Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Most már egyre biztosabb, hogy valami egészen grandiózus dologra készül a Queens of the Stone Age a júniusban megjelenő ...Like Clockwork című nagylemezével. A nyáron a Volt fesztiválon is fellépő zenekar újabb sajtószöveget tett közzé, amelyben többek között nem csak új közreműködők kilétét fedik fel, hanem az is kiderül, hogy per pillanat nincsen hivatalosan dobosa az együttesnek. Pedig a szöveg szerint nem csak Dave Grohl dobol a stúdiófelvételeken, hanem a QotSA-ből kilépő Joey Castillo és Jon Theodore is, aki a Mars Volta és a One Day As A Lion volt dobosaként ismert. Nem csak a ritmusszekció bővült vendégzenészekkel, mivel James Lavelle is közreműködik majd a lemezen, ő annak az UNKLE-nek az agytrösztje, akinek Josh Homme is szerepelt a második lemezén, cserébe egy remixet kaptak a stoner rockerek. Ha ez még mindig nem lenne elég, beszállt a buliba Alex Turner is az Arctic Monkeysból, amin azért annyira nem lepődünk meg tudván, hogy Homme producerként dolgozott a brit formáció harmadik albumán és azóta is jó kapcsolatot ápolnak egymással. Ezzel lassan egy focicsapatra való közreműködő lesz az új QotSA-lemezen, hiszen korábban már bejelentették Nick Oliveri, Elton John, Mark Lanegan, a Scissor Sisterses Jake Shears és Trent Reznor vendégszereplését is a ...Like Clockworkön.