2014.04.17. 08:58 – Hirdetés

A Tankcsapdával nyit az idei EFOTT Miskolctapolcán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

efott_csoport.JPG

Pop, rock, hip-hop, elektro – az idei EFOTT-on egyikben sem lesz hiány. Idén az aktuális hazai kedvencek mellett a 90-es évek ikonikus pop bandáit is elhozza Miskolctapolcára a legnagyobb és legrégibb hallgatói fesztivál. A nyitónap nagy durranását pedig a 25 éves Tankcsapda egyedülálló showja garantálja.

Kalinka_640x75px.jpg

Júliusban harminc év után ismét Miskolctapolcán forgatja fel a várost a hazai zeneipar színe-java az EFOTT-on. A Cirkusz Kávéházban játékos keretek között derült ki, hogy a legnagyobb hallgatói bulit ezúttal az idén huszonöt éves Tankcsapda nyitja.

„Nagyon örülünk annak, hogy az EFOTT nyitónapján ünnepelhetjük a zenekar huszonötödik születésnapját. Különleges este lesz ez nekünk, vendégzenekarokkal, nagyszabású, látványos bulival készülünk. Nem titok, hogy a nyáron összesen csak nyolc koncertet adunk és mindegyik program más és más lesz. Huszonöt év dalait tekintve jócskán van miből válogatni, a jó értelemben vett kötelező slágerek mellett helyet kapnak majd régen hallott dalok is. Érdemes tehát jegyet váltani és egy hatalmas zúzásra készülni Miskolcon. Mi már nagyon várjuk!” – mondta Lukács Laci.

A Tankcsapda nyitónapi zúzása után a játékosság és a zenei sokszínűség kap főszerepet az idei EFOTT-on. Az Animal Cannibals például a Hip-Hop Akadémia házigazdájaként áll színpadra.

Természetesen Dévényi Tibi bácsi is ott lesz Miskolctapolcán, de a hazai kedvencek mellett Miskolctapolcára érkeznek a '90-es évek kultikus zenekarai is.

„Az idei fesztiválprogramot is a zenei sokszínűség jegyében állítottuk össze. A legnépszerűbb rock, alternatív és hip-hop előadók mellett a kilencvenes évek legnagyobb europop kedvenceit is elhozzuk, így garantált a fergeteges hangulat. Biztosan velünk bulizik majd Miskolctapolcán a Mr. President, Brooklyn Bounce, Haddaway és a Vengaboys” – árulta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

A szervezők a Miskolci Egyetemmel karöltve egy tizenhat hektáros területen építik fel a fesztivált, ahol a Hooligans, a Road, a Hősök és a Mary Popkids is megtáncoltatja majd a közönséget.


hősök tankcsapda road efott kalinka mary popkids



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása