2017.01.24. 11:00 – Lángoló

A Hülye élet, bolond ember - Fatal Error-klippremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zenekar.jpg

Tavasz végén jelenik meg a Fatal Error második albuma. Ezen az új lemezen található a most megjelenő Hülye élet, bolond ember című dal, amihez klipet is készítettek, ez látható alább. Rimóczi Zsolt, az együttes frontembere így nyilatkozott dal, illetve a klip elkészülésének körülményeiről:

Ebben a dalban egy teljesen hétköznapi, talán a mai világban gyakori jelenséget fogalmaztunk meg. Azt, hogy mi soha nem akarunk felnőni, de sajnos valahogy ez mégis bekövetkezik előbb-utóbb. Ehhez jött a videoklip koncepciója, hogy szépen lassan a gyerekkori dolgainkat magunk mögött hagyjuk néha visszapillantva. A mi muzsikánkban alapból sok stílus keveredik, de ez a dal meg végképp más lett, mint a többi. Kicsit visszafogtuk a torzgitárokat és a tombolást, mert a dal és a mondanivaló ezt kívánta meg. Kíváncsiak leszünk a nagyérdemű véleményére, nem is akarom tovább fecsérelni a szót.

Aki élőben is szeretné látni a zenekart Budapesten, annak március 4-én a Gozsdu Manó Klubba kell mennie.


rock hír fatal error



2017.01.22. 10:25 – Nihil_AK

Egy korosodó férfiember megmutatja - Sting-lemezkritika

Lángoló Kritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sti69913.jpgOlyan ez a lemez, mint amikor egy elegáns állófogadáson a korosodó, de még mindig jó karban lévő házigazda teljesen váratlanul a táncparkett közepére perdül, és egy belépős argentin tangó után lenyom két tucat fektővámaszt öltönyben, mondván, még mindig tud ilyet is, hogy aztán csibészes vigyorral zsebelje be az elismerő pillantásokat a jelenlévő negyvenes hölgyektől. Valami ilyesmi jutott eszembe az 57th and 9th kapcsán.


pop rock sting lemezajánló the police ezt hallgasd



2017.01.20. 09:41 – dankógábor

Az Arcade Fire-t is új dal kiadására ösztönözte Donald Trump

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

af.jpg

Csütörtökön nem csak a Gorillaz érezte úgy, hogy valamit szólni kell Donald Trump mai beiktatása ellen, hanem az Arcade Fire is. A kanadai csapat I Give You Power címmel rögzített egy új dalt, amiben a soul-legenda Mavis Staples is szerepel. A szám kifejezetten csak Trumpnak szól, és nem lesz rajta az Arcade Fore következő lemezén. Elég semmilyen is hozzá, valljuk be, de érdekességnek elmegy.


rock hír arcade fire



2017.01.19. 15:00 – dankógábor

Tocsog a vérben az Uzipov új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

uzipovallo.png

Tavaly jelent meg az Uzipov második nagylemeze Szennyes címmel. A noise rock zenekar előrébb is lépett vele, ugyanis a Bazaltkockákhoz képest sokkal több dallam szorult a tíz dalba. Például A semmi szélén címűbe is, amihez most klipet készített a trió. 

A klip a Cseh Tamás Programban elnyert pályázat keretén belül valósult meg, Hajdu András rendezésében. Főszereplője a szépséges Schütz Niki, aki a Szennyes nagylemezünk borítóján is megjelenik. Bömbölve rajongunk érte.

- mondja Walkó Gergely gitáros. A dal január 20-án este élőben is elhangzik az Apey & the Pea és Stubborn zenekarokkal közös turné csúcspontján a Dürer kertben.


premier rock hír noise uzipov



2017.01.19. 13:16 – dankógábor

Megéreztük, hogy Clutch-koncert lesz Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

clutch.jpg

A minap kiraktam egy posztot Instagramra, amiben lerántottam a leplet Neil Fallon Clutch-énekesről, ugyanis rájöttem, hogy ő játssza a Szulejmán sorozat címszerepét. Úgy tűnik ez egy erős megérzés volt, mert maga zenekar annyira nem mozgolódott mostanában, viszont ma az A38 bejelentette, hogy június 6-án fellépnek a Hajón. A "nem mozgolódás" azt jelenti, hogy a turné konkrétan a 2015-ben megjelent Psychic Warfare nagylemezhez kapcsolódik, szóval nem siették el, hogy idáig is elérjen a csapat. Ez amúgy már a második magyar fellépésük lesz, 2000-ben ugyanis a Therapy? előzenekara voltak a megboldogult E-Klubban. Kicsit egyébként fura lesz ugyan majd a nyáron egy klubban izzadni, de a Clutch-ért megéri, egészen kiváló élőben a marylandi rockzenekar.


rock hír clutch



2017.01.18. 10:23 – Nihil_AK

Megütöttem a saját plafonomat - Interjú Jamie Winchesterrel

Lángoló Interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

093_cut.jpg

Január utolsó péntekén ismét Magyarországon koncertezik Jamie Winchester, akit ezúttal a Barba Negra színpadán üdvözölhetünk. A hazai könnyűzene meghatározó alakjáról, a "legmagyarabb írről", hazaköltözése óta meglehetősen keveset hallani az évi egy-két magyarországi fellépésen kívül, így a mostani esemény kitűnő alkalmat szolgáltatott arra, hogy beszélgessünk vele. 


interjú pop rock koncert jamie winchester



2017.01.18. 08:49 – dankógábor

Összeáll az Audioslave

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

audioslave_umg_ethan_a_russell_2005_1.jpg

Donald Trump elérte azt, ami fél éve még elképzelhetetlen volt: összeáll az Audioslave. Nagyon örömködni viszont nem kell, Chris Cornell ugyanis csak a Prophets Of Rage (azaz a Rage Against The Machine zenészei plusz Chuck D, DJ Lord és B Real) koncertjéhez csatlakozik pár szám erejéig, de ilyen is már vagy több mint tíz éve volt legutoljára. Trump meg úgy jön ide, hogy a megválasztott új amerikai elnök beiktatása elleni fellépés ez az egész január 20-ai, Los Angeles-i buli, ahol vendég lesz még Jack Black, Vic Mensa, Jackson Browne és a Los Angeles Freedom Choir is. Úgy látszik Trump azért egyelőre annyira nem idegesítette fel a kaliforniai kommunistákat, hogy egy full Rage Against The Machine-összeállás is legyen, de négy év alatt még sok minden történhet.


rock hír audioslave prophets of rage



2017.01.17. 10:45 – dankógábor

Koncerttel és újrakiadással ünnepel a 25 éves Black-Out

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

blackout2016.jpg

Szombaton tartja 25. születésnapját a Black-Out, ahová a zenekar eddigi összes tagját meghívták vendégnek, szóval tényleg nagy ünnepség lesz. Ráadásul nem csak a Black-Out játszik majd Black-Out-dalokat, hanem Black-Out Ikon címmel lesz egy műsor, ahol az Oltári Fiúk, az Uzipov, a Mrs.Columbo, az Ørdøg, a Zanzibár és az Ocho Macho játssza majd a születésnapos dalait. A jegyek amúgy szinte elfogytak, szóval aki ott akar lenni, az siessen. Plusz ajándékként a születésnapi koncert tiszteletére limitált példányszámban az EDGE Records újra kiadja a klasszikus Ezüstkötet, Esőnap, V.V.V. és Szabadlábon albumokat. A kiadványok az eredeti borítók reprint verziói, és digipak csomagolásban lesznek beszerezhetőek. Extra tartalomként az Esőnap és a Szabadlábon lemezre az előzetes demófelvételek is felkerültek. A koncertre ezen kívül 25 éves jubileumi merchandise kollekcióval is készül a zenekar, férfi-női választék egyaránt elérhető lesz a klubban.


rock hír black-out



süti beállítások módosítása