Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kampec Dolores - Evaliyé
(1G)
Van abban valami gyermeki öröm, sok évente kézbe venni egy új Kampec Dolores-lemezt. Több okból is. Egyrészt, mert az egyik legeslegjobb zenekara az Univerzumnak, időtlen, kortalan, sőt az, hogy huszonöt évesek is megvannak, csak jót tesz nekik, mindenen túl vannak, még inkább mindenben benne vannak. Ők még abból a korból származnak, amikor a zenekaroknak valóban saját világuk volt, nem lehetett mai értelemben vett zsánerekbe sorolni őket.
Az, hogy underground, alternatív, avantgárd, mindössze iránymutató kifejezések voltak, felhívták a figyelmét az arra hajlamosaknak. Aztán meg, mivel ráérősen csinálnak lemezeket (a rendes sorlemezeket tekintve ez a hetedik), van idejük szépen kiérlelni őket, és új, de azért tőlük ismerős ízekkel színültig tölteni. Volt már mindenféle korszakuk, rockban, vagy dzsesszben bővelkedőbb, aztán kísérletezőbb, és az utóbbi évtizedben világzene felé hajló. De hangsúlyozom, sosem vesztették szem elől a zsinórmértéket, Hajnóczy Csaba ízes gitárjátéka, Kenderesi Gabi szívet melengető hangja, vagy Grencsó István szaxofonja és fuvolája együtt a hibátlan ritmusszekcióval olyan ölelő egységet alkot, amibe belesüppedni mindig nagyszerű érzés.
Most, az új lemezen például az történt, hogy semmiféle műfajt nem domborítanak ki különösebben – bár dalokként nézve, van elszálltabb, van reggae-sebb, funkosabb, vagy etnósabb -, az összhatás tán még sosem volt ennyire egységes, ennyire Kampec Dolores-es. Az önazonosság csúcsain járnak, esszenciálisabb, mint egy best of! (Ja, és a Tükör villant nekem írták, még ha nem is tudnak róla.)
A teljes lemez meghallgatható alább:
