Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A perzsa származású Vandad Kashefi vezette a:normal sessions projekt eddig olyan klipjeiről volt híres, ahol az élő zenét különleges környezetbe helyezték, és ezáltal az adott zenekar vagy előadó megszokott dolgaitól teljesen eltérő hangulatú videót tudtak rögzíteni. Ilyen volt például a Quimby, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint vagy például Palya Bea videója is. Most viszont minden eddiginél nagyobb premiert tartunk itt a Lángoló Gitárokon, hiszen a világon először nálunk, és így természetesen Magyarországon debütál a rendező új klipje, amelyet nem kisebb névnek készített, mint a '90-es évek egyik kultikus brit triphop formációjának, a Lambnek. Az exkluzív világpremier mellett a tíz éve Magyarországon élő rendezővel beszélgettünk arról, hogyan került kapcsolatba a zenekarral, miként fogadta Andy Barlow és Lou Rhodes a kész anyagot és hogy ezek után szeretné, ha még több nemzetközi szintű együttes dolgozna Budapesten, hazai stábbal. A hajtás után az interjú, a Lamb-videó és a werkfilm mellett egy külön a kliphez íródott prózát is mutatunk Závada Pétertől, aki többek között Újonc néven az Akkezdet Phiai egyik tagja is.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Lamb zenekarral?
Az egész a Szigeten kezdődött. Számos együttest kerestünk meg a tavalyi év fellépői közül, hogy a fesztiválon belül vagy akár azon kívül élő felvételt csináljunk velük. Egyikük volt a Lamb, akikkel végül sikerült egy folyamatos társalgást kialakítani. Eleinte az volt a cél, hogy valamelyik szigetes fellépővel a koncert előtt a helyszínen berendezett minimál díszletben forgatunk valamit, de annyira kaotikus volt a helyzet, hogy erről le kellett mondanunk. Azonban a Lamb menedzserének nagyon tetszettek a korábbi munkáink, így nagyjából három héttel a fesztivál előtt hosszas levelezés kezdődött. Én – ahogy a korábbi munkáimban is – nagyon szerettem volna egy élő felvételes klipet készíteni nekik, de a zenekar egy ideje nem szeret képernyőn szerepelni. Ekkor megkérdezték, hogy ennek ellenére továbbra is szeretném-e a projektet, amire persze igent mondtam. Otthon gyorsan kidolgoztam egy csomó ötletet a digitális maszkoktól más formabontó megoldásokig, hogy ha fizikailag nem, de legalább az arcuk szerepeljen a videóban. Ez is nagyon tetszett a menedzsmentnek, de Andy Barlow és Lou Rhodes továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy nem akarnak semmilyen videóban szerepelni. Végül megtörtént a felkérés, hogy az 5 című legfrissebb Lamb-album egyik dalának készítsünk egy hivatalos videoklipet.
Végül a Wise Enough című dalt választottad.
Azt hiszem egy hétig hallgattam folyamatosan a számot mire elértem azt a pontot, hogy már nem is hallottam a zenét a fülemben és sikerült teljesen eggyé válnom vele. Alapvetően minden zenei videónál ez a munkamódszerem. Ilyenkor különböző képek ugranak be nekem, ebben az esetben például egy digitális szív, ami egyedül csak nekem tetszett szerintem, mert a vágóm, a vezető operatőröm és még a saját barátnőm is megpróbált lebeszélni róla és végül lehet, hogy nem is szerepel majd a végleges változatban.
Kicsit visszakanyarodva még a Szigethez. Találkoztál végül a zenekarral?
Persze, a Szigeten Louval, Andyvel és a menedzserükkel sétáltunk és kajáltunk egyet, és beszélgettünk a projektről. Andy az elején elég távolságtartóan kezelt engem és aggodalmaikat fejezték ki a dal adaptálásával kapcsolatban. Ugyanis a Wise Enough hangulatában alig áll távol a túlzott érzelmességtől és a giccstől, nem hiába bukott bele korábban két brit videós stáb is ebbe a projektbe, legalábbis Lou Rhodes elmondása szerint. Aztán egy amerikai animációs csapat kapcsán megtaláltuk a közös nevezőt és onnantól kezdve kialakult egy kölcsönös bizalom köztünk. Aztán megnézem a beállásukat, majd beültünk a backstage-be, ahol ott volt Beardyman is, akivel szintén szerettünk volna forgatni. Végül mindenkit betereltek egy mikrobuszba és visszavittek a zenekar szállására. Ott olyan reggel hatig együtt iszogattunk a zenekarral és a roadokkal, Andy még a bárzongorához is leült játszani, miközben Lou egy pohár itallal a kezében belesüppedt a kanapé párnáiba. A hotel vezetősége annyira nem támogatta ezt a kis rögtönzött zenélgetést, pedig még egy talpig feketébe öltözött svéd pár is csatlakozott hozzánk. Végül őket is meginvitálták a Lamb szobájába, ahol kiderült, hogy mindketten hatalmas metálosok és épp itt töltik a mézeshetüket. Szép kis társaság gyűlt össze aznap este.
Mi volt a koncepciód a videóval kapcsolatban?
Arra a gondolatmenetre próbáltam építeni, hogy az ember valójában sokkal több annál, mint amivé önmagától válni mer. Ha megnézed a klipet, mindenki jobbról balra halad, a főszereplő az egyetlen, aki pont az ellenkező irányba. Úgy kezdődik az egész, hogy felébred és körülötte mindenki ki van száradva, minden kezd széthullani, de ő meglátja az óceánt a távolban és elindul felé. Az óceán a szabadságot és a teljes őszinteséget jelenti, de odáig el is kell jutnia. Ha megnézed az odafelé vezető úton semmi növényt, semmi természetes dolgot nem látsz, az egyetlen organikus jelenség a videóban a dílerek által árult gyep a dobozban, ők amolyan hamis próféták. Minden apró jelenet egy külön metafora, amely a dal szövegére és érzelemvilágára reflektál, ahogyan például a madárketrecbe zárt lány vagy a pillangós férfi, akik a hamis szabadságot szimbolizálják. A madarak és a pillangók az egyetlen mozgó, organikus lények a klipben, ha az emberi szereplőket nem számítjuk.
A Lamb tagjai látták a már a kész anyagot?
Igen, Andy Barlow azt írta, hogy egyszerűen nem jut szóhoz a látottaktól, Lou Rhodes is teljesen le volt nyűgözve. Nem akarta elhinni, mit sikerült kihoznunk ebből az egészből, a film, amit készítettünk tökéletes párja lett a dalnak.
Mennyire volt költséges a forgatás?
Maradjunk annyiban, hogy nem volt olcsó, elég csak megnézned hány ember neve szerepel a stáblistán. Ráadásul az új Lamb-lemezt a zenekar maga finanszírozza, szóval az ő részükről csak minimális anyagi hozzájárulás érkezett.
Egy tucat hazai klipet forgattál már magyar zenekarokkal az a:normal sessions keretein belül, olyanokkal, mint például a Quimby, a Hangmás vagy épp Palya Bea. A Lambbel való közreműködés annak a jele, hogy úgy érzed kinőtted az itthoni piacot?
Ez mindenképpen a következő lépés a karrieremben, hiszen régóta készülök arra, hogy nagyobb nemzetközi előadókkal dolgozhassak. Attól függetlenül, hogy most először nem élőben forgattam, továbbra is ennek a módszernek vagyok a híve, mivel sokkal emberibb és energikusabb a zenekar a videóban, amikor ott helyben játsszák el a dalt és nekem is nagyobb kihívást jelent. Normál esetben a videoklip csak egy promó, egy reklám az előadóknak, akik az arcukat és zenéjüket adják a kisfilmhez, hogy aztán legyen róluk mit beszélni. Engem ez egyáltalán nem érdekel, arra vagyok csak kíváncsi, hogy élőben mit hoznak össze a zenészek. Ilyenkor vibrál a levegő és valami különleges érzéssel töltődik meg a forgatás atmoszférája. Legközelebb egyébként a Hangmással forgatok a készülő lemezükhöz illetve Morningdeerrel tervezünk még közös munkát.
Ezek szerint továbbra is szeretnél magyar előadókkal is dolgozni?
Tíz éve élek már itt, de még mindig bőven akad zenei érdekesség, ami megmozgatja a fantáziámat. Ráadásul Morningdeer hangja elképesztő, az egyik legkülönlegesebb orgánummal rendelkezik, amit itthon hallottam. Ettől függetlenül továbbra is szeretnék minél nagyobb együtteseknek dolgozni, ehhez pedig a Lamb-videó az első nagyobb lépés. Az a:normal sessionshöz már tizenhárom videót leforgattunk és szeretnénk folytatni úgy, hogy közben nemzetközi projektekben is részt veszünk ugyanazzal a stábbal és ugyanazzal a lelkesedéssel itthonról, Magyarországról.
Pedig londoni születésűként neked egyáltalán nem lenne nehéz külföldre költözni és ott folytatni a karriered.
Szeretek itt lenni, egy évtized után sem érzem, hogy el kéne innen mennem. Szerencsére ez egy olyan szakma, ami nem helyhez, országhoz kötött. Pont ezért nagyon szeretném, ha a külföldi nagy nevek idejönnének hozzánk, akarjanak nálunk forgatni és még többen dolgozhassanak itthonról külföldi projekteken és ne az legyen az egyetlen opció a komoly ambíciókkal rendelkező alkotók részére, hogy csak a külföldre költözéssel lehet sikereket elérni. Nekem ez a vágyam, szeretném Budapestet és Magyarországot feltenni a zenei élet nemzetközi térképére anélkül, hogy ehhez kisebb népvándorlásra legyen szükség a szakmán belül.
"Ezek nem az én képeim. Olyan szöveget próbáltam írni, amit ha egy évvel ezelőtt ír meg valaki helyettem, kiindulópontként szolgálhatott volna ennek a videónak az elkészítéséhez. Fordított munkamenet ez tehát, kitalálni, mi ihlette a rendezőt. Vandyt évek óta ismerem, és azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akik barátjuknak mondhatják. Több alkalommal olvastunk föl egymásnak a verseinkből, és ő mindig a szabad képzettársításra, a szimbólumok bátor használatára biztatott. Olyan szöveget szerettem volna írni, ami akár Vandyé is lehetne, ha épp úgy dönt, hogy nem filmben rendezi meg ezt a párját ritkító víziót.” - mondta nekünk Závada Péter a Könnyebben felejtről.
KÖNNYEBBEN FELEJT
Megint az időt meséled, ahogy, mint a homok, átpereg az ujjak szitáján, ahogy a jelen áthullik múltba. A metaforává merevedő arc, ez a szegycsontig kigombolt gyász, mind valamiféle feltétel nélküli megadás jelei. A pergő vakolatú emlékezet romházai ezek. Az üresen tátongó ablakkereten átzuhan a táj: kilátás egy elfelejtett város álmaira. Minden lépés újabb rácsodálkozás, a szellőzők ziháló légzőszerveire, a gépházak elöregedett idegrendszerére. Most az jön, meséled, mikor a térdramaturgia kisétál a tengerpartra, és végignézi, ahogy tajtékot vet egy unásig ismételt őskép. Víz alatt a bőr könnyebben felejt, mondod, kristályszemcsénként ázik le róla minden, ami nem a halál. Itt esténként roppant tömegeit lóbálja az álmából fölriadt nehézipar: még most is hallani a lengőhidak lassú vonulását a gépzsírtól becsomósodott sínpárokon. A lehetséges olvasatok földszintjén összetört kerámiatálakat dobozol a puszta logika: mi a kérdés, ha a válasz egy aktatáskányi kihajtott fűmag? Kalitkába zárt dalok csöndjében olajos magvak peregnek, a tétova fölismerés lepkeként cikázik az összefüggések kifeszített kötélrendszerében. Mitologikus helyszín ez. Csak a miénk. Itt minden csipkebokor mögött ott a tenger, minden őskép egy másikat rejt. És mégis, valaki már járt itt előttünk, helyettünk taposta ki a parti homokban bizonytalan körvonalú lábnyomainkat.
Závada Péter
