A Fekete Zaj egy nagyon jó sztori volt - Interjú Varga Balázzsal, a fesztivál egyik szervezőjével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Fekete Zaj fesztivál átmenetileg abbahagyja a zajongást. Még szombaton lesz egy utolsó (program legalul), de aztán vége. Az elcsendesülésről, a háttérben zajló problémákról beszélgettünk az egyik szervezővel, Varga ’Zero’ Balázzsal, aki édes-bús nekrológban számol be a történésekről és a lezárásról, mégis pozitív csattanóval.

Miért nem lehet több Fekete Zaj?

A legegyszerűbb válasz, hogy nincs rá pénz. Hiába a jó koncepció, meg az egyre több új arcot vonzó fesztivál, ha közben nincs a menedzsmentben egy vagy több olyan ember, aki pénzt tudna szerezni. Nincsenek (kultúr)politikai összeköttetéseink és az ismeretségi körben pedig hiába van sok olyan ismerős, aki nagy cégekkel áll kapcsolatban, valahogy egyikőjüket sem tudtuk arra rávenni, hogy mozgósítsa kapcsolatait. Civil szervezetként az pedig nem volt megoldható, hogy saját magunk csináljuk a fesztivál kocsmáját például. Aki megcsinálta helyettünk, nagyon jól járt belőle, amit meg tőle kaptunk, csak a lyukak foltozására volt elég.

Egyébként még a kisebb bukókat is túléltük volna, de 2011-ben kaptunk két nagyon komoly gyomrost. Az első az volt, hogy a két húzónevünk, az Ulver és a Woven Hand borzasztó kevés embert vonzott a Mátrába. Ezek a bandák egy A38 kaliberű helyet nagyjából megtöltenének, nálunk meg 100 darab körüli napijegy eladást tudtak csinálni, ezt a lustaságon kívül nem tudom másra ráfogni. A második gond meg az volt, hogy ezután a brutális veszteség után két hónappal szerveztük le Budapestre a Fields of the Nephilim-koncertet, amire szépen is fogytak a jegyek, de a zenekar elhalasztotta a bulit és azóta is halogatják, miközben a szerződésnek megfelelően már kifizettük a teljes gázsit. Ezután nem maradt más, mint minimálban, karcsúbb formában továbbvinni a fesztivált és közben haladékokat kérni a hitelezőinktől, akiknek meg nyilván véges a türelme.

Ezért került át a Dürerbe tavaly a fesztivál?

Már tavaly is ott tartottunk, hogy vagy nem lesz fesztivál vagy Pestre költözünk egy évre, hogy életben tartsuk a dolgot. A mátrai rendezésre 2013-ban sem volt pénzünk, plusz akadályt jelentett a korábban említett idegen kézben lévő büfé problémája is, amit egyszerűen nem tudunk megkerülni, mivel aki csinálta, annak a fesztiválhelyszín közvetlen közelében van a vállalkozása is.

A Dürer a lehetőségeihez mérten a dolog mellé állt, bár ott már a korábbi, kisebb szponzoraink sem tudtak segíteni, mert a Dürernek minden nagy vendéglátós márkával megvan az éves szerződése, ami kizárja a külsős partnerek behozatalát. Olyan dolgok merültek még fel, hogy betársuljunk valamelyik más fesztiválhoz, de ez végül nem valósult meg és idén ki kellett mondani, hogy ennek a sztorinak vége. Csak akkor lesz mód valaha is a folytatásra, ha legalább fél évvel az indulás előtt be tudjuk biztosítani a terület bérléséhez, a technikához és a promócióhoz szükséges pénzt és lesz elegendő számú lelkes arc, aki munkát, kapcsolatokat is hajlandó a dologba tenni, akkor is, ha mondjuk az ő munkája Excel táblázatok szerkesztése, mert a kirakatot jelentő zene mellett ez is legalább olyan fontos feladat. Szerinted mikor lesz egy ilyen kis fesztiválnak ilyen lehetősége? Egyelőre úgy tűnik, soha.

Melyik fesztiválon voltak a legtöbben és miért?

Egyértelműen 2012-ben. Ekkor volt a legerősebb az önkéntes csapatunk, jól sikerült a line-up (Sólstafír, Hexvessel, Hocico, Xenomorph, magyarok közül pedig VHK, Pozvakowski, Hangmás, Volkova Sisters) valahogy akkor éreztük azt, hogy egyre több embernek tetszik a kezdeményezésünk. Ráadásul akkor már félig elkészült a kemping felújítása és nagyon jól sikerült belaknunk a helyet, baromi jó hangulatú három nap volt, a létszám viszont maradt ugyanaz a napi párszáz fő. Az soha nem volt lényeges, hogy giga színpadot, meg nagy fesztiválos technikát telepítsünk, az volt a cél, hogy a környezetet a lehető legkevésbé zavarjuk meg ebben a pár napban. Fontos szabály volt, hogy ne akarjuk túllépni a hely adta lehetőségeket. Ennek megfelelően soha nem volt a fesztiválunkon mobilvécé, vagy kordonozás és a közönség is élvezte, hogy a természethez ennyire közel fesztiválozhat.

Mennyi változást láttál öt év alatt a koncertre járási szokásokban?

Nagyon tetszik, hogy nem csak kluboknak és zenekaroknak alakult ki törzsközönsége, hanem egyre több szervezőcsapat van, akik ha jól indulnak, akkor utána komoly mennyiségű arc zenei ízlését tudják befolyásolni a bulikon és hét közben, online is.

Mit mond a "Remélem legközelebb tényleg ott leszek!" mondat neked?

Hányok tőle. Gyakorlatilag elvette a kedvem attól, hogy ha elmegyek valamerre egy sörre, közben a fesztiválról beszélgessek arcokkal. Odajönnek, megkérdezik, hogy milyen volt, aztán sajnálkozva mondják az általad idézett szöveget és ezt elnyomják minden évben. Közben ők azok, akik mindenhova kiposztolják, hogy mennyire a zene az életük, meg picsognak, hogy nincs egy normális fesztivál. Ha választani kell egy Pesttől egyórányi autóútra lévő fesztivál és egy Pesten bármikor elcsíphető tribute buli között, a kényelmesebbet választják.

Egyre többször hangzik el, hogy fesztivál országgá váltunk, koncertek helyett fesztiválokra járnak az emberek. A klubkoncertek helyett tényleg fesztiválra jár a nép?

Az tény, hogy az utolsó kannásbornak is saját brand-fesztivált rendeznek, de azok inkább a korábbi falunapok újragondolt változatai, jobbára ügyes marketingesekkel. Szerintem nem megy rosszul a klubélet. A hétköznapokban belépők gyártásával és a jegyelővétel megszervezésével foglalkozom számtalan kicsi és nagyobb zenekar, valamint klub számára és azon keresztül azt látom, hogy van pörgés.

Melyik a kedvenc fesztiválod?

A Fishing on Orfű a kedvenc, valahol félúton a kis fesztiválok és a nagy monstrumok között. Ráadásul jó a line-up is, minden nap van három négy király zenekar. Régebben sok tematikus fesztiválon voltam metal, goth, industrial vonalon. A Zajhoz hasonló kaliberűek közül pedig egy másik tóparti bulira, a Bánkitó Fesztiválra figyeltem fel. Ők nagyjából velünk egyszerre indultak, de az elejétől fogva volt stábjuk, felosztották a feladatokat és így szerintem egy nem őrülten különleges program mellett felépítettek egy nagyon erős, növekvő létszámú közösséget. A Zaj közönsége pedig félúton volt valahol egy ilyen hippifesztivál és egy metalbuli közönsége között. Egyrészt örültek, hogy családias bulit kapnak, de mellé elvárták a nagy neveket is.

Nagyon jó lenne egy olyan fesztivált összehozni, mint mondjuk a lengyelországi OFF, csak nyilván kisebb méretben. De ehhez tényleg arra lenne szükség, hogy legyenek normális pályázati források, a kevés, meglévő lehetőségből ne azokat segítsék, akik maguktól is megtöltenek egy arénát. Hogy erre valaha lesz-e lehetőség, az a jövő zenéje, de sok reményt nem fűzök hozzá. Marad a néhány klubkoncertünk éves szinten, de azok nem pótolják a Fekete Zajt.

Tényleg ennyire szomorú volt ez az egész belülről is?

Dehogyis, félre ne érts, nem csak negatívkodni szeretnék, mert a sok nehézség ellenére a Fekete Zaj egy nagyon jó sztori volt, iszonyat jó zenekarokkal és olyan emberekkel, akik meg is tisztelték ezeket a bandákat. Ahogy említettem, a 2012-es év volt a legjobb, mert akkor sikerült a törzsközönség mellé új arcokat is megfognunk és a felújításon már nagyjából túlesett kempingben nagyon jól mutatott ez a színes közönség. Igen, színes, mert a skatulyákkal ellentétben ez sosem volt egy dark fesztivál, holott szerintem a mai napig is sokak fejében ez a fesztivál egy dark/gothic szeánsszal egyenlő, miközben a mi koncepciónkba bárki belefért, aki a saját műfaját egy kicsit is izgalmas irányból közelíti meg, kerülve a sablonosságot. Vagy azt nem hiszem, hogy túl sok fesztivál létezik, ahol a fellépés előtt egy-két órával még a szomszédos tavon csónakázik a főzenekar, mint például a Sólstafir is, vagy ahol a biztonsági őr Katatonia-pólóban nyomja. Ők is totál alkalmazkodtak a fesztiválhoz, nem a saját szabályaikat akarták mindenáron ránk erőltetni. Az év nagyobb részében egy elég csapatós egyetemi klubban dolgoznak, itt pedig élvezték, hogy normális arcokra kell vigyázniuk, akik boldogak, hogy egy ilyen szép helyen, ilyen jó társaságban bulizhatnak.

Mit szólsz azokhoz a felvetésekhez, hogy talán Fekete Pákóval vagy Fekete Lacival lehetett volna a szponzorkodást legjobban megoldani?

Az Erős Ember és Pákó is remek lehetőségeket rejtett, kár hogy nem beszéltünk korábban, talán nem egy nekrológ felett vagdosnánk az erünket. Előbbi figura jól jött volna a színpadépítésnél, utóbbi pedig tömérdek mennyiségű szőke lányt vonzott volna, megoldva a jegyeladási problémáinkat, plusz rögtön csinálhattunk volna egy civil sátrat is a lelki sérült rajongótáborának.

Interjú: Helmeczi Béla, Tóth András Dániel