Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ferenczi György és a Rackajam – Gérecz Attila
(Gryllus/Hangzó Helikon)
Úgy emlékszem, már megbeszéltük párszor, hogy a Hangzó Helikon sorozat a versmegzenésítő lemezek csúcsra járatása, mind külcsínben, mind pedig belbecsben. Csak emlékeztetőül, olyan előadókról beszélünk többek között, mint a Kaláka, Sebestyén Márta, Palya Bea, Cseh Tamás, a Misztrál, Lovasi András, Sebő, Both Miklós és Hobó, a költőket pedig nem sorolom, klasszikus nagyjaink legtöbbje sorra került már, és néhány kortárs is.
Ferencziék másodjára futnak neki, elsőként Petőfiről, az első számú forradalmi költőről derült ki számukra, mi több számunkra is, hogy mennyire más blues rock köntösben, mint anélkül, és rockandrollban elmesélve is érvényes. Most Gérecz Attila a felfedezett, aki szintén hivatott volt maga után hagyni, valamint felvinni halála után a mennyekbe a forradalmi költő titulust, és most komolyan mondom, megérdemelten. 1929-ben született, 56-ban meg is halt, közben harcolt, francia hadifogságba esett, szeretett, megjárta a börtönt, megszökött, újra lecsukták, majd a szabadságharcok közben egy orosz tankról leadott gépfegyversorozat oltotta ki az életét. Rövid életében pedig olyan verseket írt, hogy amikor fellapoztam ezt a szép kis kötetet, a fal adta a másikat! Minden sora tökéletes, lényegre törő, egyszerre emelkedett és minden földi kínt hibátlanul kifejező. Legszívesebben idemásolnám az összeset, olyan gyönyörűek, de nincs értelme, tessék utánajárni.
Ami pedig a lemezt illeti, a Rackajam is tökéletes munkát végzett. Elsőre túl kellett tennem magam azon a sokkon, hogy a versek böngészésével kezdtem ide-oda lapozgatva, és az én csendes-olvasós interpretációm nyilván egészen máshová mutatott, mint amikor felharsant Ferencziék bluesa, de aztán beszippantott, és minden összeállt egy másfajta hangulattá. Tán még nem hallottam ennyire sodró, a rockandroll összes történelmi pillanatát, gesztusát, és hangkulisszáját ilyen lazán és görcsmentesen magába sűrítő idézetgyűjteményt. A megszólalás is ezt az időtlenséget támasztja alá, a herfli pedig mindent átjár, összeköt, jelzős szerkezeteket zeng, és keretbe foglal. A blues, mint műfaji megnevezés pedig csak iránymutatóként, összesítő jelzőként érvényes, annyira színes a paletta; olyan ez, mintha egy Rackajam Best ofot hallanánk – a létező legjobb, magyarul elmondható blues szövegekkel. Legszívesebben azt mondanám, hogy lemezről lemezre egyre jobb ez a banda, de ez csak viszonylagos, mert nem feltétlenül lineáris a sor, akárcsak nyilván másoknak, nekem is vannak kiemelten kedvenc fejezeteim az életműből. Mától ez a lemez.
Ha szőrös szívű lennék, akkor a kötet bevezetőjében elkövetett azon mondat miatt, miszerint: „Ezek a dalok zenei kiindulópontok Gérecz Attila verseihez, nem jelenthetjük ki, hogy kész dolgok", legszívesebben levonnék egy értékelő csillagot, mert hogy jönnek ők ahhoz, hogy félkész dolgokkal traktálják a nagyérdeműt – ám nem tehetem, mert ezek szerint gyenge az önértékelő képességük. De ha mégis igaz, amit még hozzátesznek, hogy „érdekes lesz végigkövetni a következő két évben a dalok, illetve az új műsor fejlődését", akkor érdemes lesz ott lenni azokon a koncerteken, ha már az alapanyag is ilyen erős.
