2016.08.11. 13:07 – Lángoló

Óriás-koncert új dalokkal az A38 Teraszon

Nyerj páros belépőt a bulira!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

oriaslive.jpg

Viszonylagos csendben üzemel mostanában az Óriás zenekar, de ezt azért olykor-olykor megtörik. Így lesz ez most is, augusztus 12-én az A38 tetőteraszán, ahol a Sorbonne Sexual is fellép előzenekarként. Egyedi Péter frontember ezt mondja a buliról:

A teraszon mindig különleges élmény játszani. Fúj rád a szél, de érzed a közös párát is, mindenki közel van, mindenki együtt van, egy magasságban. Éveken át itt zártuk a nyarainkat. Volt már itt vihar miatt majdnem elmaradt bulink, amire az utolsó pillanatban jelent meg párszáz ember, és elképesztőt toltunk együtt. Most előveszünk jópár régebbi dalt, amiket már rég nem játszottunk, de lesz két teljesen új dal is, amikkel felvezetjük az új lemezt, amit ősszel veszünk fel. De ezt vegyük úgy, hogy nem is mondtam, babonából.

Szóval nem, nem állt le az Óriás, működik, új lemez is lesz. Aki pedig szeretne ingyen bejutni az itt említett fellépésre, küldje el Óriás-játék tárggyal a jatek@langologitarok.hu címre, hogy eddig hány lemeze is volt a zenekarnak.


játék rock hír óriás



2016.08.06. 10:57 – herma

Kanada felől fújt a szél - és magával hozott egy új Hevy Devy dalt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

devin_townsend.jpg

Méghozzá a Failure képében, amely a címmel ellentétben cseppet sem nevezhető kudarcnak, sőt. Ha Devin Townsendről csak annyit tudnánk, hogy majd' húsz éve megcsinálta az Ocean Machine albumot, és most ezt hallanánk legközelebb, meg sem lepődnénk rajta. Szóval hozzá képest egész retrós a szám. Pedig igazából azóta nem volt olyan a számtalan stílust felvonultató produkciói között, amelyikben ne lett volna komoly csavar az addigiakhoz képest. Erre persze most is lehet számítani, hiszen a jövő hétre már belengetett nekünk egy jóval összetettebb kompozíciót.


dal rock hír metal devin townsend



2016.08.05. 14:41 – Hirdetés

Dupla punk rock ünnep - Junkies és Prosectura holnap a Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

junkies.png

Szombaton igazán zúzós estének néz elébe a Barba Negra Track, hiszen érkezik a Junkies, akik jelenleg épp új lemezen dolgoznak. A banda régen lépett fel Budapesten, ráadásul nem akármilyen vendégzenekart hívtak erre az alkalomra, a korhatáros punkzene hazai főpapjait, a legendás Prosecturát, akik egy ideig szintén utoljára játszanak a fővárosban, így aztán elég nagy buli várható. Rajongóknak és szimpatizánsoknak, punk-rock zenét kedvelőknek mondhatni kötelező program a holnap esti koncert! 


punk programajánló rock junkies prosectura barba negra track



2016.08.04. 11:45 – Szűcs_P

Radiohead, Deftones? Nagyon szeretem őket – interjú Tim Reynoldsszal, a Dave Matthews Band gitárosával

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

timreynolds.JPG

Tim Reynolds a Dave Matthews Band gitárosa, de karrierjét még a zenekar megalapítása előtt, a 80-as években kezdte. Az idén 25 éves Dave Matthews Band épp a jubileumi turnéja közepén jár, melynek egy Maine szabadnapján beszélgettünk a gitárossal, Tim Reynoldszal.


interjú rock dave matthews band tim reynolds



2016.08.01. 11:58 – Nihil_AK

Gyors halál Texasban - Itt egy új videó a Clutchtól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

clutch.jpg

Mivel a hétfőket úgyis mindenki utálja, nem is jöhetett volna jobbkor a Clutch új videóklipje, melyet a tavaly megjelent Psychic Warfare lemez A Quick Death in Texas című tételéhez forgattak. A dal hangulata sokkal inkább passzol egy szombat délutáni grillezéshez, mint a hét első, szürke, nyúlós munkanapjához, így valószínűleg sok olvasónk arcára csal majd mosolyt, amikor legkésőbb a refrén második soránál felötlenek a hétvége élményei. A videóklip méltó a szerzeményhez, de anélkül, hogy minden poént khm...lelőnénk, legyen elég annyi, hogy még maga Ganxsta Zolee és a Helldorado-korszakos Kartel is büszke lenne a végeredményre. Nézzétek, hallgassátok a hajtás után!


rock western blues videóklip stoner clutch



2016.07.28. 16:00 – Gnosis

Negédes rockzene - Anciients-dalpremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anciients_0177_c_thuja_knox_small.jpg

Teljesen időszerűen jelentkezik a Voice of the Void című új lemez friss beharangozó dalával a vancouveri Anciients, ugyanis pont most vagyunk az uborkaszezon közepén. Ilyenkor csendben elvagyunk, nézünk ki a fejünkből és néha dúdolgatunk, tét nélkül. Na pont ezt az életérzést adja át most a Following the Voice dal is: habkönnyed rock/metal zene, dallamos és kicsit kiabálós énekkel, némi kis progos beütéssel is. Nem fáj, nem fakaszt mosolyra, de el lehet vele lenni. A kanadai zenekart egyébként még 2009-ben a 3 Inches Of Bloodból ismert Aaron "Boon" Gustafson basszeres alapította és a Heart Of Oak volt az első lemezük.


rock anciients



2016.07.26. 09:05 – herma

Vörös és fekete meg még egy vörös - Írás a Blues Sisters tagjainak idei lemezeiről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

blues_sisters_3.jpg

Egy blues-ra szakosodott kis német független kiadó, a RUF Records, Blues Caravan címszó alatt 2005 óta minden évben megturnéztatja együtt három előadóját. Ilyenkor egész estés fellépés keretében saját műsorral és közös dalokkal is szerepelnek. Idén az énekesnők kerültek sorra, és bár sajnos kelet felé egyáltalán nem jönnek, míg ők épp az USA-ban utazgatnak keresztül-kasul, nekünk is lehetőségünk van megismerkedni velük, hiszen az év elején mindhármuknak kijött egy-egy új albuma. Akit egy kicsit is felcsigáz három különböző karakterű, kiváló énekhang, és a dzsesszből, soulból és rockból is táplálkozó kellemes, modern blues zene, meg még a jó dalokat is szereti, annak ma alighanem jó napja lesz.


jazz rock soul blues lemezismertető ezt hallgasd layla zoe ina forsman tasha taylor



2016.07.25. 18:00 – Lángoló

A Balatonon átfröccsözött napokról és délutánokról énekel a Jáde Nyúl

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jadenyul.png

A Jáde Nyúl zenekart Kovács Levente énekes-gitáros és Zalányi Márk gitáros alapította 2013 nyarán. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Kiss Lóránd dobos, majd pár tagcserét követően Ditrói-Tóth Szabolcs billentyűs és Ágotai László basszusgitáros érkezésével kialakult az első komolyabb felállás. A zenekar 2014 augusztusában dobogós helyezést ért el egy kisebb zenei tehetségkutatón, aminek köszönhetően lehetőséget kaptak, hogy megmutassák magukat a Budapest Music Expon, a Syma Csarnokban. 2015 februárjában megjelent a bemutatkozó kislemezük, amely a Rozsdaváros EP címet kapta. Nem sokkal később indultak a Dunai Regatta tehetségkutatóján, ahol megszerezték a második helyet. Ezt követően újabb tagcsere történt, Turcsán Ádám került a dobok mögé, akivel kiegészülve a KiMitTube versenyén a középdöntőig jutottak. A csapat azt mondja magáról, hogy űrnyúlpopot játszik, szeretnek különböző stílusokat, rendhagyó dalszerkezeteket kipróbálni. Ennek lehet most szem és fültanúja minden Lángoló-olvasó, ha megnézi lentebb a klip- és dalpremiert.


pop rock hír jade nyúl



süti beállítások módosítása