2013.02.21. 10:29 – Lángoló Gitárok

Dave Lombardót kirúgták a Slayerből?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

slayer_28429.jpgFurcsa Slayert láthatnak majd azok, aki a hamarosan induló ausztrál turné valamelyik állomásán nézik meg a legendás thrash metal csapatot. A pókcsípésből lábadozó Jeff Hanneman (a képen balról a második) gitáros mellett ugyanis Dave Lombardo (a képen jobbról a második) dobos sem lesz ott a koncerteken. Nem, őt nem harapta meg semmi, neki anyagi nézeteltérései támadtak a zenekar menedzsmentjével. Lombardo a Facebookon üzent a rajongóknak, hogy nagyon sajnálja, de a zenekar nem tart rá igényt az ausztrál turnén.

A nézeteltérést az okozta, hogy kiderült, a tavalyi koncertek után a menedzsment 90 százalékot eltett a bevételből, mint a költségek és a saját díjuk fedezetét, a maradék tíz jutott csak a zenekarnak. A dobos, Tom Araya (a képen bal szélen) frontemberrel egyetemben szerette volna megvizsgálni a könyvelést, de ezt nem engedték, sőt, kikötötték, hogy a tavalyi pénzét is csak akkor kapja meg, ha aláír egy ugyanilyen papírt idénre is, amit még azzal is tetéztek, hogy nem nyilatkozhat a zenekar ügyeivel kapcsolatban. Ezt felhozta Kerry King (a képen jobb szélen) gitárosnak, akit nem igazán érdekelt az ügy, sőt, nyilvánvalóvá tette, hogy ha Lombardo továbbra is üti a vasat, akkor talál majd másik dobost. Lombardo mindezt egy zenekari próbán azért még át szerette volna beszélni, ötlete is lett volna a megoldásra, de King el sem ment rá, csupán egy sms-t kapott pár órával később az ügyvédektől, hogy nincs szükség a szolgálataira. Itt tart jelenleg az ügy. Lombardo ugyan nem zárta ki, hogy a jövőben még játszik a Slayerben, de jelenleg nem ő a csapat dobosa, és azt sem tudni, hogy mi lesz az európai turnéval, aminek egyik állomása a Hegyalja fesztivál. Annyi tűnik csak biztosnak, hogy az ausztrál koncerteken az a Jon Dette száll be a helyére, aki a kilencvenes évek közepén már helyettesített a Slayerben, igaz akkor Paul Bostaph-ot.

És egy kis bulvár így a végére: a Slayer menedzsere az a Kristen Mulderig, aki egyrészt a Children Of Bodom-os Alexi Laiho csaja, másrészt Kerry King feleségének nagy barátnője, legalábbis az Instagram-aktivitásuk alapján. Gondoljon mindenki azt, amit akar.


metál hír slayer



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása