Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
George Lynch addig, míg a nyakába nem vette a gitárt az A38 hajón tegnap este, pont úgy nézett ki, mint egy nagyon elszánt kőműves. De csak addig. Aztán amikor megszólalt a kezében a hangszer, a főleg szakmabeliekből álló, úgy kétszáz fős közönség egyszerre élvezett bele a nadrágjába egy elnyújtott hörgés kíséretében, amit másfél óráig sikerrel ki is tartottak.
A Lynch Mob az egykori Dokken gitáros egyik, éppen funkcionáló zenekara járt a hajón ugyanis, és adott egy jó kis trocskos, lepukkant klubkoncertet, pont olyat, amilyet kellett, és amilyenen ez a jó kis blues alapokra rákent rockzene a lehető legjobban érvényesül. Családias hangulat, a színpadról cigit kunyeráló gitáros, pár pillanatig hisztis énjét túráztató énekes és kiváló ritmusszekció is volt, meg alapvetően elfogadható hangzás is, szerintem aki ott volt a hajón, maradéktalanul elégedett lehetett a bulival.
A zenekar 16 órás buszozás (nem nightlinerrel jöttek, valami kisbuszban zötykölődtek) után ért Budapestre, láthatóan iszonyú fáradtak voltak, különösen Lynch, de amint elkezdődött a buli, teljesen átlényegült, hogy úgy mondjuk, eggyé vált a hangszerével, megszűnt számára a külvilág, és csak játszott egyre, mi meg tátott szájjal álltunk, és csak néztük, hogy mi mindent lehet ezzel a hangszerrel művelni, amit még elképzelni sem nagyon tudtunk.
A faszi tud mindent, de szó szerint, MINDENT, amit tudni lehet, kell vagy érdemes erről a hangszerről, sőt, Mr. Scary márkanév alatt készít is gitárokat, szóval nem ugyanaz a kategória, mint egy germán sörmetál zenekar lelkes gitárosa. Az utolsó hangig látszik rajta, hogy élvezi, amit csinál, és nem hiszem, hogy a lóvé miatt turnézna, az elmúlt harminc évben játszott vagy húsz albumon, a jogdíjakból és a Dokkennel eladott lemezekből kényelmesen megélne simán - egyszerűen imádja a színpadot, azt, hogy minden este másokat szórakoztathat.
A setlist főleg Lynch Mob-nótákból állt, de előkaptak pár Dokken-slágert is, hiányérzete senkinek nem lehet szerintem. A Smoke and Mirrors dalai mellett volt Wicked Sensation, Rivel of Love, She's So Evil, és persze Tooth and Nail is, még jó. Laza, könnyed, egy percig sem befeszülős koncert volt ez, bár a külsőre egy időgépbe beragadt hippire hajazó Oni Logan énekes az első két számban a gerjedés miatt hisztizett egy sort, de ez is belefért, mert a hangja pont olyan jó, mint volt tíz éve.
A másik két zenészemberre sem lehetett panasz, Robbie Crane (Ratt, Addler's Appetite, Vince Neil band) a bőgő mellett kiválóan vokálozott, csak úgy, mint Brian Tichy dobos, aki korábban Ozzy mellett és a Whitesnake-ben is szerepelt már. Nem mellesleg úgy dobol, mint egy állat, igazi őserővel veri a bőröket, és talán rajta lehetett Lynch mellett leginkább látni, mennyire élvezi a a közös zenélést. Kíváncsi vagyok, Joe Satriani hétfőn le tudja-e majd nyűgözni úgy a közönséget a BS-ben, mint tette azt a Lynch Mob egy összekókányolt cájgon az A38-on.
A végére egy pletykaszintű hír a dallamos rockzene rajongóinak: Lynch állítólag már nyolc nótát rögzített a Dokkennel, 2011 elején jön ki az új album, és lesz reunion-turné is, yeah.
