2008.12.23. 12:42 – Dankó Gábor

Énekes nélkül a Neck Sprain – mikrointerjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

„Igen, igaz a hír! Eddig tudtunk együtt dolgozni Pistával, ez tudatosult bennünk! Igazából nem is nagyon volt más lehetőségünk. A lemondott koncertünkön várakozóknak pedig külön bocsánat, higgyétek el mi is ott akartunk lenni! Sajnos ez így jött össze! Ezen is túl fogunk lépni!” – áll a Neck Sprain zenekar honlapján lévő szűk közleményben. Picit próbáltunk utánajárni mi is történt. Levi válaszolt:

Sokkal többet nem tudok mondani. Az történt, amit olvastatok. A december 13-ra meghirdetett koncertünk lemondása után úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk tovább pengeélen táncolni Pityesz miatt. Ennyi.

Hogyan tovább? Ismét odaállsz a mikrofon mögé, vagy kerestek új énekest?

Hihetetlen, hogy mennyien teszik fel a kérdést: "Most akkor, ugye megint te énekelsz?" Pedig szerintem annyira azért nem volt az jó, sokat szenvedtem a torkommal. Természetesen új énekes lesz, rengetegen segítettek. Már úgy is volt jelölt, hogy mi ez ügyben nem is kezdtünk el telefonálgatni. Kösz mindenkinek! Ha túl vagyunk a meghallgatáson, egyből informálunk mindenkit.

Távolabbi tervek, lemez, koncertek?

Természetesen jó sok koncertet akarunk, és jövőre tervezünk egy új lemezt is.


interjú metál hír neck sprain



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása