2011.12.19. 09:00 – mista

Hat év csend után jövőre új lemezt ad ki a Mouse On Mars

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2006 óta először jelentet meg új nagylemezt jövőre a kilencvenes évek és az ezredforduló környékének meghatározó elektronikus zenei formációja, a permanensen kísérletező, újító hangzásáról ismert Mouse on Mars. A német duó a 2006-os Varcharz című album óta nem adott ki új anyagot, bár 2007-ben Von Südenfed néven megjelentettek egy nagylemezt (Tromatic Reflexxions), amin a Fall énekesével, Mark E. Smith-szel közösen rögzített felvételek voltak hallhatók. A duó még novemberben jelentette be, hogy 2012-ben új albummal jelentkeznek a Modeselektor tagjainak Monkeytown nevű kiadójánál, mostanra pedig már azt is lehet tudni, hogy a lemez Parastrophics címmel február 24-én jelenik meg CD-n, vinylen és persze digitálisan. A formáció tizedik nagylemezének teljes anyaga először a megjelenés előtt nem sokkal, jövő év február elsején a berlini CTM Festivalon lesz hallható, az elmúlt hetekben viszont már két rövid számrészlet is felkerült a SoundCloudra, ezek, valamint az lemez pontos számlistája a lapozás után található.


hír the fall mark e. smith elektronikus modeselektor mouse on mars monkeytown records



süti beállítások módosítása