Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Néhány hét múlva, április 11-én jelenik meg, kizárólag digitális formában az EZ Basic új EP-je Memories Of Spring címmel, amit most itt a Lángoló Gitárokon az elejétől a végééig meg lehet hallgatni. Hogy ne csak ennyit nyújtsunk a kedves olvasóknak, megkérdeztük a zenekart is a dalokról, a felvételről. Mindezt a hajtás után lehet olvasni/hallgatni, ahová bónuszként egy olyan interjút is betettünk, ami még a stúdiózás alatt készült tavaly ősszel.
Szarvas Árpád, a zenekar énekes-gitárosa így beszél a lemezről: „A Memories Of Spring alapötlete mindössze annyi volt, hogy csináljunk laza, három perc körüli, a saját mércénkkel mérve rádióbarát gitárpop-dalokat, mindenféle felesleges sallang (hosszú intrók, stb.) nélkül. A számok rögzítése már nem volt ennyire egyszerű, ugyanis az volt a tervünk, hogy majd mi keverjük meg az anyagot, és az eddigi albumainkkal ellentétben ne stúdióban, hanem egy külső helyszínen, például egy nagy belmagasságú teremben történjen a felvétel (elsősorban a természetes zengetés és a nagy tér miatt), ami elképzeléseink szerint jobban passzolt volna a korábbi dalainkhoz képest ezúttal jóval régiesebb, a 60-as évek zenei világa inspirálta új számainkhoz. Az öt dal már tavaly nyáron kész volt, és végül egy színház tágas próbatermében, egy hétvégén 10-12 óra alatt rögzítettük az összes szám nagy részét, a maradékot pedig stúdióban. A Memories Of Spring cím a nosztalgiával való játszadozásra utal, és Simon Reynolds Retromania című könyvét olvasva jutott eszembe, ez a mi rossz értelemben vett retró lemezünk. Ehhez kapcsolódik, hogy a felvételek befejezése után, a keverés alatt bukkantam rá egy csomó régi, elveszettnek hit zenekari kacatra az egyik fiókomban, például egy szórólapra az első EZ Basic-koncertek egyikéről, ami 12 éve, 2000 áprilisában volt Szegeden.”
Victoire Scott
Az EP-t nyitó Victoire Scott egy azonos nevű, viszonylag ismeretlen francia énekesnőről szól, akinek rövid zenei karrierje a 60-as évek végén mindössze 2-3 kiadott kislemezből állt. A legismertebb talán az akkori underground körökben lsd-pop himnusznak tartott 4ème dimension. Ezután teljesen elmerült a drogok világában, és állítólag a mai napig nem tudják mi lehet vele. Az "I'm not around" erre utal a dalunk refrénjében, amibe egy kis mandolint is feljátszottam.
Promising Boy
A 80-as évek végi, 90-es évek eleji college-rock zenekarok inspirálta dal egy 1981-es jugoszláv film után kapta a címét (Dečko koji obećava/The Promising Boy), amit épp otthon néztem, miközben folyamatosan ennek a dalnak az alapját képező akkordmenetet pengettem a gitáromon, és próbáltam rá kitalálni valami refrént.
Hungarian Girl
Áron érkezésével, aki lassan már egy éve állandó tagja a zenekarnak, a szinti mellett fontos szerephez jutott a zongora is a koncertjeinken, és ez így van a jelenlegi felvételeken is. A Hungarian Girl talán az első olyan EZ Basic-szám amelyben végig van zongora.
Wrong Way
Egy ál-nosztalgikus dal amit olyanra szerettünk volna csinálni, mintha a 60-as évek elejéről maradt volna ránk egy megkopott szám: egy akkori ismeretlen beat zenekar lenyúlja egy Pat Boone-dal elejét (Speedy Gonzales) és egy Del Shannon-dallal (Runaway) keverve adja elő.
Sometimes I Can't
Aki esetleg még mindig az első albumunk (Hocus Focus) melankolikus, new wave-es hangzású dalaival azonosít minket, annak egy kicsit talán szokatlan lehet ez a bossa nova-zongorás, a svéd Labrador kiadó zenekaraira jellemző dallamvilág az EZ Basic-től, de mi izgalmasnak tartjuk az albumról albumra való változást, a popzene keretein belül a kísérletezést, ez az egyik legfőbb mozgatórugója a zenekarnak már több mint tíz éve.
***
A szekrényben énekeltem - stúdióinterjú
Bár az indie gyakorlatilag szitokszóvá kezd válni, a harmadik lemezét készítő EZ Basic esetében egyrészt kikerülhetetlen a jelző, másrészt a 'független' esetükben kivételesen tényleg jelent valamit egy hajformán és ritmusképleten túl. Eddigi két lemezük markáns hangzásbeli különbsége már sejtetett valamit a zenekar körüli kísérletező attitűdből, a szinte ötödik tagnak tekinthető Puha Szabolcs hangmérnökkel és az énekes-gitáros Szarvas Árpáddal megejtett beszélgetés egy igazán játékos, különutas ötletműhelyt mutat be, ahol egyrészt dívik tanulni a nagyok merész ötleteiből, másrészt semmi nincs kőbe vésve, és mindent ki szabad illetve kell próbálni.
Másfél évvel ezelőtt jelent meg utoljára nagylemezetek. Ez manapság nem számít sok időnek két anyag között. Milyen tanulságokat vontatok le az akkori munkálatokból, volt, amit szerettetek volna célzottan máshogy csinálni ezúttal?
Szarvas Árpád: A legfontosabb tanulság az volt számunkra, hogy érdemes kísérletezni, illetve, hogy két lemezfelvétel nyújt annyi tapasztalatot, hogy egy számunkra bevált hangmérnökkel kiegészülve ezúttal teljesen magunk készítsük az anyagot, külső hangmérnökök közreműködése nélkül. Hangzás tekintetében folyamatosan távolodunk el az első lemez new wave-es megszólalásától, élőben és felvételen egyaránt. A Hello Heavy ennek megfelelően sokkal játékosabb, pattogósabb elemeket hozott, az új lemez is ezt a vonalat viszi tovább, plusz adalékként nem kevés hatvanas éveket idéző megoldással. Az effajta kísérletezésben pedig Szabolcs kiváló partner.
Szabolcs, hogyan lesz valakiből örökké kísérletező hangmérnök?
Puha Szabolcs: Eredetileg programozó végzettségem van, viszont mivel hamar rájöttem, hogy az a pálya nem nekem van kitalálva, váltottam, és beletanultam a potméterek kezelésébe. Egy alapítványi stúdióban voltam tanonc, kábelt tekergettem, teát főztem, csináltam a kulimunkát. Ezután továbblépve pop-produkciókra szakosodott stúdióban dolgoztam különböző, esetenként kétes értékű popzenekarok anyagain. 2007-ben aztán különböző folyamatok eredményeképp úgy döntöttem, hogy saját stúdiót nyitok. A magyar színtéren nem nagyon lehet műfajra specializált stúdiókról beszélni, így az én esetemben sem, viszont túlnyomórészt különböző underground és mainstream közé eső független-zenei felállásokkal dolgozom, és amikor csak engedi a helyzet, igyekszem kipróbálni rendhagyó megoldásokat. Közben folyamatosan képzem magam különböző szemináriumokon és webináriumokon, ami inspiráló e tekintetben.
Mit emelsz ki, mint leghasznosabb újítás a klasszikus stúdiófelvételekhez képest?
PSz: Egyre erősebben, trendként jelenik meg külföldön az ún. gerilla-felvétel, aminek a lényege, hogy ne szakítsd ki a zenét a saját közegéből, ne vidd egy steril stúdióba, ha nem azt kívánja meg. Ha garázsrockot rögzítesz, ne pluginekkel meg digitális effektekkel adj neki koszt és teret, hanem mikrofonozz be egy garázst több helyen. Árpiék most a hatvanas évekkel kacérkodnak, amikor még egész más stúdiók voltak a mai lecsillapított termekhez képest, inkább színházi próbatermekről beszélhetünk abban a korszakban. Az Olympia, az Abbey Road, a Trident, ahol a kor legmeghatározóbb lemezei készültek, mind ilyenek.
SzÁ: A nagy tér azért is fontos, hogy a Phil Spector féle "Wall Of Sound" érzést hozni tudjuk, ami szintén a hatvanas évek girlgroupjaira vagy beat-lemezeire jellemző. A dobot, a perkákat, és az akusztikus gitárokat is egy ilyen teremben rögzítettük.
PSz: A nagy terem viszont magában még nem elég - rétegenként kell mikrofonozni a teret. Így például csak a dobot négy különböző távolságra elhelyezett mikrofonnal rögzítettük.
Melyik eszközeidnek veszed a legnagyobb hasznát az ehhez hasonló speciális megszólalásoknál?
PSz: Nagyon fontos, hogy odafigyeljen egy hangmérnök az autentikus eszközparkra. A régi mikrofonok és általában stúdióeszközök esetében egy kicsit összetettebb a dolog, mint bemenni a boltba és megvenni, vagy megrendelni katalógusokból, de némi energiaráfordítással szinte mindent fel lehet kutatni és be lehet szerezni. Régi előfokok, mikrofonok gyűjtőivel kell felvenni a kapcsolatot. Ott vannak a rádiós stúdiók is. Szereztem már régi Neumann mikrofonokat rajtuk keresztül, háború előtti német RTF-eket, amik a hatvanas évekig a stúdiózás etalonjainak számítottak. Gitárfelvételnél a mágikus trükköm egy régi AKG B12-es mikrofon, még nem érkezett rá panasz. Előfokokat tekintve sajnálatos, hogy itthon kevés figyelmet kapnak hangmérnököktől, pedig például a brit hangzáshoz nem árt az adott korszakra jellemző brit előfokokat használni az autenticitás érdekében.
Ilyen stúdió-precízió mellett mennyire kell komoly hangzásbeli kompromisszumokat kötni az élő klubfellépéseket tekintve?
SzÁ: Nagyon sajnálatos, hogy a legtöbb zenekarnak egyszerűen anyagilag nem opció saját hangmérnököt vinni minden koncertre, pedig nem kell ecsetelni ennek a szükségességét. Megszólal minden hangszer nagyjából jó arányban egymáshoz képest, és körülbelül eddig is terjed a figyelem a hangzásra, sokszor ugyanis ennek is örülni kell, részletekhez sajnos sem elegendő szakértelem, sem eszköz nem áll rendelkezésre a legtöbb esetben. Effektekkel kell tehát trükközni. Minden hangszeren többféle zengetőt használunk, így éneken is. Gitárra a Rat torzító és a Line 6 Verbzilla pedál nagyon bevált nálunk, ezen felül a Gonkulator Modulator pedállal is sokat szoktam kísérletezni.
Ti régebb óta dolgoztok Szabolccsal, hogy látjátok, miért érdemes egy szakemberrel dolgozni konzekvensen több lemezen keresztül, ahelyett, hogy esetleg több-szem-többet-lát alapon mások ötleteinek is utat engedjetek egy-egy új anyagnál?
SzÁ: Ennek több oka van a mi esetünkben. Egyrészt Szabolcs tényleg rengeteg időt és energiát fektet abba, hogy az elképzelésinket megvalósíthassuk. Az ötleteink alapján szintisávokat gitármodulátorra kötve és erősítőre küldve újrarögzít, és meghallgatja, hogyan alakul ettől a teljes felvétel, ilyesmi. Ehhez egyrészt mérhetetlen sok türelem, és szenvedélyes hozzáállás kell. Mindkettő nevezhető hiánycikknek sok hangmérnök esetében, és ha megtaláltuk egy szakemberben, nem feltétlen van értelme kilépni egy eredményes együttműködésből.
PSz: Ennél a fajta kísérletezésnél ugye azt kell látni, hogy rengeteg példa mutatja, hogy mérnökök kifejlesztenek egy adott célra egy adott eszközt, amit aztán valakik tök másra kezdenek használni meglepő eredménnyel, és obskúrus hardverekből egyszer csak kultusztárgy válik. Viszont, amikor ilyennel próbálkozol, jobbára vakon tapogatózol, és csak reméled, hogy majd valami jó fog kisülni belőle. Tervezgetsz, de aztán meglepődsz az eredményen. Az árcédulákat is el kell felejteni. Sokan esnek abba a hibába, hogy csak azért, mert valamiért csillagászati összeget fizettek, orrba-szájba ugyanazt az eszközt erőltetik, amikor adott esetben nem jól tölti be a funkcióját.
SzÁ: És ez rávezet a másik okra, ami miatt Szabolcsnál maradunk. Tulajdonképp egyszerre nőtt fel az ő stúdiója és a mi zenekarunk. Az első lemezünket még a szobájában rögzítettük, persze odafigyeltünk a minőségre, de mindenképpen játékos volt a munkafolyamat. A vokálokat például a szekrényben állva énekeltem fel, felülről belógatott mikrofonnal. Úgyhogy ő is bővíti a saját ötlet-, és eszköztárát, meg mi is. Emellett az elkötelezettség segít benne, hogy valami kis színtér is kialakuljon a stúdió körül. Szájhagyomány útján így is sok más zenekarhoz jutott el az inkább kreatív zenés műhelyként leírható stúdió híre.
Interjú: Eron Mezza
