Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kanye West és az Omega óta tudjuk, hogy az idei év zenei medvehagymája a hangmintás balhé, mint például ami most kezd kialakulni a Portishead és a Weeknd között. Utóbbi ugyanis nemrég bemutatott egy új dalt és a hozzá készült videót a következő albumáról. A Belong to the Worldben található egy hangminta is a Portishead Machine Gun című számából, amire úgy tűnik az énekes nem kapott engedélyt, legalábbis ezt mondja Geoff Barrow a Twitterjén. A bejegyzéséből az következik, hogy a Weeknd megkereste őket a mintázás kapcsán, de ők ezt visszautasították. Ennek ellenére mégis szerepel az ominózus minta az új dalban, amin érthető módon kissé bepöccent a brit triphop csapat, Barrow még a végére annyit oda is szúrt, hogy ők általában ingyen engedélyezik a mintázást, de csak olyanoknak, akiknek tetszik a zenéje. Hajtás után megmutatjuk az új Weeknd-klipet illetve az eredeti Portishead-dalt.
Már csak egy hét van hátra Tricky legújabb lemezének, a False Idols-nak a hivatalos megjelenéséig, most viszont az
Lemezmegjelenések terén nagyon durva nyarunk lesz, erre a tényre pedig a Boards of Canada és a Daft Punk mellett most három további előadó is ráerősít. A tovább után három vadonatúj dal képében meghallgathatjuk, merre tart a Little Boots-féle electropop, Matias Aguayótól latin-amerikai minimál-gyorstalpalót kapunk, Trickytől pedig egy ingyenesen letölthető számot.
A perzsa származású Vandad Kashefi vezette a:normal sessions projekt eddig olyan klipjeiről volt híres, ahol az élő zenét különleges környezetbe helyezték, és ezáltal az adott zenekar vagy előadó megszokott dolgaitól teljesen eltérő hangulatú videót tudtak rögzíteni. Ilyen volt például a
Animációs videoklippel jelentkeziett Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Andrew J dzsessz-triphop formációja, a Bin-Jip. A zenekar éppen a második nagylemezére készül, amiről a Heavy című számhoz dolgoztak együtt Szabó Levente grafikus-illusztrátorral. A mozgó, képregényes klip színvilága leginkább a Sin City, Spirit vagy a V mint vérbosszú filmadaptációk plakátjaira - vagy éppen a Queens of the Stone Age Go With The Flow videójára - hasonlít a kizárólag piros-fekete-fehér színek használatával, amiben csak egy rövid koncertjelenet számít kivételnek. A
Pár hete mutatkozott be egy szűk, meghívott vendégekből álló közönség előtt a Realistic Crew romjain alakult Astryd, amit Vranik Krisztián producer, a Marge néven szólóprojekttel is rendelkező Mészáros Zsuzsanna énekesnő illetve Gulyás Kristóf ütőhangszeres alkotnak. A csapat, ahogy ők fogalmaznak, megalakulása óta kiforrott zenei koncepcióval és ahhoz igazodó, letisztult arculattal bír "melyet tágas, csupasz terek, feszességbe oltott légiesség és a szigorú geometriát ellenpontozó hang éteri melegsége jellemez." Saját bevallásuk szerint a stílusuk
Hiába izgulnak a rajongók inkább arra, hogy Trent Reznor állítólag már dolgozik az új Nine Inch Nails-témákon, ő inkább a nép elé tárja a feleségével, Mariqueen Maandiggel valamint Atticus Ross-szal és Rob Sheridannel közös projekjének, a How To Destroy Angelsnek az első nagylemezét, a Welcome Obliviont. Az albumot a Pithcfork nagyon csicsa, nemrég indított Advance rovatában
A budapesti Muzikum Klub & Bisztróban lép fel ma este az Alba Hyseni Project, ami az albán származású énekesnő vendégzenészekkel kiegészült formációja, olyan tagokkal, mint Kollár-Klemencz Gergő, Soós Tamás, Déri Zoltán, Gergácz Gábor és Rozmán Zoltán. Az eseményre belépőt vásárlók megkapják az énekesnő Innen Mission című CD-jét is, amiről mi is igen