozni a Tool időtlen idők óta készülő új lemeze körüli ízetlenkedésekre, akkor talán lehet alapja a dolognak. Persze nem pattannánk fel ismét ennyire lelkesen erre a vesszőparipára, ha nem lenne friss hírünk a témában. Most azonban nem a zenekar valamelyik tagja nyilatkozott arról, hogy készül a lemez: három mértékadó szakmabeli, név szerint a behemothos Nergal, Morgan Ågren, a Casualties of Cool és a Fredrik Thordendal's Special Defects dobosa, valamint Paul Demaio, az Entertain the Beast gitárosa, egyben az Aristides Guitars képviselője egyszerre látogatta meg a stúdióban a fiúkat, és postolt közvetlenül ezután közösségi médiafelületre bejegyzést erről. Nevezettek úgy nyilatkoztak, hogy a stúdiópróbán öt vagy hat új dalt hallottak instrumentális formában, tehát itt a bizonyíték, hogy tényleg dolgozik a zenekar. Ahogy a rabbi mondta a kólaautomatának: "Ügyes, nagyon ügyes!" Felhívnánk még a figyelmet Danny Carey dobos kitűnő Genesis-pólójára is, örömmel látjuk, hogy vannak még olyan zenészek, akik büszkék arra, hogy ismerik minden idők egyik legjobb albumát.