2013.05.23. 20:39 – Lángoló Gitárok

Itt a Kyuss-utód Vista Chino első dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vistachino_dragona_13692925750785.jpgSok balhé volt a Kyuss körül az elmúlt időszakban, aminek az lett a vége, hogy a bíró azt tanácsolta a Kyuss Lives! nevet kissé problémásan viselő John Garcia énekesnek és Brant Björk dobosnak, hogy inkább kereszteljék át magukat, és akkor volt csapattársuk, Josh Homme alapító-gitáros nem lesz annyira morcos. Ez meg is történt, úgyhogy most a Vista Chino vígan írja a kvázi Kyuss-dalokat, aminek itt az első hallható eredménye, a Dragona Dragona. A számmal kapcsolatban az biztos, hogy Garcia és Björk mellett Bruno Fevery gitározik, de hogy ki játszik basszusgitáron, az egyelőre rejtély. A klasszikus Kyuss-felállás tagja, Nick Oliveri ugyanis jelezte, hogy szívesen visszamegy az együttesbe, az ausztrál koncerteken viszont a Corrosion Of Confomityből ismert Mike Dean játszott a poszton az év elején. Ráadásul a Dragona Dragona fent is látható reklámfotóján is csupán hárman szerepelnek, szóval a tagkérdés még nem világos. Ami viszont a legfontosabb kérdés, hogy jól tették-e, hogy nem adták a dalhoz a Kyuss nevet vagy bátran beilleszthető a szám az olyan stoner rock klasszikusok közé, mint a Green Machine vagy a Gardenia. Nos? 


rock hír stone kyuss vista chino



süti beállítások módosítása