2012.05.29. 11:00 – Lángoló Gitárok

A Metallica basszusgitárosa dokumentumfilmet készít

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jaco_pastorius_01.jpgJaco Pastoriusnak, a Weather Report 1987-ben 36 évesen elhunyt basszusgitárosának életéről és zenei munkásságáról készít dokumentumfilmet Robert Trujillo, a Metallica tagja. A szintén basszusgitáros Trujillo nagy példaképei között tartja számon Pastoriust (ő látható a fenti képen), akit rövid karrierje ellenére a fúziós jazz legnagyobb alakjai között szokás emlegetni. A rockzenész producerként vesz részt a Jaco című filmben, aminek rendezője Stephen Kijak, és amiben többek között olyan nagynevű zenészek szólalnak majd meg, mint Carlos Santana, Al Di Meola, Wayne Shorter, Bootsy Collins, Flea, valamint Sting. A hírek szerint Trujillónak sikerült Pastorius családjától soha korábban nem látott felvételeket is beszerezni a dokumentumfilmhez, amit ősszel, a Torontói Filmfesztiválon mutatnak majd be.

Az 1951-ben született Pastorius bipoláris depresszióval küzdött, amit karrierje során tovább fokoztak komoly alkohol és drogproblémái. 1987 szeptemberében Carlos Santana egyik koncertjén lépett fel utoljára, majd még aznap este egy kocsmai verekedést követően kómába került, visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett, majd tíz nappal később életét vesztette.

Miles Davis és Marcus Miller az alábbiakban hallható Mr. Pastorius című dallal tisztelgett előtte.


film jazz mozi rock hír metallica dokumentumfilm jaco pastorius robert trujillo



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása