2017.07.20. 11:40 – dankógábor

Ígéretes bluesos pop-rock a Shakin' bemutatkozó EP-je

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

shakin.jpg

A pár éve már együtt zenélgető bluesos, rockos Shakin' tagjai 2016-ban váltak konkrét zenekarrá, majd nem sokkal kijöttek egy kislemezzel, amit most egy EP, a tényleges bemutatkozó anyaguk követ, és aminek a premierje most van itt a Lángolón. Ők ezt mondják a kislemezről:

Valójában ez a négy dal nem egy önálló egység, hanem egy állomás azon az úton, ami az első albumunk felé vezet. Bizonyos szempontból egy kompromisszum részünkről a négyszámos EP,  hiszen, kissé régimódi hozzáállással, csak albumokban tudunk és akarunk gondolkozni, viszont a jelenlegi zenei trendek pedig pont az elaprózódás felé mutatnak. Tehát a következő dobásunk biztosan egy igazi album lesz, viszont nem akartunk túl sok időre eltűnni a közönség szeme elől, ezért úgy döntöttünk, hogy beiktatjuk ezt az állomást is, amit a mostani EP-megjelenés jelent. Igyekeztünk úgy kiválasztani a négy számot, hogy kirajzolódjon valamiféle kép arról, hogy mit akarunk csinálni, hogy ténylegesen bemutatkozzunk az EP-vel. Ezért négy, egymástól elég erősen különböző dalt raktunk rá. 

A zenekar elmondta, hogy sok ötletük, tervük és álmuk van a jövőre nézve, de az biztos, hogy mindent a maguk elvárásai és elképzelései szerint fognak csinálni.

Azt szeretnénk érezni utólag, hogy nem csinálhattuk volna jobban. 

Alább a premier, még lentebb picit több információt is megtudhattok a dalokról.


premier pop rock hír blues shakin



süti beállítások módosítása