2013.09.20. 15:11 – Hirdetés

Uriah Heep a Pecsában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Uriah_Heep-Mick_Box.jpgSzeptemberben 21-én ismét Budapesten, a Pecsa Music Hallban zenél a Uriah Heep. A sokat látott épület falai között teljes hosszúságú, és a több mint 40 éves legendás zenekar munkásságát felölelő műsorra készülhetnek az érdeklődők, a legutóbbi, Into The Wild című lemez dalai mellett. Szomorú hír árnyékolta be a Uriah Heep nemrég bejelentett őszi turnéját: néhány napja meghalt a zenekar 1976-ban csatlakozott basszusgitárosa, Trevor Bolder. A rákban elhunyt zenész a több mint 30 éves Heep pályafutása mellett korábban David Bowie oldalán játszott, ott volt a legendás a Spiders From Mars alapításakor is. Februárban életmentő műtéten és terápiákon esett túl, és már a visszatérésre készült – egy percre sem gondolt arra, hogy a betegség végleg eltántoríthatja a basszusgitártól és a színpadok világától. A zenekar jelenleg Dave Rimmer basszusgitáros közreműködésével játszik, így jó eséllyel szeptemberen is ebben a felállásban érkeznek Budapestre: Dave korábban a Zodiac Mindwarp nevű csapatban zenélt.


hirdetés koncert hír pecsa uriah heep



2013.05.22. 15:38 – [MTI]

Meghalt Trevor Bolder, David Bowie és a Uriah Heep basszusgitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Trevor-Bolder_Milan.jpgHatvankét éves korában rákban meghalt Trevor Bolder basszusgitáros, a Uriah Heep brit hard rock együttes tagja, aki a hetvenes években David Bowie kísérőzenekara, a Spiders From Mars basszusgitárosa volt. Halálhírét a Uriah Heep jelentette be, a csapat tagjai "világklasszis basszusgitárosként" méltatták az elhunytat. Bolder 1976-ban csatlakozott a brit rockbandához, és velük zenélt egészen néhány hónappal ezelőttig, amikor az egészsége megromlott. Trevor utolérhetetlenül nagy volt, nemzedékének egyik legkimagaslóbb zenésze, az egyik legjobb, és a legnagyobb hatású basszusgitáros, akit valaha Nagy-Britannia adott" - idézte az együttes közleményét a BBC hírszolgálatának honlapja. David Bowie közleményében csodálatos zenésznek nevezte Boldert, aki "óriási ösztönző erő volt bármelyik zenekarban, amelyben játszott." 


rock hír gyász uriah heep trevor bolder



süti beállítások módosítása