Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az hagyján, hogy a Guns N’ Roses játszik a rajongók idegeivel, Adele viszont egyenesen követhetetlen mostanában. Délelőtt írtuk meg, hogy az énekesnő az amerikai Vogue-nak meglehetősen nyomatékosan kijelentette: legalább négy-öt évig felhagy a lemezkészítéssel és új kapcsolatára koncentrál. Kijelentése pillanatok alatt bejárta a világot, az énekesnő azonban mostanra már tagadja az egészet, és mindössze egy pár napos pihenőt enged magának. Mint kiderült, az amerikai Vogue-nak még a Grammy előtt nyilatkozott pihenésével kapcsolatban, amit a gálán elért óriási sikere nem hogy megerősített volna, éppen ellenkezőleg: a közelgő Brit Awards után állítása szerint máris igyekszik vissza a stúdióba.
Az énekesnő már korábban is beszélt arról, hogy a tavalyi év legkomolyabb eladási sikereit produkáló 21 című albumát nem kívánja rögtön folytatni, hanem inkább néhány éves pihenést képzel el magának, még arról is volt szó, hogy elköltözik Londonból, és mivel hangszálproblémái miatt a színpadról is eltűnt egy időre, bejelentését kezdte a világ komolyan venni.
Adele még az amerikai Vogue-nak is a következőket mondta nemrég: "Én most kurvára elhúzok négy-öt évre. Ha folyamatosan dolgoznék, az a párkapcsolatom rovására menne."
Az interjúban elhangzottakat egy rakás lap közölte, mostanra azonban az énekesnő blogján visszakozik kijelentését illetően: "Most egy kicsit pihenek, aztán jön a Brit Awards, onnan pedig igyekszem vissza a stúdióba" - írja, majd a több éves pihenéssel kapcsolatban megjegyzi: "Öt év? Dehogyis! Inkább csak öt nap!"
Adele a hétvégén nem csak hónapok után először újra énekelt, de hat díjat is nyert az 54. Grammy-gálán, így most már Beyoncéval ketten tartják az egy esete alatt legtöbb Grammy-díjat nyert énekesnők rekordját.