Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kid Koala 12 bit Blues című albuma tavalyi kedvenc lemezeink listán is szerepelt, ezért mindenképpen örömteli hír, hogy a kanadai Eric San március elsején az Akváriumban lép fel. A DJ, producer és képregényrajzoló zenéit a mindig minőséget szállító Ninja Tune kiadó jelenteti meg, ahogy legutóbbi 12 bit Bluest is. Kid Koala egyik védjegye a sajátos keverési technika és hangmintahasználat, a 12 bit Bluest például mindenféle utólagos editálás vagy effektezés nélkül készítette egy SP1200-as samplerrel, ami a '90-es évek elején volt nagyon népszerű a hiphop aranykorában. A Vinyl Vaudeville (bakelit varieté) keretén belül a javarészt blues hangmintákból összetákolt zseniális nagylemezét prezenálja élőben, az említett aggastyánkorú sampler mellett három lemezjátszóval és egy kisebb kabaréműsorral, ugyanis a szkreccsmester gyakran szeret jelmezbe öltözött táncosok ás bábfigurák között fellépni. A többek között a Gorillaz első lemezén is közreműködő, a Deltron 3030 hiphop szupercsapatban is tevékenykedő Kid Koala vendégként magával hozza az Adira Amram and The Experience-t illetve fellép még az este a DJ Bootsie Trio, DJ Suhaid és Marcel is. A hajtás után mutatunk egy klassz turnéelőzetest és teljes egészében végighallgatható a 12 bit Blues album füstös blues-hiphopja.