Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Hangmás – Ragadozó
(Szerzői kiadás)
Harmadik lemezéhez érkezett a budapesti klubélet egyik legmeghatározóbb zenekara, a Hangmás. A hazai indie-színtér sötét lovagja a saját maga által felállított tendenciához idomulva ismét két év után jelentkezik új koronggal. A Ragadozó címet viselő album a 2007-es Funeral Party Budapest és a 2009-es Valaki Ma Este Megsérülhet című lemezek, valamint az eddigi életmű méltó folytatása. Az új hanganyag örömére a csapat nagyszabású lemezbemutató koncerttel és bulival készül a megjelenés napjára, azaz október 7-ére. A lemezbe egyébként bele lehet hallgatni itt a Lángoló Gitárokon.
A Hangmás innovációs lehetőségei ugyan meglehetősen korlátozottak – feltéve, ha a zenekar nem akarja mindenáron meghazudtolni magát és lerombolni a róla kialakult eddigi képet –, mégis egyre magabiztosabban és tudatosabban gyűjti be sikereit, illetve szerez magának elismerést; mint bizonyára sokak számára ismeretes, nem csak hazánkban. Ennek a fejlődéstörténetnek egyik szerves része, hogy az énekes-frontember, Minda Endre egyre jobb szövegeket ír, melyek szerencsére kevésbé modorosak, mint korábban. Az angol és magyar sorok keveredése bármennyire is izgalmas tud lenni, az eljárás régebbi felvételeken való halmozása olykor belülről cincálta szét azok egységességét. Ez a veszély a Ragadozón nem fenyeget, mindössze két szám van, amelyikben az angol nyelv dominál (Out of Order, Reset), a dalszövegek tehát tartalomtól függetlenül harmonikusak. A szlogenszerű refrének miatt az üzenet nemcsak jól érthető és világos, hanem könnyen megjegyezhető, ezáltal énekelhető vagy épp ordítható is. Úgy tűnik tehát, mégsem volt hiábavaló az a sok-sok cseszegetés mind a kritikusok, mind a rajongók részéről, akik teljesen érthető módon képtelenek voltak kiheverni a második lemez Copy-Paste című dalának „leveri magát, mint vak a poharat / egész éjjel vadul hívogat” sorai okozta sokkot. A másik örömteli változás, hogy a zenekar egyik védjegyének tekinthető vad szintetizátorhangzás a Ragadozón már jócskán több mint a gitárokat kísérő és fűszerező nyers hangfüggöny. Molnár Kata jóvoltából egyre többször kap főszerepet, egyre gyakrabban hallhatjuk előtérbe kerülve, méghozzá a gitárok rovására.
Az albumindító Fehér Zaj elektronikus felvezetése szintúgy nyugodt szívvel nélkülözi a pengetősöket. A francia elektrót idéző, olcsó, ám rendkívül hatásos kezdés után valóságos megváltásként hat a hangszerek belépése a szám második felében. Az ezt következő dal érdekessége, hogy a frontember húga, Minda Krisztina vokálozik benne, megtestesítve ezzel a címben szereplő Lunát, a megnyugvást hozó Holdkirálynőt. A Darabokban és Ragadozó című számokban Minda Endre énekes több karakter szerepében énekelve brillírozik. Kiválóan bizonyítja ezzel is, hogy Magyarország eksztatikus átélésre talán leginkább hajlamos frontembere. A fantáziátlanul szép Horror Deluxe akár a lemez leggyengébb pontja is lehetne, ha nem mentené meg az erős dalszöveg, melynek legerősebb sorai után rendre a zene is életre kel, ezáltal értelmet nyer. A frusztrációtól túlvezérelt Lick My Pain és No Party (Dead City) ékes példája annak, amelyben a Hangmás verhetetlen: sötét tónusú, energikus, punk-dinamikájú kirohanások ezek. A Haiku kimért tempójával és zavaros, ugyanakkor nagyszerű szövegével az album vélhetően legintelligensebb dala, amelyhez képest már nem igazán képes nagyot dobbantani a templomi orgona hangjával indító Reset sem, pedig tipikus, fajtiszta zárószámként korrektül fejezi be a lemezt.
A Hangmás a Ragadozóval igen jó eséllyel vághat bele abba misszióba, hogy végre ne csak a koncertteljesítményeiket ismertesse el, hanem stúdiómunkáit is. Zenéjük anélkül küzdötte le a nyilvánvaló kliséket, hogy saját arcát feladta volna. Mindemellett úgy tűnik, mintha az általuk mesterkélt sötétségbe beengedtek volna némi természetes fényt is. Na nem sokat, éppen csak annyit, mintha rántottak volna egy kicsit a redőnyön, hogy egy-egy csíkban jól látszódjanak a szobában repkedő porszemek. Azzal hogy ezeket láthatóvá tették, a Hangmás nemcsak a stagnálás lehetőségét kerülte ki, hanem egy őszintébb énét is felfedte – talán még önmaga előtt is. Sunshine popra azért valószínűleg húsz év múlva sem kell majd számítanunk.
