2012.02.17. 14:30 – Lángoló Gitárok

Rihannának és Chris Brownnak közös száma készül?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár hete írtunk arról, hogy az amerikai bulvárlapok már egy ideje azon csámcsognak, hogy Rihanna és Chris Brown talán újra összejöttek, de ha nem is, akkor valószínűleg összejárnak dugni, ami már csak azért sem szép dolog, mert az énekes-rappernek van egy modell csaja. Na, persze valójában nem emiatt tartják izgalmasnak a lapok ezt az egészet, hanem mert ugye ők ketten valaha együtt jártak (mint az a fenti képen is látható), csak aztán Chris Brown a 2009-es Grammy-díjátadó előtt úgy megverte Rihannát, hogy talán még az anyja sem ismert rá először. Ami pedig most még tovább borzolja az ilyesmire fogékonyak kedélyeit, hogy azt pletykálják, Brown közreműködött Rihanna Birthday Cake című számának hamarosan megjelenő remixében, énekelni és rappelni is fog benne, tehát mostanában valamikor együtt dolgozott az énekesnővel. Sőt, nemrég ott volt Rihanna 24. születésnapi buliján is.

Erről, mármint, hogy elment a buliba, persze Brown nem akarta, hogy bármit is megtudjon a világ, ezért nagyjából mindenkivel titoktartási szerződést íratott alá, aki csak jelen volt, amiről ennek ellenére a bulvársajtó lerántotta a leplet.

A beszámolók szerint a kisebb sztárparádénak is beillő partin jelen volt többek között Kelly Rowland, Katy Perry, Bruno Mars és például Chris Martin is, mindenki nagyon jól érezte magát, de különösen az egykori pár. A híres Beverly Hills-i Hearst Mansionben tartott bulira ráadásul Rihanna a hírek szerint személyesen hívta meg Chris Brownt.

Mindez pedig, ismerve például Rihanna korábbi nyilatkozatait, már tényleg egyre többeket enged arra következtetni, hogy ezek ketten valóan nagyon kerülgetik egymást, úgyhogy izgatottan várjuk a fejleményeket.

A Rihanna legutóbbi nagylemezén szereplő Birthday Cake című szám egyébként remix változatában hosszabb lesz, mint az albumon, amin eredetileg még másfél perc sincs, sőt, a hírek szerint videoklip is készül majd hozzá.


pop bulvár hír rihanna rnb chris brown hipop



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása