2016.07.25. 18:00 – Lángoló

A Balatonon átfröccsözött napokról és délutánokról énekel a Jáde Nyúl

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jadenyul.png

A Jáde Nyúl zenekart Kovács Levente énekes-gitáros és Zalányi Márk gitáros alapította 2013 nyarán. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Kiss Lóránd dobos, majd pár tagcserét követően Ditrói-Tóth Szabolcs billentyűs és Ágotai László basszusgitáros érkezésével kialakult az első komolyabb felállás. A zenekar 2014 augusztusában dobogós helyezést ért el egy kisebb zenei tehetségkutatón, aminek köszönhetően lehetőséget kaptak, hogy megmutassák magukat a Budapest Music Expon, a Syma Csarnokban. 2015 februárjában megjelent a bemutatkozó kislemezük, amely a Rozsdaváros EP címet kapta. Nem sokkal később indultak a Dunai Regatta tehetségkutatóján, ahol megszerezték a második helyet. Ezt követően újabb tagcsere történt, Turcsán Ádám került a dobok mögé, akivel kiegészülve a KiMitTube versenyén a középdöntőig jutottak. A csapat azt mondja magáról, hogy űrnyúlpopot játszik, szeretnek különböző stílusokat, rendhagyó dalszerkezeteket kipróbálni. Ennek lehet most szem és fültanúja minden Lángoló-olvasó, ha megnézi lentebb a klip- és dalpremiert.

Ezt mondja a zenekar a dalról és a klipről:

Ez a szám a Balatonon átfröccsözött napokról és délutánokról szól. Éjjeli hajtóvadászatról a boldogság, lányok és cigipapír után, valahol ’Almádi és Balatonfenyves között. Arról, amikor mobilról hallgatjuk a zenét a nádasban rejlő milliónyi stég valamelyikén. És arról az elkeseredetten másnapos ízű küzdelemről, amikor hajnalban megpróbálod levadászni azt a bizonyos szúnyogot, ami már vagy két órája zümmög a szobában, egyre közelebb a fejedhez. Valami ilyesmiről szólna a Balatonakárhol. A dal egyébként az érkező Széllel járunk EP beharangozója, és abból a szempontból is különleges darab, hogy a vokálokba Geiger Róza is besegített nekünk. A számhoz készült klipet Vörös Renátó készítette, tulajdonképpen a zene hangulatát akartuk visszaadni egy igazi balatoni kiruccanással.

Itt lehet megnézni sikerült-e:

A posztot a Cseh Tamás Program és az NKA támogatta:

cstp_logo.jpg


pop rock hír jade nyúl



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása