2017.05.06. 10:36 – Lángoló

Kiforrottan mocskos - Itt a Foreheads új EP-je

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

foreheads_kicsi.jpg

A budapesti The Foreheads zenekar Whatever Floats Your Boat címmel jelentette meg a legújabb EP-jét. A leginkább koszos rock and rollnak hívható csapat a We Did What We Came For óta most jelentkeznek először új dalokkal, de szerintük megérte várakozni, mivel egy végletekig kiforrott, mégis mocskos lemezt sikerült összehozniuk, mely hangzásában és kidolgozottságában is nagyon magasra tette számukra a mércét. A zenekar Miskolczi Marci vezetésével rögzítette a dalokat, és szerintük a lemezen is érezhető, hogy közös hangot találtak egymással, jól ment a közös munka. A Foreheads május 12-én a MÜSZI-ben mutatja be az új EP-t, de az online premier itt és most van.


rock hír the foreheads



2017.05.05. 15:47 – dankógábor

Újra koncertet ad a Fonográf

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fonograf.jpg

2018. február 18-án ismét színpadra lép a Fonográf teljes tagsága, tehát Szörényi Levente, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Tolcsvay László, Móricz Mihály és Németh Oszkár. A fellépés a Sportarénában lesz, 14 évvel azután, hogy utoljára teljes koncertet adott a zenekar. A Fonográf 1973-ban alakult az Illés zenekar feloszlása után. Több, mint 10 év sikeres zenélés után, 1984-ben adták utolsó három koncertjüket. Összesen hat sorlemeze jelent meg a mindvégig változatlan felállásban működő csapatnak, de ezen kívül is sokat dolgoztak együtt, ugyanis Koncz Zsuzsa 1974 és 1981 közötti összes lemezét ők készítették, illetve a búcsúkoncert után öt évvel, Bródy János szólólemezét is ebben a felállásban rögzítették. Alább egy válogatás a dalaikból.


pop rock hír country fonográf



2017.05.04. 09:41 – Lángoló

Emeletes buszról énekli körbe a fővárost a Budapest Voices

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

budapest_voices_2017_foto_mate_balazs.jpg

Öt koncertet ad egy délután leforgása alatt a fővárosban a Budapest Voices május 7-én. Az énekegyüttes egy emeletes buszra száll, és Budapest különböző pontjain megállva a járműről énekel a járókelőknek. Mindezt az Anyák napján.


pop rock hír kórus budapest voices



2017.05.03. 13:59 – dankógábor

Jó ez az új Mutoid Man-dal!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ilyen bohóckodós kis klipecske van ehhez a doomosan, sludge-osan hömpölygő dalhoz, amiben ha nem bohóckodnának, akkor csak sima stúdióvideó lenne. A Kiss Of Death a War Moans lemezen lesz rajta, június 2-án jön ki, már alig várjuk. A Mutodid Man ugye az a metálzenekar, amit a Cave In-frontember Steven Brodsky és a Converge-dobos Ben Koller alapított Nick Cageao basszusgitárossal együtt, és eredetileg videojáték-zenék által inspirált számokat írtak. Az új lemezen mindazonáltal szerepel állítólag Chelsea Wolfe és a volt Megadeth-gitáros Marty Friedman is. Egy motörheades dalt már mutattunk róla pár hete.


rock metál hír mutoid man



2017.05.03. 12:18 – dankógábor

Összeáll a Led Zeppelin?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

robertplant_anytimenow.jpg

A fenti üzenet jelent meg Robert Plant Led Zeppelin-énekes honlapján minden bővebb információ nélkül. A rajongók persze ráugrottak azonnal, és máris Led Zeppelin-turnét vizionálnak. Ami mellette szól, hogy 2018-ban lesz 50 éves a zenekar. Ami ellene, hogy Plant volt mindig is a legjobban az ellen, hogy bármit is csináljanak Led Zeppelin név alatt. Gyakorlatilag csak rajta múlna a dolog. Ráadásul jelenleg elvileg a Sensational Space Shifters nevű zenekarával csinálja az új lemezét. Egy "nagyon jól értesült forrás" viszont tudni véli, hogy az énekes végül beadta a derekát, és idén a Led Zeppelin lesz a kaliforniai Desert Trip Festival főzenekara. Egyébként idén tíz éve, hogy egy londoni fellépés erejéig összeálltak Ahmet Ertegun egykori lemezkiadó vezér tiszteletére. Akkor 20 millióan szerettek volna jegyet venni az eseményre.


rock hír led zeppelin



2017.05.02. 16:52 – dankógábor

A Radiohead három kiadatlan dalt csap hozzá az OK Computer jubileumi pakkjához

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

radiohead1998.jpg

Mivel a Radiohead már jó pár napja pakolgatja fel a titokzatos, az OK Computer lemezük vizuáljához köthető dolgokat a netre, így nem nagy meglepetés, hogy most bejelentették az 1997-ben megjelent album 20 éves, jubileumi újrakiadását. Rajongók rögtön az kérdezik persze, hogy milyen pluszt kapnak az agyonhallgatott 12 szám mellé. Igen, eddig kiadatlan számokat. Hármat is. Ezeket:

  • I Promise
  • Man of War
  • Lift

Ugyanezen rajongók most feltehetően rögtön elkezdenek háborogni, hogy ezeket már ismerik, mivel az angol zenekar élőben játszotta őket, de persze az újrakiadások stúdióverzióban lesznek rajta. A maradék nyolc bónuszdal a korabeli kislemezek b-oldaláról, EP-kről származik. Természetesen remaszterizálva is lesz a cucc, az eredeti analóg mesterszalagok segítségével. Aki pedig a szuper dobozos verziót választja, olyan dolgokat kap  a három bakelit mellé, mint eddig nem látott grafikák, Thom Yorke jegyzetfüzete, meg egy kazetta az OK Computer időszakából származó demókkal. A csomag neve mellesleg az lesz, hogy OKNOTOK. Volt már egy újrakiadása a mára már klasszikussá érett lemeznek, tele b-oldalas dalokkal, DVD-vel, de azt még az EMI készítette bosszúból, mikor a Radiohead lelépett tőlük, szóval azt akár tekinthetjük nem hivatalosnak is.


pop rock hír radiohead



2017.05.02. 16:11 – Lángoló

Egy új dallal mutatjuk meg, mennyire nagy lángon ég most a Brains

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

brains2017.jpg

Keep Burning címmel a héten jelenik meg a Brains új nagylemeze sőt, a lemezbemutató is a héten lesz, egész pontosan május 5-én a Budapest Parkban, ahol nem csak az új album dalai debütálnak, hanem az új látványelemek is. A Lángolón viszont most meg is lehet hallgatni az egyik új, Mc Zeekkel közös dalt előzetesként, illetve némi információt is megtudhattok az albumról. Sőt, hogy teljesebb legyen a kép, az eddig bemutatott friss számokat is odatesszük az új mellé.


rock hír brains drumandbass



2017.05.02. 11:42 – Lángoló

A Perfect Pill összekötötte a múltat a jövővel

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bandafoto_1_edit.jpg

Tavaly ősszel a Perfect Pill tagsága a basszusgitárosuk távozásával megfogyatkozott. A zenekar számára ez egy nehezebb időszak volt, ami alatt régi dalkezdeményeik leporolásával és új ötletek gyűjtésével igyekeztek magukba erőt gyűjteni. A dalírást nagyban katalizálta Takács Tamás csatlakozása, az alábbi live-session videó ötlete is ekkor született meg:

Mindannyian nagyon szeretünk élő videókat nézni, mivel sokkal több energia van bennük, mint egy egyszerű imidzs-klipben. Szeretnénk a nyári felvételek előtt megmutatni egy új dalt, és azt a lendületet, ami jelen pillanatban a zenekart előreviszi. Ezért is választottunk két dalt: egy újat (Wheel of Time) és egy korábbi kedvencet (Butterfly Effect), ezzel összekötve a múltat a jövővel.

- mondja a zenekar, akik izgatottan várják a mozgalmasnak ígérkező jövőt. A zenekar legközelebb május 10-én ad koncertet az A38 tetőteraszán, a Ritual Glow társaságában.


premier rock hír perfect pill



2017.04.30. 18:00 – Lángoló Gitárok

Egy képzeletbeli rocksztárról írt dalt a The Adolescens

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

theadolescsems.jpg

A The Adolescens megállíthatatlanul írja az új dalokat ősszel érkező nagylemezére. A legújabb darab, a Johnson Baltimore egy képzeletbeli rocksztárról szól, akinek alakját a zenekar dobosa, Békési Dávid ihlette. A csapat tavaly jelentette meg Out of The Blue című első nagylemezét, felléptek a neves Reeperbahn fesztiválon, idén egy akusztikus EP-vel és Juniper Creek Falls című klipjükkel jelentkeztek, most pedig egy újabb rock and roll számmal örvendeztetik meg a rajongókat. Mai dalpremierünk a hajtás után!


indie magyar pop rock klippremier adolescens



süti beállítások módosítása