Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kid Koala @ Akvárium, 2013.03.01.
Hat évet kellett várni Kid Koala legutóbbi nagylemezére, de a 12 bit Blues megérte a várakozást, hiszen ez a füstös gépi blueszene az egyik kedvenc albumunk volt a tavalyi évben. A kanadai Eric San sampling-, és szkreccsmester az egyik leginnovatívabb használója a lemezjátszónak és hosszú évek alatt a Ninja Tune kiadó egyik legkülöncebb figurájává nőtte ki magát, aki a különleges hangmintáival és jópofa humorával kész kabarét kreál a hiphopból. Tegnap az Akváriumban adott koncertet, ahol volt minden a bábszínháztól kezdve a polkorrekt táncoslányokon át a Slayerig.
Kid Koala fellépését az Adira Amram and The Experience produkciója előzte meg, ami inkább tűnt egy multikulti tévétornának, mintsem egy zenei fellépésnek, viszont ráhangolódásnak tökéletesnek bizonyult. Sok helyen olvasni, hogy Kid Koalát kifejezetten jópofa, humoros, szórakoztató előadónak tartják, ami a legtöbb embernek már a zenéjéből is lejön. Ez élőben azonban még erősebben igaz, Kid Koala bájos természetességgel, és a lassan negyvenet is elérő kora ellenére gyermeki lelkesedéssel konferálta fel a számait vagy a táncosait. Ugyanis az előbb tévétornának csúfolt produkció három táncoslánya Kid Koala fellépésén is közreműködött, nem is akárhogyan. Alapvetően egy sampling-, és szkreccsmester DJ a laikusok számára még a lemezjátszók fölé helyezett kamerák ellenére sem biztos, hogy azt a földöntúli élményt jelenti, mint a minden apró részlettől bepisilő fanatikusoknak. Ezért a színpadra állított varieté műsor Kid Koala hangszeres hiphopjaival olyan érzést keltett, mint amikor valami egészen egyedi, megismételhetetlen élményben van az embernek része.
Moulin Rouge-ruhás, gyönyörű táncoslányok, bábszínház, kabaré, majd amikor már percek óta elfeledkeztünk az emberről a lemezjátszók mögött, hirtelen feltűnik a táncosoknál átöltözve, egy szál koala jelmezben, majd az egyik keresztrúdon kezd el himbálózni, mint valami kisállat. Kész cirkusz volt a műsor, amit nem csak a kreatív látványelemek, hanem Kid Koala produkciója is okozott. A szettjét például a Blue Orchid szétszedéséve kezdte a White Stripestól, majd a saját füstös, csapongó, itt-ott még a ritmusból is kieső bluesdalaival folytatta, olyan tempóban cserélgetve a lemezeket, mint Matyi Dezső klubelnök a pécsi vezetőedzőket, de jutott a végére még egy jó kis Raining Blood is a Slayertől.
Egy Ninja Tune-os előadótól senki sem vár parkettaszaggató partybombákat, és ez így van jól. Eric San performanszát erős másnapi nyaki görcsöt okozó bólogatással bámulni, majd a rövid szünetekben torka szakadtából üvölteni az embernek - ez azaz élmény, amit egy Kid Koala-lemez hallgatása képes okozni az emberben. Ha ez szórakoztató színpadi show-val és humorral párosul, akkor már tényleg okafogyottá válik annak a kérdésnek a boncolgatása, hogy zenésznek számít-e azaz ember, aki már létező hangok újrafelhasználásával képes egy bugyuta gyerekdalból közönségmozgató számot kreálni, majd meglett férfi emberekből álló hallgatóságból előhozni a gyermeki ént, akár csak 2-3 percig. Aki kihagyta volna a bulit, annak ez a rövid videó fájdíthatja tovább a szívét.
