2013.04.12. 10:17 – Hirdetés

Byealex az EFOTT-on veszíti el fesztiválszűzességét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A régi, bejáratott előadókon kívül számos olyan ismert névvel is találkozhat majd a látogató Zánkán, akik az EFOTT történetében most először állnak színpadra. ByeAlex ráadásul nemhogy az EFOTT-on, de egyáltalán nem lépett még fel fesztiválon. Zánkán viszont járt már. „Koncertekre szívesen járok, de inkább klubokba vagy stadionokba, fesztiválokra kevésbé. Zánkán idáig egyszer jártam, táborozni, de nem mondhatnám, hogy az jól sült el" – mondja az Eurovízióra készülő énekes. – „Az EFOTT-ra viszont, igaz egyelőre csak gondolatban, de nagyon készülök. Szeretnék önmagam lenni a színpadon, és miután kedvelem az elektronikus zenét, annak is inkább a dark változatát, valószínűleg ilyen hangszerelésben is hallhatják majd a dalaimat az odalátogatók. Fontos, hogy jól érezzem magam, hogy aztán ez átragadhasson a közönségre is, de azt gondolom, a fesztiválozók igazi cool arcok, nem lesz probléma. Nagy, fesztelen hangulatú bulira készülök!" (Fotó: Hernádi Levente)

Byealexhez hasonlóan az Anna & the Barbies is először jár majd az EFOTT-on, noha már majd' egy évtizede működik. Most, hogy alkalmuk lesz Zánkán is megmutatkozni, ígérik, hogy igazi „fesztiválos zúzásra" számíthatnak tőlük. Rajtuk kívül lesz még pár új előadó a június 25-én kezdődő buliban: az alternatív stílusban játszó Odett & the go Girlz!, a punk-rockos The Grenma, de rappel a Deniz, a DSP, ugyanakkor hallgathat a látogató csajos rockot is a Dorothytól. És a nosztalgia kedvéért felcsendül majd a Viva Las Vegas, a szintén EFOTT-érintetlen ZZ Top cover bandtől, a ZZ Copytól.


fesztivál hír efott



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása