2015.09.11. 17:43 – Nihil_AK

Vészhelyzet, vagy amit akartok

Két buliját is elhalasztotta a The Libertines

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

libertines_1024.jpg

A hét leginkább megtermett eufemizmusát vitán felül a The Libertines zenekar produkálta, amikor egészségügyi vészhelyzetre hivatkozva az utolsó percben lemondták a tegnap este Londonban tartandó koncertjüket, valamint a mai manchesteri bulit is. Az együttes frontembere, Carl Barât szerint Pete Doherty gitáros állapota kielégítő.


játék the libertines pete doherty vészhelyzet ízetlenkedés



2014.07.10. 15:15 – m.adi

Carl Barât szerint jövőre lesz új Libertines-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Úgy néz ki, annyira jól sikerült a reunion, hogy a zenekar már új albumát tervezgeti, amin elvileg Németországban fognak dolgozni. A Libertines másik frontembere, Pete Doherty szerint a sessionök valamikor október-novemer tájékán lesznek Hamburgban. Barât arról is beszélt, hogy semmiképp sem akar csak a meglévő számokkal turnézni, mindenképpen szükség van újakra is. 


hír the libertines



2012.05.23. 09:00 – Lángoló Gitárok

A kritikusok szerint förtelmes Pete Doherty filmje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

doherty.jpegPete Doherty mellett Charlotte Gainsbourg és Lily Cole is szerepel abban a nemrég Cannes-ban bemutatott Confession of a Child of the Century című filben, amit a vetítés után meglehetősen negatívan fogadott a kritikusok nagy része. A történet szerint Doherty egy olyan fiatalt játszik, aki komoly depresszióba esik miután kiderül, hogy szerelme megcsalja. A filmről megjelent legtöbb filmkritika arról szól, hogy a The Libertines- és Babyshambles-frontember színészi teljesítménye enyhén szólva hagy kívánnivalót maga után, egyesek pedig keményebb hangnemet ütnek meg és azt javasolják, hogy nem kéne erőltetnie a zenésznek ezt a műfajt. Akit érdekel, milyen Pete Doherty a filmvásznon, az a hajtás után megnézheti a mozi előzetesét.


film mozi hír the libertines babyshambles pete doherty



2010.12.20. 16:01 – lánggitár

Pete Doherty filmezik

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Libertines, és Babyshambles frontembere legutóbb ékszereket tervezett, most pedig a blogjában elárulta, hogy filmszerepet is vállalt. A címét még nem tudni, de egy francia munkáról van szó, ami Alfred de Musset, a 19. században élt költő/drámaíró életét mutatja be. "A karakterem kimért lesz, ahogy az egy arisztokratától elvárt volt a 18. századi francia társadalomban. Remélem azért majd elnéznek nekem egy kis hosszabbítást az álarcos bálos jeleneteknél."  A film igazi popkulturális ínyencségnek ígérkezik, mivel Dohertyn kívül Serge Gainsbourg lánya, mellesleg saját jogon is híres szénésznővé/énekesnővé vált Charlotte Gainsbourg is szerepet kap benne.


indie hír the libertines pete doherty charlotte gainsbourg babyhambles



2010.03.30. 09:35 – lánggitár

Tényleg összeáll a Libertines

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Több hitelesnek vélt forrás is lehozta a hírt, miszerint vége a régóta tartó mizériának a Libertines újjáalakulása körül. A zenekar 2004 óta először fog koncertet adni, mégpedig a Reading, és a Leeds fesztiválokon. Mindkét rendezvény augusztus 27-től 29-ig tart, így reménykedhetünk benne, hogy végigfesztiválozzák a nyár korábbi részét is. A reuniont szokás szerint egyedül Pete Doherty szabotálhatja, akinek jelenleg is vannak ügyei, nem meglepő módon mindenféle heroin-related dolog miatt.


indie hír the libertines



2010.01.18. 09:59 – lánggitár

Lehet Libertines jövőre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Még csak pár nap telt el 2010-ből, de Carl Barat már arról beszél, hogy mi lesz 2011-ben. Konkrétabban egy régóta halogatott Libertines-reuniont tervez. "Egyáltalán nem biztos, nehéz bármit is előre tervezni a Libertinesel. De 2011 az az idő, amikor mindannyiunknak lesz elég ideje rá. Szóval ha minden oké, akkor remek lenne felvenni a régi dzsekit." - nyilatkozta Barat. Hozzátette még, hogy kell hozzá, hogy Pete Doherty épp ne akarjon magában, vagy másban kárt tenni. Doherty mellesleg már egy idei újraegyesülés lehetőségét is felvillantotta, de aztán ő elkezdett mégis dolgozni az új Babyshambles-lemezen, Barat pedig inkább szólóban zenél még egy kicsit.


indie hír the libertines carl barat babyshambles pete doherty



2009.08.03. 08:21 – lánggitár

Libertines-megegyezés

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pete Doherty most épp úgy gondolja, hogy lesz új Libertines-album. Az önmaga jelentőségén túlmutatni kezdő zenekar szappanoperája már jó rég tart, mivel a tagok úgy havonta mást gondolnak a banda szükségességéről. Ámde most állítlag Doherty és Carl Barat beszélgetett csomót, és megegyeztek, hogy 2010-ben bemennek a stúdióba felvenni a rég várt harmadik nagylemezt, aztán turnézni is akarnak. Ugyanakkor Doherty addig sem tétlenkedik, mivel meg szeretne jelentetni egy második szólóalbumot: "Látom magam előtt a Grace/Wastelands 2-t. Úgy érzem, van bennem egy Harvest (ez egy klasszikus Neil Young-korong). Néha hallom magamban, ha csak percekre is."-mondta a gitáros/énekes, aki ezek szerint még mindig drogozik.


indie hír the libertines carl barat pete doherty



2009.05.20. 08:03 – lánggitár

Libertines - Több koncert?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az év valószínűleg legfontosabb popzenei eseményének már folytatása is van: a egy dolog, hogy nemrég ismét összeállt a Libertines, de most Carl Barat gitáros/énekes megszellőztette, hogy nem állna az útjában hosszabbtávú terveknek sem. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy még mindig a szóló dolgaira koncentrál, de 2010-ben akár szó lehet egy nagyszabású "feslett-reunion-ről" is. A Lángoló Gitárok most drukkol.


indie hír the libertines



süti beállítások módosítása