2016.07.22. 09:31 – Gnosis

Ilyen egy 9/10-es Korn-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

korn2.jpg

Legalábbis ezt nyilatkozta nemrég James „Munky” Shaffer gitáros az október 21-én megjelenő, The Serenity of Suffering cím új Korn-lemez kapcsán:

Ha az első albumunkat (Korn) tízesnek vesszük, akkor az új az tuti kilences.

Az a fő, hogy önbizalomból nincs hiány és ezt a Rotting In Vain című számot hallva akár kilences is lehetne, ha soha, egyetlen dalt se ismernénk a debüt óta. Na de ne legyünk túl szigorúak, maga a dal egy faék egyszerűségű Korn-szám, leszámítva, hogy nincs csattogó basszus, viszont van helyette ismét Jonathan Davis-es kutyaugatás. Akár még jó is lehet a lemez, mondjuk tíz dalból kilenc.


rock metál hír numetal korn



2016.07.21. 15:27 – Lángoló

Szabó Balázs Bandája a Balaton közepén lép fel pénteken

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A május vége óta zajló MOL Nagyon Balaton programsorozat idén már olyan eseményeket tudhat maga mögött, mint az Ultrabalaton futóverseny, a látogatócsúcsot döntő 10. jubileumi Balaton Sound, a VinCE Balaton borfesztivál, a badacsonyi borászokat felvonultató Badacsony Bor7, illetve a VeszprémFest, ami többek közt Jamie Cullum, Lisa Stansfield és a Rozé, Rizling és Jazz napok boros-jazzenés programjával zajlott Veszprémben.


folk pop rock hír szabó balázs bandája nagyon balaton



2016.07.21. 09:29 – Hirdetés

Vasárnap We Are Scientists az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

weares.jpg

Ha júniusban "a legamerikaibb angol" zenekar, a Heavy érkezik a hajóra, akkor júliusban "a legangolabb amerikai" együttes lép fel az A38-on. A funkos-punkos indie rockot britpopba oltó We Are Scientists friss, ötödik nagylemezével koncertezik Budapesten.


indie pop rock hír we are scientists gustave tiger



2016.07.19. 15:14 – dankógábor

Magyarul is megjelent Duff McKagan könyve, az It’s So Easy… és más hazugságok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

duff_borito.jpgDuff McKagan, a Guns N’ Roses és a Velvet Revolver egyik alapítójának története arról szól, hogy miként jutott a csúcsra, hogyan küzdött az alkohollal és a drogokkal, hogyan omlott össze és végül hogyan állt újra talpra. A basszusgitáros 20 évesen hagyta el szülővárosát, Seattle-t, ahol egyébként már helyileg viszonylag ismert punkzenésznek számított. Tovább akart lépni szakmailag, és menekült a barátait tönkretevő heroin elől. Még csak pár hetet töltött Los Angelesben - az autójában lakva -, amikor jelentkezett a hirdetésre, amiben egy Slash nevű ismeretlen keresett basszusgitárost. Kis cikkcakkok után végül megalakult a Guns N’ Roses, amely aztán több mint 100 millió lemezt adott el világszerte. Ez is benne van a könyvben, természetesen, de az egész inkább McKagan életéről szól, aminek csak egy része a Guns N' Roses és a többi zenekar, és ugyanígy ide tartozik a küzdősport szenvedélye, a tanulás késői felfedése, és persze a menekülés az önpusztítástól. A könyvben a rockzenei világ egyik legszimpatikusabb figurája, tényleg élvezetes stílusban tárja elénk az életét. Már kapható országszerte, de akár itt is, online.


könyv punk rock hír duff mckagan



2016.07.19. 10:24 – Lángoló

Somló Tamás emlékére

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Keddre virradóra, 68 éves korában elhunyt Somló Tamás. A zenész régóta betegeskedett, pár éve daganatot találtak a szervezetében, de úgy tűnt legyőzte a rákot. Nemrég azonban ismét beteg lett, és ugyan a legutolsó hírek arról szóltak, hogy javult az állapota, mégsem bírta tovább a szervezete. Itt az Index gyászhíre. A Lángoló most egy, a dalaiból készült válogatással búcsúzik a zenésztől, aki olyan együttesekkel lett híres, mint az Omega, a Kex, a Non-Stop vagy talán a legfontosabb, az LGT.


jazz pop rock hír gyász somló tamás



2016.07.18. 17:35 – dankógábor

Itt az első stúdiófelvétel a majdnem-Rage Against The Machine-tól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

por.jpg

Szóval itt a Prophets Of Rage névadó dala, és igen, gyanús lehet egyeseknek, mert ez egy 1988-as Public Enemy-szám újraértelmezése, lényegében Rage Against The Machine-ossá tétele. Chuck D természetesen szövegel benne, de kapott egy részt a Cypress Hill-es B-Real is. A projekt most jelenleg rendes zenekarként funkcionál, lesz lemez is (EP) meg turné, meg minden, de a pontos részletek később jönnek a dalokról.


rock hiphop hír public enemy prophets of rage



2016.07.18. 17:12 – dankógábor

Egyre jobbnak tűnik ez a Giraffe Tongue Orchestra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ugye ebben a zenekarban zenél együtt William DuVall (Alice In Chains), Brent Hinds (Mastodon), Ben Weinman (The Dillinger Escape Plan), Thomas Pridgen (The Mars Volta) és Pete Griffin (Dethklok, Zappa Plays Zappa). A zene meg teljesen elüt a tagok anyazenekaraitól. Na jó, talán a Mars Volta-rajongók fogják a legjobban élvezni, bár pont egy Mars Volta-dalszerző sincs a zenekarban, csak az egyik korszakuk dobosa. A projektnek most jött ki a második dala, ami nem annyira progrockos, inkább nagyon táncolható szerzemény lett. A nagylemez szeptember 23-án jelenik meg Broken Lines címmel, itt lehet előrendelni mindenféle formában, és a hallottak alapján elég jó lesz.


rock metál hír prog giraffe tongue orchestra



2016.07.18. 11:14 – dankógábor

Állítólag már kész van az új Tool-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egyes pletykák szerint a Tool-tagok direkt hülyítik a népet a nyilatkozataikkal, és nem csak, hogy előrehaladott állapotban van az új lemezük, hanem egyenesen készen vannak vele. Sőt, egyesek azt is tudni vélik, hogy dupla album lesz vagy két és fél órányi zenével, a legrövidebb szám pedig 12 perces lesz. Sőt, a lemez címe az, hogy Decem és számcímek is vannak már. Sőt, állítólag még ősszel megjelenik. Na persze.


rock hír tool



2016.07.18. 10:00 – Lángoló

Valami nagyon egyszerű, tiszta blues - Itt a Blue sPot első klipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bluespot.jpg

Az alább, egy klippremierrel a Lángolón is bemutatkozó Blue sPot már tíz éve létezik. Különféle tagcserék után jelenleg trió felállásban, blues rock alapú saját dalokat játszanak, néha belefűzve népzenei elemeket is a számokba. Több száz klubkoncertet adtak már és számos fesztiválon játszottak. A Művészetek Völgyében konkrétan saját színpadot szerveztek, üzemeltettek éveken keresztül.


premier rock hír blues blue spot



süti beállítások módosítása