2018.10.01. 18:47 – Nihil_AK

Zaklatási ügy miatt lépett ki a Sigur Rós dobosa a zenekarból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dyrason.jpg

A Sigur Rós dobosa, Orri Páll Dýrason kilépett a zenekarból, miután szexuális zaklatással gyanúsították meg.
Dýrason a mai napon jelentette be ezt, miután bizonyos Megan Boyd, foglalkozását tekintve képzőművész, azzal vádolta meg, hogy 2013-ban Los Angelesben egy ágyban aludt a dobossal, ezalatt rövid időre kétszer is felébredt, ekkor fedezte fel az inzultus nyomait. Állítása szerint a fáradtság és az este folyamán elfogyasztott, közelebbről nem részletezett szerek együttesen okozták azt, hogy nem volt teljesen tisztában a helyzettel. Elmondása szerint azért várt hat évet azzal, hogy nyilvánosságra hozza az ügyet, mert úgy gondolta, úgysem hinne neki senki, ugyanakkor felelőtlen volt, amikor megbízott benne azért, mert egy általa szeretett zenekar tagja volt. Dýrason tagadja a vádakat, ugyanakkor nem szeretné, hogy az ügy bármiféle hatással legyen a Sigur Rós ügyeire, és hogy bemocskolja azokat fontos és gyönyörű dolgokat, amiket létrehoztak együtt,ezért úgy döntött, kilép a zenekarból, hogy az eljárást saját ügyeként kezelhesse a továbbiakban. A zenekar elfogadta a döntését. Amennyiben lesznek friss fejlemények, mi is beszámolunk róla.


hír zaklatás post rock sigur rós me too



süti beállítások módosítása