2016.12.24. 18:05 – dankógábor

Meghalt Rick Parfitt, a Status Quo frontembere

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

68 éves korában, egy spanyol kórházban elhunyt Rick Parfitt, a Status Quo gitáros-énekese. A menedzser közleménye szerint a zenész egy vállműtét szövődményeibe halt bele. Parfitt még csütörtökön került kórházba, majd a műtét után fertőzést kapott, amit nem bírt a szervezete. Az énekesnek az utóbbi években folyamatosan gond volt az egészségével, a nyáron már a harmadik szívinfarktusát élte túl, korábban pedig koszorúérműtétje is volt. A Status Quo most ősszel vissza is vonult az aktív koncertezéstől, mondván, hogy már nem bírják a tempót. Parfitt ugyan nem volt alapítótagja a zenekarnak, de az ő 1967-es beszállása után érték el azokat a sikereket, amik miatt az egyik legismertebb brit rockzenekar lettek, ugyanis több mint hatvan dallal szerepeltek a slágerlistákon. Parfitt a nyugodalmas korszakára egy szólólemezt és egy önéletrajzi könyvet tervezett. Legismertebb dala talán a Whatever You Want, de a zenekaron kívüli munkáit pont a karácsonyi dalok jellemezték. Szerepelt a Bob Geldolf által írt karitatív dalon, a Do They Know It's Christmas?-en, 2008-ban a Status Quo-val megírták az It's Christmas Time-ot, majd ennek Parfitt csinált egy folytatást egy évvel később a Rolf Harris komikussal közösen Christmas In The Sun címmel.


rock hír gyász status quo rick parfitt



süti beállítások módosítása