Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Június végén jelenik meg a Deap Vally, kétfős kaliforniai csajzenekar bemutatkozó nagylemeze és nekünk lehetőségünk nyílt egy rövid telefonbeszélgetésre Julie Edwards dobossal, aki végül zuhanyzás ürügyén lepasszolta az egészet Lindsey Troy énekes-gitárosnak. Az elbűvölő rockzenésszel beszélgettünk arról, hogyan ismerkedtek meg annak idején, mennyire bánnak velük máshogy a férfiak a backstage-ben és ki lenne számukra legmegfelelőbb basszusgitáros, ha valaha szükségük lesz rá.
Mikor döntöttétek el Julie-val, hogy zenekart alapítotok?
Egy kötőtanfolyamon ismerkedtünk meg egymással, ahol viszonylag hamar összebarátkoztunk. Aztán Julie kocsijában vártunk egy ismerősünkre egy másik lánnyal és akkor merült fel annak az ötlete, hogy kezdjünk el együtt zenélni, mert ugyanaz az érdeklődési körünk.
Emlékszel arra mi volt az első dal, amit együtt játszottatok?
Az első közös próbánkon még hárman voltunk egy Ashley nevű női basszusgitárossal, de már akkor is saját számot játszottunk, pontosabban ott helyben írtunk egy punkdalt. Aztán Ashley túl elfoglalt volt a többi zenekarával, így sokszor zenéltünk Julie-val csak ketten és ez a felállás maradt a végére.
Kétfős, szexi csajzenekar tagjaként eddig hány férfi akart téged egy koncert után feleségül venni?
Néha szoktam hallani a színpadon, hogy házassági ajánlatokat üvöltöznek a férfirajongóink és Facebookon is szoktak ilyeneket írogatni, de szerintem ők is csak viccnek szánják. Bezzeg amikor több együttessel játszunk együtt, amiknek a javarésze férfiakból áll! Őket rohadt nehéz lekaparni néha.
Gondolom megállás nélkül szállítják nektek az ingyen sört a backstage-ben.
Haha, ez mondjuk tényleg igaz. Egyébként borzasztóan kedvesek és figyelmesek velünk, még a legkoszosabb rock and roll arcból is kihozzuk az úriembert. Talán egy kicsit nagyobb figyelmet szentelnek nekünk a backstage-ben, mint amit igényelnénk. Viszont két éve volt egy zenekar – pontosabban valami house formáció -, akikkel együtt léptünk fel San Franciscóban és nem igazán tetszett nekik, hogy belezavarunk az ő kis elektronikus miliőjükbe a rockzenénkkel. Ilyen vén, 50 éves trottyosok voltak és képtelenek voltak megbirkózni a tudattal, hogy a kutya sem kíváncsi rájuk. A női mivoltunkkal kapcsolatban mindig csak a pénzemberek, menedzserek és klubtulajdonosok részére érzek valamiféle előítéletet, a zenészek részéről sohasem.
Viszonylag újak vagytok még, milyen hatással van rátok a hirtelen jött turnézás és állandó koncertek?
Konkrétan mintha álmodnánk. Új emberekkel ismerkedünk meg, találkozunk a gyerekkori hőseinkkel és azzal keresünk pénzt, amit szeretünk. Most legutóbb a Yeah Yeah Yeahs előtt játszottunk és had ne mondjam mekkora példakép nekünk Karen O, és milyen jól esett, hogy ilyen közvetlenül állt hozzánk, de akár azt az esetet is mondhatnám, amikor egy fesztiválon összefutottunk Jimmy Page-dzsel vagy Axl Rose-zal. Utóbbi egyébként az egész bulinkat az első sorból élvezte végig, majd a show után odajött hozzánk és írtó jó fej volt. Tényleg, ne higgyetek a sajtónak, Axl egy imádnivaló figura, bár kissé szürreális volt őt látni testközelből.
Nemsokára megjelenik a bemutatkozó nagylemezetek, amit volt szerencsém nekem is meghallgatni. Kifejezetten dögös, nyers, garázsrockos albumnak tűnik. Mi volt rátok a legnagyobb hatással, amikor dalokat írtátok?
Szerettünk volna minél régebbi hangzással dolgozni, rengeteg vintage hangszert és pedált szereztünk a stúdiózáshoz. Fontos volt, hogy ne spilázzuk túl a dolgot és minden haladjon a maga természetes módján.
A videoklipjeiteket nézegetve tipikus rock and roll arcoknak tűntök. Ez a zenéléssel járó életvitel eredménye vagy már középiskolában is a renitens diákok közé tartoztatok?
Julie és én különböző zenei háttérből jövünk, de mindketten imádtuk a rockzenét gimnáziumban. Én eredetileg San Diegóban nőttem fel egy zenész családban, akikkel már nagyon fiatalon koncerteztem. Apa, anya, a húgom és én, amolyan családi folkzenekarként. Aztán tinédzserként megismertem a Nirvanát és a Doorst, majd szép lassan elment a kedvem a családi népzenéléstől. Viszont hiába próbálkoztam egyedül, semmire nem mentem addig, amíg meg nem ismerkedtem Julie-val, akinek akkor már volt egy klasszikus rockzenét játszó együttese, csak baromira unta már őket. De erről leginkább a tanárainkat kéne megkérdezni, nem minket.
Dobos-gitáros felállásnál adja magát a kérdés, hogy ha bárkit választhatnál, ki lenne a Deap Vally basszusgitárosa?
Ez egy nehéz kérdés, de ha bárkit választhatnék az Paz Lenchantin lenne az Entrance Bandből, de zenélt már az A Perfect Circle-ben és a Queens of the Stone Age-dzsel is, meg még egy rakás menő bandában. Imádom őt, elképesztően jó basszusgitáros és Julie-val már sokszor beszéltünk arról, mennyire jó lenne egyszer ha csatlakozna hozzánk.
