2012.10.29. 14:41 – Lángoló Gitárok

Új Eminem-album jövőre?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

eminem1.jpgNem túl szokványos módon, egy baseballsapkán jelentette be Eminem, hogy jövőre új lemezt jelentet meg. A ruhadarabot a rapper honlapján lehet megvásárolni, aminek oldalára felvarrták az eddigi albumainak éveit, köztük 2013-at is. A limitált példányszámú, 30 dolláros sapkából befolyó összeg egy részét Eminem Marshall Mathers Foundationje kapja, amely a rapper jótékonysági célokra létrehozott alapítványa. Eminem legutoljára 2010-ben hozta ki a Recovery című szólóalbumát, de nemrég mi is írtunk azzal kapcsolatban, hogy ő az egyetlen előadó, akinek az új évezredben sikerült két nagylemezéből is több mint 10 millió példányt eladnia, amire rajta kívül mindössze 8 zenész vagy együttes volt csak eddig képes, de ők csak egy-egy albummal.


hiphop hír rap eminem



2012.10.25. 12:00 – Lángoló Gitárok

Jimmy Fallonnél zenélt együtt a Roots és a Wu-Tang Clan

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

wu2.jpgNemsokára megjelenik a mozikban a The Man With The Iron Fists című film, amely egyben RZA rendezői bemutatkozása is egyben. A film soundtrackjéről már többször is írtunk kezdve Kanye West dalától a Black Keys-videóig, most pedig az egész Wu-Tang Clan ellátogatott a Late Night With Jimmy Fallonbe, hogy a Rootsszal közösen előadjanak két számot. Az egyik a Six Directions Of Boxing, amely az említett mozifilm egyik betétdala, majd később nosztalgiáztak egy sort, és neki kezdek a Protect Ya Neck örök Wu-Tang-klasszikusba is. A nem mindennapi kollaboráció tévéfelvételeit megmutatjuk a hajtás után.


hiphop hír rap the roots rza jimmy fallon the man with the iron fists wu-tang clan



2012.10.25. 09:30 – Lángoló Gitárok

WitIt - Új Danny Brown-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dannybrown2.jpgEgyelőre kevés felkapottabb underground rapper van most Amerikában, mint Danny Brown, aki csóringer utcai drogdílerből szép lassan az egyik legkülönlegesebb hiphop előadóvá válik. Az új videója még mindig a legutóbbi XXX című lemezéhez készült, amiben Brown megmutatja, milyen lehet egy rakás csaj között érzékelni a körülötted való világot, miközben az agyad szép lassan elrohad a fürdősótól. A végére még egy kis csajos csetepaté is kerekedik a még mindig fogatlan Brown, aki továbbra sem tud elszakadni az egészen bizarr, olcsó számítógépes effektektől és háttértől. Klikk a továbbra a klipért.


hiphop hír rap danny brown



2012.10.18. 10:14 – Lángoló Gitárok

Fegyverrel való fenyegetés miatt letartóztatták a Public Enemy egyik tagját

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

flava.jpgLetartóztatták Las Vegasban Flavor Flavet, miután a saját házában fegyverrel fenyegetett meg egy tinédzsert. A Public Enemy-tag ráadásul feleségének fiára fogott kést, miután eldurvult egy vita fiú anyja és közte. Az összetűzést állítólag tettlegesség is követte, ezután húzott kést az anyját védő fiú ellen, miközben Flav felesége kihívta a rendőröket. A fegyveres támadással és családon belüli erőszakkal vádolt férfit egyébként jelölték a jövőévi Rock and Roll Hall of Fame-be is a Public Enemy tagjaként, viszont most 23 ezer dolláros óvadék ellenében engedik csak ki az előzetesből.


hiphop hír rap public enemy flavor flav



2012.10.15. 11:59 – sajó d.

White Dress - Új Kanye West-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kanye-west-announces-new-design-company-called-donda-1.jpgA Black Keys és RZA közös dala után már is itt a következő szám a rapper által rendezett, novembertől a mozikban is látható The Man With The Iron Fists soundtrackjéről. Ráadásul az előadó nem más, mint Kanye West, aki a dalszövegben éppen a házasságon elmélkedik, majd egy sor erejéig még Kurt Cobaint is megemlíti. A White Dress sorrendben a hetedik nyilvánosságra hozott szerzemény a mozifilm soundtrackjéről, amely egy héttel a premier előtt, október 23-án jelenik meg. A hajtás után megmutatjuk Kanye West új dalát és a hozzá készült kissé furcsa videót, na meg a másik hat számot is a soundtrackről, amelyeken olyan előadók működnek közre, mint Pharaohe Monch, M.O.P., Raekwon vagy éppen Method Man.


hiphop hír rap kanye west rza pharaohe monch black keys the man with the iron fists wu-tang clan



2012.10.12. 11:00 – Lángoló Gitárok

Újabb zenészt fogtak el a texasi határőrök

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nelly_can.jpgFiona Apple, a Misfits volt énekese, Snoop Dogg és Willie Nelson után újabb zenészt kaptak el droggal a texasi határon. Az áldozat most a rapper Nelly, akinek turnébuszában 36 csomag heroint, 5 kiló füvet és egy töltött pisztolyt találtak. A Sierra Blanca-i határőrök azonnal letartóztatásba helyezték Nellyt, mire egy bizonyos Brian Keith Jones magára vállalta a drogok és a fegyver birtoklását, aki a rapper sleppjéhez tartozott. A férfit elfogták és eljárást indítanak ellene. Nelly sajnálatát fejezte ki az eset miatt, ugyanis se ő, se többi társa nem tudott az illegális szerekről. Később Twitter-bejegyzésekben kapott dührohamot, ahol a férfit árulónak titulálja, akit 10 évig barátjának, családtagjának tartott.


hiphop drog hír rap texas nelly



2012.10.12. 09:00 – sajó d.

The Baddest Man Alive - Új Black Keys-dal RZA vendégszereplésével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

theblackkeys091221_560.jpgItt az első dal RZA idén megjelenő nagyjátékfilmjének soundtrackjéről, amit a Black Keys-zel közösen készítettek. A bluesrockerek és a Wu-Tang-legenda nem először dolgozott együtt, hiszen Auerbach és Carney 2009-es Blakroc blues-rap lemezén RZA szövegel az egyébként zseniális Dollars and Sense című számban. A The Man With The Iron Fists mozifilmet novemberben mutatják be a mozikban, de a soundtrack már október végén megjelenik. RZA olyan neves hiphopelőadókat kért fel az együttműködésre az említett Black Keys mellett, mint Pharaohe Monch, Kanye West, Talib Kweli, na meg az egész Wu-Tang Clan. A Quentin Tarantino támogatásával készült verekedős mozi színvonalával kapcsolatban azért vannak aggályaink, de a soundtrack miatt már biztosan érdemes lesz beülni RZA rendezői bemutatkozására. A The Baddest Man Alive meghallgatható a hajtás után illetve egy rövid videó is, amely bemutatja a rapper és a két zenész közös munkálatait a 2009-es Dollars and Sense-en.


rock hiphop hír blues rap garázs rza black keys the man with the iron fists wu-tang clan



2012.10.09. 13:00 – Lángoló Gitárok

Jay-Z szerint a Nirvana egy időre megakasztotta a hiphop térnyerését

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jay-z-brooklyn-nets-jersey-2.jpgEgy nemsokára megjelenő könyvben Jay-Z azt nyilatkozza a Nirvanáról, hogy Kurt Cobainék feltűnése a zenepiacon akkora hatással volt mindenre, hogy egy időre még a hiphop népszerűségét is a háttérbe szorította. Pharrell Williams nemsokára megjelenő könyvében a friss kosárlabdacsapat-tulajdonossal beszélgetett, aki kitért a grunge és a Nrivana hatására is rapzenére: "Először is vissza kell mennünk egy kicsit a grunge előtti korszakig, és rámutatni, miért jött létre ez a műfaj. Addig a hajzenekarok uralták a rádiókat és a rockzene egyre inkább a külsőségekről szólt, mint magáról a zenéről és a jelentéséről, a fiatalság lázadás iránti vágyáról. Ezért ütött akkorát a Smells Like Teen Spirt, mert megmutatta, hogyan érzett mindenki ezekkel kapcsolatban abban az időben." - mondja Pharrellnek Jay-Z. Később arra is kitért, hogy ez az egész milyen hatással volt a hiphopra. "Furcsa volt az egész jelenség, mert addigra a rapzene egyre komolyabb tömegeket mozgatott meg. Az emberek mégis képtelenek voltak levenni a szemüket róluk, és hallgatni őket. Kurt Cobain pedig pont az a figura volt, akinek a feltűnésével azonnal tudtam, hogy kicsit várnunk kell, hogy a hiphop lehessen a legdominánsabb zenei műfaj." - zárja le a témát a rapper, aki később kitért a könyvben Biggie Smalls halálára is.


hiphop hír nirvana kurt cobain rap grunge pharrell jay-z



2012.10.09. 08:00 – Hirdetés

Grandmaster Flash újra a Symbolban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gmflash.jpgAki otthon van a lemezlovasok vagy a hiphop világában, valószínűleg azonnal felkapja a fejét Grandmaster Flash nevének hallatán. Ő volt az, aki zenélés közben elsőként nyúlt hozzá a lemezekhez, vagyis ő fektette le a ma már az egész világon elterjedt DJ-szakma alapjait. A hiphoplegenda ezen a szombaton a Symbol Budapestben lép fel, amire most két páros belépőt nyerhetnek azok, akik helyesen válaszolnak a játékban feltett kérdésekre. Ehhez nem kell mást tenni, mint játszani, ennek részeként pedig legelőször is lájkolni a Lángoló Gitárok, valamint a Symbol Facebook-oldalait, majd pedig a jatek@langologitarok.hu címre egy Lángoló-Grandmaster Flash-játék tárgyú levélben elküldeni nekünk a választ.


hiphop hír rap symbol grandmaster flash



süti beállítások módosítása