Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Black Keys - El Camino
(Nonesuch)
Amerika perpillanat legkirályabb gitáros-dobos párosa egy 30 éves Chevy El Caminóval (ami nem egy Chevrolet sportkocsi) játszotta el a Mikulás szerepét. December 6-án jelent meg ugyanis a Black Keys soron következő hetedik stúdióalbuma, amellyel kiléphetnek a tökre nem menő, de szimpatikus, későn érő garázsbandák skatulyájából.
Egyszerűen megkerülhetetlen a Black Keys-szel kapcsolatban azzal foglalkozni, hogy a jelenlétük az aktuális könnyűzenei világban amennyire meglepő, annyira pozitív is. Hét év alatt öt stúdiólemezt adtak ki anélkül, hogy egy szűk zenei és kritikusi rétegen kívül bárki is foglalkozott volna velük. Aztán tavaly kihozták a Brothers című korongjukat, és a vájtfülűek után mindenki felkapta a fejét Dan Auerbachra és Patrick Carneyra.
Pedig a formula pofonegyszerű: '50-es. '60-as, '70-es blues- és rockzenéje, házilag barkácsolt gitártorzítókkal meg két számmal kisebb dobszerkóval, a pincében (Thickfreakness) vagy egy elhagyatott szénégető üzemben (Rubber Factory) rögzítve. Ehhez már csak két gimnáziumi barát meg rengeteg tehetség és tisztelet kellett a rock nagy őseit megidéző hangzáshoz. Aztán jött egy bizonyos Danger Mouse, aki olyasmit tett a Black Keys-szel, ami a '90-es évektől nagyon kevés rockzenekarnak sikerült. Egy klasszikus rockzenei hagyományokra építkező együttesből csinált egy mind a kritikusok, mind pedig a tömegfogyasztók számára körülrajongható produkciót.
Danger Mouse-t az Esquire magazin a 21. század száz legmeghatározóbb figurája közé sorolta, nem hiába az idei év legjobb producerének járó Grammy-díj. Korábban olyan előadókkal állt össze egy-egy projektekre, mint MF Doom, Damon Albarn, Beck vagy James Mercer. Mouse zenei sokszínűségének köszönhetően erre az albumra letisztult a Black Keys, és úgy lett tömegfogyasztásra is alkalmas, hogy közben semmit sem veszített az autentikusságából. Ennek a folyamatnak a mérföldköve az El Camino, ami az eddigi legvadabb elrugaszkodásuk gyökereiktől.
Szinte mindegyik dalon meglátszik Danger Mouse keze nyoma. Sokan a Tighten Up naivan spagettiwesternes hangulatát és a Howlin' For You kamu mozifilm-trailerének világát látják teljesen megvalósulni az El Caminóban. Van is benne valami, mert a már-már megdöbbentően szintetizátor hangzású torzítók (Gold on the Ceiling) és a mocsári szörny erejű gitárriffek (Run Right Back, Lonely Boy) megspékelve a rengeteg gospelszerű kórussal és tapsolással (Dead and Gone) tényleg valamiféle önironikus vadnyugatot varázsol elénk. A tempó is teljesen megváltozott, többé nincs az az érzés, hogy Carney a Black Keys Meg White-ja, és csak a gitárzseni mögött csörömpöl. Bulikompatibilis, táncolós, seggrázós szerzemények ezek, amik eddig teljesen ismeretlenek voltak a zenekartól. Persze megtalálhatóak a lemezen a tipikus bluesrock balladák is, mint a Money Maker, a Sister, a Mind Eraser, vagy egy garázsbanda elképzelése a Stairway to Heavenről (Little Black Submarines). A lemezen található dalok egy másik aspektusa a tempó váltásával megfigyelhető, jobb híján indie-nek nevezhető hatás. Ha levennénk a gitár torzítóarzenálját és Dan Auerbach "fehér gyerek a gyapotültetvényen"-énekét, simán elférne egy kétezres évek eleji brit indie zenekar szárnypróbálgatásainak is, akik mondjuk az Arctic Monkeys próbatermében zenélgetnek (Hell of a Season, Stop Stop, Nova Baby).
Összességében az El Camino egész kiváló lemez, amely a Black Keyst most már hivatalosan is feltette a "Zenekarok, akiktől félünk, hogy a következő Kings of Leon lesznek"-listára. A potenciál meg van benne és rendelkeznek azzal a tudással és a kreativitással is mögötte, ami tényleg elégnek tűnik ahhoz, hogy nagy zenekarrá váljanak. Élvezet hallgatni ezt a kifejezetten napsütötte, kies pusztát idéző hangulatot, miközben olyan energiabombák szállnak felénk, hogy nem győzünk elhajolni. A Dan Auerbach és Patrick Carney fémjelezte duó bátran kijelenthetően az egyik legizgalmasabb és legőszintébb rock and roll formáció lesz a következő években, ennek a sikernek pedig az El Camino az előfutára.
A zenekar a lemez megjelenését ünnepelve a New York-i Webster Hallban adott koncertet, magyar idő szerint december 6-án, kedd hajnalban. Ebből itt egy részlet:
A Black Keys YouTube-csatornáján pedig, ide kattintva, számonként meghallgatható az El Camino összes dala (a videók egyenként kerülnek feltöltésre).
