Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Rush nemrég kiadott egy válogatást. A Warner szintén válogatott, de ő egy kerek évszám alkalmából. A Beyond újjáéledt, a Green Path pedig megszületett. Tiga nem is meleg elektropop, a Primal Fear viszont keményen nyomja a német power metalt. Vegyeskritika:
Rush – Retrospective 3
(2009 Atlantic/Warner)
Alany: A Rush a progresszív rock egyik legnagyobb, már több mint harminc éve (ugyanabban a felállásban) működő zenekara. A műfajhoz méltóan régebben szerették ők is a hangszermaszturbálást, mára azonban megöregedtek, és „csak” sima rockdalokat írnak, de azt is nagyon tudnak. A Retrospective 3 egy, a már masztimentes korszakukról készült válogatás, amire a 1989-es Presto, és a 2007-es Snakes & Arrows által felölet 18 év terméséből szemezgettek dalokat.
Pro: Lényegében az összes szám tökéletes, ráadásul az annak idején erősen túlvezérelt Vapor Trails dalait még újra is mixelték, így azok is sokkal szebben szólalnak itt meg (bár csak a One Little Victory, és az Earthshine került fel ide). DVD is van hozzá, amin a korszak összes klipje szerepel, és szerencsére ezeket már nem annyira fáj nézni, mint a Replay X3 felvételeit.
Kontra: Azon kívül, hogy ennél sokkal több jó számot írtak ebben az időszakban, csak a rettenetesen ciki outfitjükbe lehet belekötni, amit a Vapor Trails környékén kezdtek levetkőzni, és aminek következtében a hihetetlenül gáz kinézetű Geddy Lee énekes-basszusgitáros mára egy menő ötvenes lett.
(Pontszám: 4,5 az 5-ből; szöveg: dg)
Covered, A Revolution in Sound
(2009 Warner)
Alany: Ez egy válogatás, amin jelenlegi Warner Records-os előadók dolgoznak fel régi Warner Records-os előadókat. Mindezt azért, mert a kiadó ötvenéves lett, és ez valamiféle ajándéknak szánja saját magának, és elvileg még sorozat is lesz belőle.
Pro: Mastodon: “Just Got Paid” (by ZZ Top), Michelle Branch: “A Case Of You” (by Joni Mitchell), Taking Back Sunday: “You Wreck Me” (by Tom Petty), The Black Keys: “Her Eyes Are A Blue Million Miles” (by Captain Beefheart), Against Me!: “Here Comes A Regular” (by The Replacements), Missy Higgins: “More Than This” (by Roxy Music), James Otto: “Into The Mystic" (by Van Morrison), The Flaming Lips With Stardeath And White Dwarfs: “Borderline” (by Madonna)
Kontra: Adam Sandler: "Like A Hurricane” (by Neil Young), The Used: “Burning Down The House” (by Talking Heads), Disturbed: “Midlife Crisis” (by Faith No More), Avenged Sevenfold: “Paranoid” (by Black Sabbath)
(Pontszám: 3 az 5-ből; szöveg: dg)
Green Path – No More Lies
(2009 Edge)
Alany: A gyöngyösi Green Path mindössze egyetlen demofelvétel után készítette el első lemezét. A tehetségkutatókon edződött társaság elszántan vetette bele magát az undeground zenei életbe, így turnézott a Subscribe-bal, és a Roaddal, és ezentúl is sokat akar koncertezni. Ambíció láthatóan van hozzá. Az „amcsi modern rock” reklámszöveg pedig úgy béna, ahogy van, felejtsük is el! Ez rock zene, nem modern, nem ósdi, csak simán rock, bár jobban illene ide a metal szó.
Pro: A lemez jól szól, talán csak a cinek csörömpölnek túlzottan. A zenekar tudja, hogy mitől működik egy dal, ezért hallhatóan kiemelik a refréneket, ezek nagy része működik is. Jó ötlet, hogy a négyes felállásba egyéb vendéghangszereket tesznek, szinti, scratch, de ezeket még nem tudják gördülékenyen használni.
Kontra: Elsősorban a modoros és rossz angol kiejtés, másodsorban a szikra hiánya, ami első lemeznél amúgy megbocsátható tény. Amilyen jók a refrének, annyira ügyetlenek a verzék, mintha csak azért lennének, hogy ellensúlyozzák a refréneket. A zene néhol szétesik, nem húz magával, és az sem egyértelmű, hogy mi is az a bizonyos Green Path stílus, de erre is van még idő.
(Pontszám: 2,5 az 5-ből; szöveg: -dj-)
Beyond – Thrash
(2009 Edge Records)
Alany: A szintén gyöngyösi Beyond már egyáltalán nem olyan fiatal, mint a korábban tárgyalt társa. A hőskorszak egyik nagy zenekara voltak, de az aktuális zenei környezet hatására egy lemez (Tömik a fejed) erejéig elfordultak az eredeti iránytól, amihez most újra visszatértek. A cím alapján lehet találgatni, miről van szó. Ha a Bedlam lehet sikeres most, akkor a Beyondnak is lehet esélye, bár ez a zene retro, de legalább vállaltan az.
Pro: A házi körülmények között rögzített, de profi stúdióban kevert anyag jól szól, tényleg a klasszikus időket idézi, de mégsem hat porosnak. Kevés olyan thrash metal rajongó van, aki ezekre a riffekre ne emelné metálvillába a kezét. A témák jók, a dalok is össze vannak rakva, Babu (gitár) a stílusban szokatlan igénnyel rakta össze a szólóit.
Kontra: Hosszútávon fárasztó a darálás. Para hangja a korábbi karaktertől elüt, szinte bömböl most, Mille (Kreator) szelleme továbbra is ott lebeg felette. Sajnos nem is elég jó ez a hang, mintha önmaga paródiája lenne, és néhol a zene is beleesik ebbe a hibába. Félő azért, hogy a nagy thrash metal revival nem elegendő, hogy befogadóra találjon ez a cucc. Ja, és már régen nem szokás refrénéneklés közben lehalkítani egy számot, és régen sem volt túl szerencsés...
(Pontszám: 2,5 az 5-ből; szöveg: -dj-)
Tiga - Ciao!
(2009 PIAS)
Alany: A (valójában nem is) meleg elektropop egyik fő zászlóvivője a DJ fellépések mellett valahol saját kreatív munkásságát tekintve egészen popos és egészen ártatlan imázst és zenei világot épített ki magának. Aki például nem látta a már három évessé idősödött fantasztikus Far From Home klipjét, az a legjobban akkor cselekszik, ha megnézi. Amint a (remélhetőleg immár megtekintett) példa is mutatja, Tiga tehetsége elsősorban abban rejlik, hogy a nyolcvanas éveket alkalmanként úgy idézi vissza, hogy a végeredmény sem erőltetten kínos, sem túlságosan autentikus, régiómódi.
Pro: E tekintetben változásként tekinthető az új, Ciao! című lemez. Kevesebbett a múltidézés, több a kurrens tánc és pop, hangzásban és hozzállásban egyaránt, ha mégis múltban kotorászunk, akkor is inkább 15 évet ugrunk vissza, 25 helyett, a Mind Dimension így például értkelhető Mr Oizo és a Prodigy rendetlenkedő szerelemgyermekeként. Ehhez vegyük hozzá a Röyksopp új abumát, és végül is meg is kapjuk a Ciao-t. Az elkövetkezendő pár hónapban pedig a táncparketteken sokat fogunk találkozni a Shoes-szal és annak különböző remixszeivel.
Kontra: Nehéz bármit felróni. Korszakot nem alkot, de egy közepesen izgalmas elektronikus tánczenei lemezként teljesen megállja a helyét. Legalább nem vállalta túl magát.
(Pontszám: 4 az 5-ből; szöveg: eron)
Primal Fear - 16.6 (Before The Devil Knows Youre Dead)
(2009 Frontiers)
Alany: Német. Power Metal. 1997 óta tolják az arcunkba a dallamos és mégis kemény rockot Matt Sinner és Ralf Scheepers (egykori Gamma Ray énekes) vezetésével. Voltak jobb korszakaik, mint ahogy voltak kevésbé izgalmasak is.
Pro: Nagyon jó dallamérzékkel megáldott énekes, aki kiválóan hozza a műfaj legnagyobb énektémáit is, ha kell. Természetesen elengedhetetlen, hogy kiváló dalszerzők segítik ebben. Itt elvileg akkor minden adott, hogy jó legyen.
Kontra: Az előző nagyon jól sikerült lemez, míg ez egy kicsit összecsapott. Nekem hiányoznak a markáns és emlékezetes dalok. Kicsit izzadtság szagú. Várhattak volna még egy évet, hogy jobb számokat préseljenek ki magukból.
(Pontszám: 3 az 5-ből; szöveg: Frostdemon)
