2020.03.04. 16:30 – Lángoló Gitárok

Új időpontban, május végén rendezik meg az idei Prolight & Sound kiállítást Frankfurtban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

prolight_2019_02.jpg

2020-ban immár 25 éve annak, hogy először rendezték meg a Prolight & Sound kiállítást és vásárt, ami az elmúlt negyedszázadban a hang- és fénytechnikai szektor legrangosabb európai seregszemléjévé nőtte ki magát. Idén ugyanakkor a szokásos és korábban már beharangozott március végi időpont helyett pár héttel később, május 26. és 29. között tartják a rendezvényt. Ennek oka nem meglepő módon az Európában is terjedő koronavírus járvány, hiszen a szervezők érthető módon nem szeretnék kockáztatni sem a látogatók, sem a kiállítók egészségét, ezért inkább úgy döntöttek, későbbre halasztják a rendezvényt. A megváltozott időpont nem érinti sem a rendezvény helyszínét, sem annak időtartamát, az eddig megvásárolt jegyek pedig természetesen továbbra is érvényesek. Sajtóközlemény a hajtás után.


hír németország vásár kiállítás rendezvény frankfurt szakma hangszer hangtechnika fénytechnika új időpont prolight+sound koronavírus



2019.03.31. 15:25 – Lángoló

Idén egyszerre lesz két nagy zeneipari vásár + buli mindenhol városszerte

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

samtv_unplugged.jpg

A Musikmesse Európa legnagyobb zeneipari kiállítása, amit már évtizedek óta megrendeznek Németországban. A Prolight + Sound szintin a szakma egyik legnagyobb vására (a névből adódóan ugye a fény és a hang van a központban). Eddig ez a két szakmai vásár külön volt, időben is némileg elcsúszva, jövő hét keddtől viszont egyszerre, átjárhatóan tartják meg a frankfurti Messében. Az ok egyértelmű: méginkább összekötni a zeneiparban dolgozókat. De nem csak erről szól a Musikmesse.


vásár kiállítás musikmesse prolight+sound



süti beállítások módosítása