2013.01.25. 14:21 – Lángoló Gitárok

A Black Flag is koncertezik idén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ron-and-greg_42-590x391.jpgÉpp tegnap írtunk arról, hogy Greg Ginn volt Black Flag-gitáros-főnök új zenekart indított Good For You néven, ma pedig jött a hír, hogy Ginn az 1986-ban feloszlott Black Flaggel is ad koncertet idén. Eddig csak egy angliai dátumot jelentettek be a Hevy Festre, ahol az a Ron Reyes lesz majd a frontember, aki csupán az 1979-es Jealous Again EP öt dalát énekelte lemezre a zenekarban töltött egy éve alatt. Hogy mellettük még kik lesznek a zenekarban, azt egyelőre nem tudni. Ginn 2003-ban már összehozott három Black Flag-koncertet, akkor az annak idején Reyest váltó Dez Cadena énekelte a legtöbb dalt, kivéve a már Henry Rollinsszal készült My War lemezt, amit Ginn mostani Good For You-s zenésztársa, Mike Vallely nyomott el. A dobos akkor Robo, a basszusgitáros pedig C'el Revuelta volt, ők mindketten megfordultak a Black Flagben annak idején. Közben amúgy, ahogy ezt tegnap is írtuk, másik három régi Black Flag-tag, köztük az énekes-alapító Keith Morris haknizik ős Black Flag-számokkal, igaz ők nem Black Flag néven, mert Ginn nélkül joguk sem lenne hozzá. Mellesleg kezd ez az egész hasonlítani a Misfits ügyeire, igaz ott Ginn-nel ellentétben pont a klasszikus éra egyedüli dalszerzője, Glen Danzig kényszerül az eredeti név nélkül Misfits-dalokat játszani.
FRISSÍTÉS: A Ginn nélküli társulat FLAG néven kezd neki a turnézásnak, és a Black Flag összes korszakából játszanak majd számokat. (Fotó: Femke Van Delft)


punk black flag hardcore hír



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása