2017.03.06. 10:45 – dankógábor

Jön az új Alt-J-lemez, már új dal is van róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

altjelmosodott.jpg

Relaxer címmel június 9-én jelenik meg a harmadik Alt-J-lemez, szóval a szigetes fellépésük egyben lemezbemutató is lesz. Az albumról a 3WW című, amúgy elég jó dalt már meg is lehet hallgatni. Ez lesz a nyolcdalos lemez nyitótétele is mellesleg. A Relaxert nem egy stúdióban rögzítették, hanem bejárták vele Londont, a munkát pedig Charlie Andrew producer fogta össze. Aki elő akarja rendelni, itt megteheti, akár kazettán is. A Szigeten augusztus 15-én lépnek majd fel, illetve nagyjából minden fontos európai fesztivált bejárnak a szezonban.


indie folk pop rock hír alt-j



2017.03.06. 09:52 – dankógábor

Feloszlik a HIM, magyar búcsúbuli egyelőre nincs

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

him.jpg

Ville Valo frontember bejelentette, hogy 26 év után úgy döntött, nem folytatja tovább a HIM-et. Okokról nem nagyon van szó a posztban, de azt elmondják, nem hirtelen húzzák ki a dugót, lesz még egy búcsúturné is. Ebben egyelőre nincs magyar dátum, de ha igazán stílusosak akarnának lenni, akkor a magyar közönségtől a Szigeten búcsúznának el. Ott, ahol az ezredforduló környékén jó sokszor felléptek, hogy aztán hirtelen eltűnjenek a magyar rajongók szeme elől. 2014-ben aztán ismét felbukkantak nálunk, beszélgettünk is egy jót Valóval a Budapest Park-os koncertjük előtt. Ha minden így marad, akkor az utolsó magyarországi HIM-koncert a 2015-ös FEZEN-es buli lesz.


rock hír him ville valo



2017.03.05. 11:08 – dankógábor

Ilyen volt a Helmet csütörtöki koncertje

Lángoló Galéria

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem is nagyon lehetett volna másmilyen, mint kiváló. Itt már áradoztunk a Helmetről egy sort, most is csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni. A koncertet az amúgy nem igazán jó, tavaly ősszel megjelent Dead To The World lemez dalai sem tudták elrontani, élőben ugyanis sokkal több erő volt bennük, mint stúdiófelvételen. És hát persze a klasszikusok, a sok meantime-os szám, a csak a magyaroknak előszedett Strap It On lemezes dal, bettys szerzemények stb. És hát, hogy a zenészek hogy játszottak! Tökéletes volt, na. Persze sokat hozzátett a rendkívül jó, tiszta, de kegyetlenül hangos megszólalás, ami miatt még most is cseng a fülem. A képeket Mahboubi Salim (Artlasso) készítette.


rock hír noise helmet



2017.03.03. 14:39 – dankógábor

Ha a Danko Jonest is szereted a Mastodon mellett, most megszívtad

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

danko-jones_berlin.jpg

Délelőtt írtuk meg, hogy végre önálló Mastodon-koncert lesz Magyarországon, méghozzá a Barba Negra Trackben. Most pedig azt írjuk meg, hogy Danko Jones is jön ismét hozzánk, ő az A38-ra. Hogy a kettő hogy függ össze? Úgy, hogy mindkét koncert június 14-én lesz. Ez elég szívás annak, aki mindkettőt bírja, de talán a Danko Jones tovább tart, mint a szabadtéri Mastodon, netán még meg is várják az utóbbi végét, ki tudja. Mellesleg Danko Jones is lemezbemutatón lesz itt nálunk, most jelent ugyanis meg a Wild Cat című nagylemeze. Koncerten pedig nagyjából mindig jó a Lángoló Gitárok kanadai rockzenész szerzője.


rock hír danko jones



2017.03.03. 11:48 – Lángoló

A Deadly Mantis tagjai igazán mindenkinek a kedvében próbálnak járni

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deadly_mantis_group.jpg

Alább bemutatjuk a Deadly Mantis teljesen új EP-jét. Előljáróban annyit, hogy a zenekar amolyan fura keverékét játssza a grunge-nak, a progresszív rocknak, de még ilyen indie-s, meg stoneres hatások is vannak a dalokban. Egyébiránt ők is írtak magukról egy összefoglalót, amit mi nem is egészítenénk ki semmivel:

A Deadly Mantis azzal a nem titkolt nemes szándékkal vette fel első kislemezét, hogy többé ne keljen dolgozniuk és gazdag gondtalanságban éljék életük hátralévő részét. Tehát, akinek csak kicsit vagy egyáltalán nem tetszik ez a zene, az is legyen szíves jóra hallgatni. Ez nagyon fontos, mert azt üzenik, hogy jelen pillanatban egyszerűen képtelenek jobbat csinálni, ez van, ezt kell szeretni, úgyhogy hajrá! A dalok hangulata néha nyugodt, néha feszült, néha vidám, néha borongós. Ismerős? Az alap rock hangszerelés arra szolgál, hogy nehogy összezavarják magunkat, neadjisten  a kedves hallgatókat. Van itt romantikus-profán waltzer és matekozós tört ritmus egyaránt, kihez mi illik. Tisztességes férfiakhoz híven a Deadly Mantis tagjai igazán mindenkinek a kedvében próbálnak járni. De márminthogy tényleg mindenkinek!

Az EP felvételei egyébként a Studio Einzben készültek, élőben pedig az anyag a Gödörben debütál Március 10-én, a Voodoo papa Duoval közös buli során.


indie rock hír progresszív grunge deadly mantis



2017.03.02. 17:34 – dankógábor

Itt az első Life Of Agony-klip Mina Caputóval

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

loa_2016.JPG

A Life Of Agonyban érezhetően volt egy kis megtorpanás, mikor Keith Caputo úgy döntött, hogy nőként, Mina keresztnévvel folytatja tovább az életét. Elvileg fel is oszlott a csapat, aztán a drámai nyilatkozatok után tavaly újra elkezdtek koncertezni, mostanra pedig odáig jutottak, hogy jön az új lemez is. Az A Place Where There's No More Pain április 28-án jelenik meg, és ez lesz az 1989-ben alakult New York-i rockzenekar ötödik nagylemeze. Az egyébként elég jó címadó dalt már egy ideje lehet hallgatni, most viszont itt a klip is hozzá, bár sokat nem nyertünk vele, lévén csak egy viszonylag jól mutató, fekete-fehér koncertvideó.


rock metál hardcore hír life of agony



2017.03.01. 10:43 – dankógábor

Új klipet ad ki, és jubileumi turné(ká)ra indul a Shapat Terror

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

shtp_showbarlang.jpg

Idén 15 éves a Shapat Terror, amit úgy gondoltak, hogy egy turnéval a legjobb megünnepelni. Az egri stoner metal zenekar a turné bejelentését megsüvegelendő új klipet is kiadott, amit Szilágyi Rudolf barátjuk készített, és igyekeztek vele visszatükrözni a szám hangulatát. A Homokvihar című dal egyébként a tavaly megjelent Újratervezés lemezükön található eredetileg. Alább meg is lehet nézni a videót, illetve a négy jubileumi kérdés alatt ott a turné plakátja is.


premier rock metál hír stoner shapat terror



2017.02.28. 13:00 – Lángoló

Egyedülálló karakterek a társadalom perifériáján - Itt az Úrfi új videója

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

urfi_promo2017.jpg

Tavaly januárban mutattuk be az Úrfi második klipjét, a komoly koncepcióval rendelkező Sáskákat. Azóta a jelenleg Száraz Bence és Bíró Péter alkotta csapat ha lassan is, de folyamatosan dolgozott. Hamarosan megjelenik például a Koszorúk című album, aminek most a nyitódalát, a Pszichót mutatjuk be, ismét videóval együtt. A dalban ének fronton Szeiler Bálint működött közre a Tündérveséből, a felvétel, keverés pedig Nóniusz Gábor munkája. Ahogy az előző kettő klip, úgy ez is Száraz munkája, a rendezést és az utómunkát is ő végezte. Alább néhány gondolat Száraztól, méglentebb a klip premierje. Élőben pedig március 9-én lehet őket elkapni a Kuplungban.


premier pop rock hír úrfi



2017.02.28. 10:16 – dankógábor

Ne feldjétek a csütörtöki Helmet-koncertet!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ha jól számolom, Page Hamilton és zenekara most jár majd nálunk negyedszerre. A kilencevenes években, még a klasszikus felállással nem jutottak el ide, de mióta egyszer felléptek az A38-on, azóta rendszeresen visszatérnek. Az élő legenda Hamilton pedig kifejezetten szereti az országot, már csak a Bartók-mániája miatt is. Lehutóbb is a Dürer Kertben léptek fel, ahogy azt majd most csütörtökön is teszik, és azért a koncertért is rendesen odáig voltunk. Akkor a Betty című klasszikus alkotásukat ünnepelték nálunk is, most viszont lemezbemutató turnén vannak, ugyanis tavaly ősszel megjelent a Dead to the World című albumuk, amiről biztos elhangzik jó pár dal. Meg persze emélhetőleg a klasszikusok a kilencvenes évekből, nem csak a nosztalgia kedvéért. Hamiltonékat a Local H kíséri majd a turnén, akik szintén amolyan underground hősök. 1987-es alakulásuk óta nyolc lemezt adtak ki, néhol olyan vendégekkel, mint Josh Homme a Queens Of The Stone Age-ből, Jerry Only a Misfitsből vagy Brendan O'Brien sztárproducer. A vendégek nem lesznek természstesen itt, de a grunge doó állítólag nagyon energikus élőben, szóval érdemes rájuk is odaérni.


rock hír noise helmet



süti beállítások módosítása