2012.07.03. 13:12 – Lángoló Gitárok

NBA-kosaras perli Chris Brownt és Drake-et

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tonyparker.jpgVárható volt, hogy a pár hete történt tömegverekedés Chris Brown és Drake társasága között nem maradt következmények nélkül, de azt senki sem gondolta volna, hogy pont egy ismert kosárlabdázó indítja el az első bírósági ügyet. A két rapper sleppje egy New York-i klubban szólalkozott össze, ami később tettlegességig és hatalmas tömegverekedésig fajult, amiben több ember komolyan megsérült, sokan mindössze passzív bámészkodók, akik szórakozni érkeztek. Köztük volt a San Antonio Spurs francia idegenlégiósa, Tony Parker is, aki a szemén sérült meg a repkedő üvegektől. Az irányító most 20 millió dolláros kártérítési pert indított a szórakozóhely ellen, ugyanis szerinte őket terheli a felelősség, hogy a közismerten rossz viszonyt ápoló rappereket egyazon estén engedte be a klubba. A kosaras azt is elmondta, hogy a rendőrségi nyomozás után minden bizonnyal a zenészek ellen is eljárást indít. Eközben napvilágot látott egy dal, amiben az a Meek Mill is közreműködik, akit felelősnek tartanak a verekedés kirobbantásáért. A The Game és Big Seannal közös Burnben előbbi még be is szólt Tony Parkernek, mivel szerinte gyáva dolog ilyen miatt jogi úton elégtételt venni másokon. A dalt megmutatjuk a tovább után, az ominózus sorok pedig 0:38-tól hallhatóak.


hiphop hír rap kosárlabda nba san antonio spurs tony parker the game chris brown drake



süti beállítások módosítása