2012.04.06. 15:30 – Lángoló Gitárok

Roni Size is jön az idei EFOTT-ra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Így tavasszal már folyamatosan érkeznek az új infók a nyári fesztiválokról, most éppen az EFOTT dobott be két új nevet az eddigi infók sorába: az idén Velencén, július 3. és 8. között megrendezésre kerülő fesztivál pénteki napján egy különleges, élő zenei elemekkel kiegészített produkcióval fellép az ismert hazai DJ, Julia Carpenter, a zárónapon pedig a kilencvenes évek végi drum and bass-robbanás egyik kulcsfigurája, a bristoli Roni Size is a lemezjátszók mögé áll a fesztiválon, ahol ugye, mint az korábban már kiderült, John Dahlbäck is DJ-zik majd, úgyhogy a hazai zenekarok mellett egyelőre főleg híres lemezlovasoknak lehet örülni az EFOTT eddig bejelentett programjából. A hajtás után Julia Carpenter mondja el, pontosan mivel is készül a fesztiválra.

"Az EFOTT egy nagyon fontos állomása a sűrű nyári turnémnak, ezért erre az alkalomra egy live show-val készülünk. Velem tart egy amerikai MC, gitáros, dobos és több DJ barátom is, hogy minél színesebb legyen a produkció. Garantáljuk, hogy egy feledhetetlen élmény lesz" – mondta a DJ, aki a Julia Carpenter Live elnevezésű show-jával érkezik Velencére.

A szervezők további fellépők bejelentését ígérik a közeljövőben.


fesztivál hír elektronikus efott drum & bass roni size julia carpenter efott 2012



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása