2017.10.10. 19:07 – Kovács.Attila

"Mostanra borult ki ez a fiók" - Interjú Pócsi Istvánnal a Hét Jel készülő lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dsc_4689.png

Ordas nagy közhely, hogy a zenész mindig zenész marad, de ettől még igaz. Kitűnő példa erre a Barba Negra Klub szervezőjeként, illetve korábban rádiós műsorvezetőként ismert Pócsi István friss projektje, a közel harminc zenész közreműködésével készülő Hét Jel. Anélkül, hogy bármilyen poént előre lelőnénk, annyi biztosnak tűnik, hogy néhány igazi kuriózumot is tartalmaz majd a tervek szerint márciusban napvilágot látó anyag. Az énekes-ötletgazdával ennek kapcsán beszélgettünk. 


interjú magyar rock projekt hét jel pócsi istván



2017.10.10. 13:39 – Nihil_AK

SAY10 - Itt a második klip az új Marilyn Manson-lemezről Johnny Depp közreműködésével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mansonsay10.jpg

Elsőre a Mayhem A Bloodsword and a Colder Sun című száma sejlett fel előttem Marilyn Manson legújabb klipes dala hallatán, de amíg a refrén meg nem érkezett. Mindenféle Mansonnal kapcsolatos averzióm ellenére azt kell mondjam, a SAY10 hosszú idők óta a legjobb és legzeneibb teljesítménye hősünknek és aktuális segítőinek. Lehet, hogy ezúttal többet akartak mondani a szokásos közhelyeknél, ezért futotta tartalomra is az utóbbi évek nettó parasztvakítása helyett? Mivel a korábban kiszivárogtatott We Know Where You Fucking Live-vel sem volt különösebb dal, a végén még érdemes lesz meghallgatni az egész, hivatalosan múlt pénteken megjelenet Heaven Upside Down albumot. Addig is itt az új klip róla, főszerepben a főszereplővel, illetve Johnny Deppel, egy halomnyi csöccsel, meg vérrel. 


rock videó metal klip johnny depp marilyn manson indusztrial



2017.10.05. 09:42 – Lángoló Gitárok

A barlangrajzoktól a matematikai összefüggésekig - Itt a Special Providence új klipje!

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

special_providence.jpg
Október 23-án jelenik meg világszerte az angol GEP Records gondozásában a Special Providence legújabb lemeze, a Will. Az albumról az Irrelevant Connotations című dalhoz forgatott elsőként videót a zenekar a Mihaszna Film stábjával, amit első látásra akár egy gyönyörű képi világú image klipnek is gondolhatnánk, azonban annál több rejlik benne. Ahogy a csapat zenéjében, úgy a különleges helyszíneken forgatott klipben is számos elrejtett üzenet található, amelyek megfejtése ezúttal is a befogadón múlik. A folytatásban itt a klip, néhány műhelytitok, és egy, a forgatáson készült fotókból összeállított galéria is, olvassatok tovább!


premier jazz magyar rock videó metal klip progresszív special providence



2017.10.04. 14:32 – dankógábor

Így sem hallottatok még Queens Of The Stone Age-dalt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Josh Homme énekes és Dean Fertita billentyűs adta elő Jools Holland műsorában a Villains of Circumstance című dalt, amit ráadásul vonósok kísértek. Szóval különleges volt, annyi szent. A zenekar egyébként erősen elkezd turnézni nemrég megjelent új nagylemezével, leghamarabb és legközelebb hozzánk Bécsben lépnek majd fel november 5-én, jövő nyáron pedig már biztos hogy ott lesznek a zágrábi INmusic fesztiválon.


rock hír queens of the stone age



2017.10.04. 11:00 – Lángoló

Második lemeze előtt új dallal és klippel jelentkezik a Fatal Error

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fatal_promo_2.jpg

A Fatal Error október 21-én mutatja be második nagylemezét Kisszobából Nagyvilág címmel. Erről az albumról lát most nagyvilágot a Maradhatnak című szerzemény, ráadásul klipesítve. A zenekar frontembere, Rimóczi Zsolt így nyilatkozott a klipes dalról:

Az utóbbi hónapokban a srácokkal nem nagyon csináltunk mást, mint a stúdiót bújtuk, hogy létrejöhessen a Kisszobából Nagyvilág. Az ezen szereplő  Maradhatnak leginkább arról szól, hogy az emberek sokszor hogyan lépnek át egymáson, és hogy ennek aztán milyen nyomai maradnak az emberben. Részben saját tapasztalatok alapján, részben a körülöttem lévő embereket elnézve született a dal. A videón igazából nem agyaltunk sokat, kigondoltunk pár jelenetet, ami kapcsolódik a témához, és megpróbáltuk ezeket fílingesen összerakni.

A Fatal Error lemezbemutatója is október 21-én lesz a Dürer Kertben, melyre a zenekar különleges show-val készül.


premier rock hír fatal error



2017.10.03. 14:00 – Lángoló

Borozgatunk, cigizünk, beszélgetünk - Itt az új Turn Signals-klip

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

turnsignals_dy7i5362.jpg

Idén tavasszal jelent meg a Turn Signals zenekar Duck And Cover című nagylemeze, amihez most bemutatunk egy új videót itt a Lángolón. A klipről így beszél a zenekar:

Szerettünk volna egy imidzsklipet régóta, és az Idlert találtuk a legmegfelelőbbnek a lemezünkről erre a feladatra. Magának a dalnak nincs sok mondanivalója, inkább hangulatfestő, Szabó Lőrinc és Bob Dylan szerelemgyermeke. Minden rendben, borozgatunk, cigizünk, beszélgetünk.

A brit gitárzenében gyökeredző Turn Signals egyébként 2012-ben alakult, első EP-jük 2014-ben jelent meg Take A Ride címmel. Az az anyag még inkább volt Iliás Ádám énekes-basszusgitáros szólóprojektje, az idei lemezt viszont már egy stabil trió vette fel Kalocsai Balázs gitárossal és Révész Tamás dobossal. A zenekar következő koncertje október 6-án lesz az Under Budapestben.

(Fotó: sinco)


indie premier rock hír turn signals



2017.10.03. 10:22 – Kovács.Attila

Október 23-án East életműkoncert az Arénában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

east.jpg

Az EAST vitán felül a magyar progresszív rock megkerülhetetlen zenekara, akik 2012-es visszatérésük óta szinte minden évben összeállnak egy-egy kiemelt koncertre. Az idei esemény még a korábbiaknál is nagyobb szabásúnak ígérkezik, hiszen ezúttal közel háromórás koncertre lehet számítani tőlük, melynek során a két leginkább meghatározó felállás mellett olyan vendégek is színpadra lépnek, mint a korai korszak billentyűse, a magyar jazz kiemelkedő alakjává vált Szakcsi Lakatos Béla, a nemzetközi szinten is ismert szaxofonos, Tony Lakatos, vagy a Rések a falon albumot feléneklő Tisza József. További információk a hajtás után! 


magyar életmű rock koncert progresszív east papp lászló sportaréna progamajánló



2017.10.03. 07:56 – dankógábor

Meghalt Tom Petty

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

66 éves korában, egy Los Angeles-i kórházban elhunyt Tom Petty. A legendás zenész helyi idő szerint hétfő reggel kapott szívrohamot malibui otthonában, ezután kórházba szállították, majd sokáig küzdöttek az életéért. Téves információ alapján már ekkor a halálhírért keltették, de Petty családja csak magyar idő szerint kedd hajnalban döntött úgy, hogy lekapcsolják a zenészt életben tartó gépeket. Petty tavaly év végén nyilatkozta azt, hogy a soron következő turnéja lesz az utolsó, ahol ilyen sok állomáson játszanak majd, mert már inkább a családjával akar lenni, így a hatvanas évei második felében. Utolsó koncertjét a Hollywood Bowlban adta, halála előtt egy héttel.


rock hír gyász tom petty



2017.10.01. 07:37 – dankógábor

Marilyn Manson kórházba került, miután ráomlott a színpadi díszlet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

marilyn_2.jpg

Szombati New York-i koncertjéről kórházba kellett szállítani MArilyn Mansont, miután az egyik színpadi díszlete ráomlott. Az énekes egy pisztolyokkal díszített oszlopra akart felmászni, mikor az egyszerűen rádőlt, maga alá temetve Mansont. A koncert azonnal félbeszakadt, Mansont le kellett vinni a színpadról, majd kórházba is szállították. Egyelőre nem tudni többet az állapotáról. Manson a pénteki pittsburgh-i koncertjén is leesett a színpadról. Állítólag ott azt mondta, hogy szerinte eltörte a bokáját, de befejezte a fellépést. Mivel azonban szombaton fellépett ismét, így nem valószínű, hogy valóban eltört. Alább pár rajongói felvétel a balesetről.


rock hír marilyn manson



süti beállítások módosítása