2011.05.10. 10:00 – lánggitár

Itt az új Fucked Up

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Igaz, hogy csak június 7-én jelenik meg a kanadai Fucked Up harmadik, David Comes To Life című nagylemeze fizikai valójában, de aki a Buy Early Get Now-n keresztül vásárolta meg a csomagot, az már mától hallhatja a lemezt, illetve legalábbis annak első négy dalát biztosan, a maradék pedig a következő három napban jön. Ehhez a pakkhoz egyébként jár még öt kiadatlan dal, a lemez CD-n vagy bakeliten, négy 7 inches kislemez (a fizikai verziók csak júniusban jönnek), egy poszter, valamint a Record Store Dayen, kétezer példányban megjelent David's Town LP digitálisan. Utóbbi egy kitalált angol kisváros, kitalált zenekaraitól tartalmaz dalokat egyfajta válogatásként tálalva, de az összes szerzeményt a Fucked Up írta és játssza olyan vendégénekesekkel, mint a nyomtatott Lángoló Gitárok magazinban is szerző Danko Jones vagy AC Newman a New Pornographersből.

A két nagylemez címéből talán már rá lehetett jönni, hogy a Fucked Up nem csupán konceptlemezt ad ki, hanem komplett világot is gyártott köré, ami a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján játszódik a kitalált Byrdesdale Spa nevű angol városban, és aminek egy bizonyos David a főszereplője. A grandiózus anyaghoz írt negyven dalból párat természetesen már bemutattak a neten, így ezt most mi is megtesszük a lemezen való szereplésük sorrendjében:

 

 

Porcelain on Porcelain (Fucked Up Fronted By Danko Jones - Byrdesdale Spa FC by badtasterecords


punk hír fucked up



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása