2012.05.09. 10:00 – Lángoló Gitárok

Újra kinyithat a legendás CBGB

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A New York-i CBGB klub a zenetörténelem egyik legmeghatározóbb koncerthelyszíne, ahol olyan együttesek bontogatták szárnyaikat, mint a Ramones, a Television vagy a Sonic Youth. A punk bölcsőjének is nevezett szórakozóhely 2006-ban zárt be végleg, most azonban egy egész zenei fesztivált rendeznek ezzel a névvel, ráadásul nagyon úgy néz ki a szórakozóhely is újra kifog nyitni, csak egy új helyen, új menedzsmenttel.

A CBGB eredetileg egy kocsma volt New York Bowery negyedében, amelyet egy bizonyos Hilly Kristal alapított. A hely 1970-ben tönkrement, de három évvel később a máig ismert rövidítéssel (Country BlueGrass Blues) újranyitott  és fellépési lehetőséget adott a metropolis feltörekvő zenekarainak. Volt olyan év, hogy a Ramones 74 alkalommal lépett itt színpadra és fejlesztette tökélyre alig 17 perces játékidejét. Ugyanitt került köznyelvbe az együttessel kapcsolatban a punk kifejezés, amivel az egész akkor New York-i szcénát jellemezték, mára pedig már komoly hagyományokkal rendelkező zenei műfajjá vált.

Ennek ellenére 2006-ban bezárták, egy évre rá pedig tüdőrákban elhunyt Hilly Kristal tulajdonos, aki nem sokkal előtte egyezett még két üzletemberrel a klub jogainak eladásáról. Ez nem tartott sokáig, mivel az említettek 2008-ban csődöt jelentettek, aminek köszönhetően lánya peres úton szerezte vissza édesapja hagyatékát, miközben a férfi özvegye bírósági ügyet indított ellene. 2010-re azonban minden megoldódott és végül Kristal lánya lett a teljes CBGB márka és apparátus tulajdonosa. Persze ez sem tartott sokáig.

Tavaly ugyanis egy bizonyos Tim Hayes koncertszervező és promóter kereste fel Lisa Burgmant és nem sokkal később megegyeztek a klub megvásárlásával kapcsolatban. Konkrét összeget máig nem tudni, de a 2008-as csődállapot idején három és fél millió dollárra becsülték a CBGB piaci értékét. Kristal lánya annyi kikötést tett az üzletnél, hogy szeretné ha az apja által elkezdett és a bezárásig megtartott szokás továbbra is megmaradna: csak is eredeti zenéket játszó, feltörekvő, élő zenés együttesek lépjenek fel a szórakozóhelyen. Az üzlet nyélbeütése után Burgman újjászületésről, Hayes viszont átköltöztetésről beszélt.

A mostani CBGB ugyanis nem a legalkalmasabb nagyobb rendezvények megtartására. Egy viszonylag kicsi helyről beszélünk, ahol ráadásul évtizedek óta gondok vannak a területet birtokló főbérlővel, aminek következménye lett a 2006-os bezárás. Ezen okból kifolyólag beszélt arról az új tulajdonos, hogy valahol Alsó-Manhattanban szeretnének befektetőtársaival épületet vásárolni, ahova átköltöztethetnék az egész klubot. Azonban a CBGB-hez köthető zenészek meglehetősen szkeptikusok az ügyben és attól tartanak Kristal személye nélkül csak a CBGB nevéből szeretnének pénzhez jutni az új befektetők.

A tulajdonosi kör viszont előre leszögezte, nem valamiféle múzeumként fog üzemelni a hely, hanem egy újragondolt, feltörekvő zenekarokat bemutató klubként. Ezt a felvetést azért is kellett hamar cáfolniuk, mivel az eredeti helyszín szinte minden mozdítható tárgyát elszállították egy williamsburgi raktárba és félő volt, hogy csak egy turistalátványosság lesz az egészből, amire végső cáfolat egy nyári fesztivál lehet.

Az említett befektetők ugyanis egy négynapos zenei rendezvényt kreálnak júliusban a CBGB köré, amelyhez már is szerződtették Louise Parnassa-Staleyt, aki 1986 óta megszakítás nélkül végezte a szórakozóhely koncertjeinek lebonyolítását és megszervezését. A majdnem 30 helyszínt (de se az új, se a régi CBGB-t nem) érintő és 300 zenekart felvonultató eseményen olyanok teszik majd tiszteletüket, mint David Johansen a New York Dollsból, a Sick of It All vagy a Cro-Mags, de Hayes elsősorban a fiatal együtteseket bemutatását tartja fontosnak, amivel utólag kiérdemelte Kristal lányának bizalmát.


punk rock hír cbgb



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása