2014.04.22. 16:02 – Lángoló Gitárok

Ne félj - Itt a teljes Esti Kornél-lemez, zenekari kommentekkel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Esti Kornél - Ne félj cover.jpg

Ne félj címmel ma jelent meg digitálisan az Esti Kornél harmadik nagylemeze, amit mellesleg két napig ingyen lehetett letölteni a zenekar honlapjáról. Aki ezt elmulasztotta, természetesen még megveheti az albumot, április 24-től akár fizikai formátumban is. De természetesen azonnali segítséget is nyújtunk, ugyanis alább mind a tíz dalt meg lehet hallgatni sőt, a zenekar tagjai kommentálják is azokat egyenként.

Elöljáróban annyit, hogy az új dalok felvételei a Pannónia Stúdióban és a zenekar próbatermében készültek, a produceri munkát, a keverést és a masteringet a zenekar dalszerző-gitárosa, Lázár Domokos végezte. A zenekar idén februárban kezdte az új lemez felvételeit, a korábban megjelent Ne félj, Tátott szájjal és Téren dalok mellett a lemez igazi előfutára a Ti a rosszak, mi a jók című új szerzemény volt, mely április első hetében jelent meg. A tízszámos nagylemez az Esti Kornél elmúlt másfél évét összegzi, a megjelenést követő április 24-i lemezbemutató koncert után pedig országos turnéra indul a zenekar: koncerteznek Dunaújvárosban, Kapuváron, Székesfehérváron, Kecskeméten, Nyíregyházán, valamint a nyári fesztiválok legtöbbjén is. Az április 24-i Akváriumos lemezbemutatóra különleges műsorral és látvánnyal készülő Esti Kornél előtt az Amber Smith és a We Are Rockstars lép fel.

01 Ti a rosszak, mi a jók

Dodi: A lemez előfutáraként pár hete már kihoztuk ezt a számot. Egy Feldmár András könyv olvasása közben jutott eszembe, illetve az általam nagyon tisztelt pszichiáter írása vezetett rá, hogy klassz lenne írni erről a „csak az a jó, amit én gondolok, ahogyan én érzem” témáról valami egyszerű dalt. Pont a választások előtt egy nappal tettük közzé, természetesen közéleti olvasata is van az egésznek, főleg manapság, amikor ennyire agresszív a közbeszéd és mindenhonnan az jön, hogy „mi vagyunk a jók, mindenki más rossz”. A szöveg tudatosan lett ilyen direkt és egyszerű, a refrénekhez nagyon sok éneksávot rögzítettünk, gyakorlatilag a zenekar minden tagja énekel, a dal végén pedig a közönségünk hangja is felcsendül pár taktus erejéig.

02 Rohadt eső

Áron: A Rohadt esőt egy versem ihlette, ami megtetszett Dodinak. A vers utolsó versszaka lett a refrén első fele, ami többek között érdektelenségről, folytonos elégedetlenkedésről szól. Ha soha nem esne az a rohadt eső, meghalnánk a francba. Dodi ezen még csavart egyet. Talán ez a dal a példája, hogy jól működünk így együtt, és inspiráljuk egymást. 

03 Ne félj

Dodi: Végül a lemez címadó dala lett, amivel legalább annyira üzentünk saját magunknak, mint a közönségnek. Volt nálunk egy eléggé zűrös időszak másfél évvel ezelőtt, amikor megváltunk Pistitől, az előző énekesünktől. Ezután egészen addig, amíg meg nem találtuk Áront, nagyon sok félelem volt bennünk, bizonytalan volt egy pár hónapig minden. Van, aki a szöveget egyfajta öngyilkosságra való felhívásként értelmezi, amit biztosan erősít a Cinemate videós kollektíva által a dalhoz készített, több mint fél éve megjelent klip is, aminek a második felében a zenekar tagjai szép lassan a mélybe merülnek, de szerintem emellett van az egésznek egy tök pozitív üzenete is, ami valami olyasmi – és ez persze egy kicsit közhelyes, meg elcsépelt, de mindenképp benne van ez is -, hogy ne féljünk beleugrani az ismeretlenbe, ne féljünk az új dolgoktól, még akkor sem, ha közben „a hajó süllyed, sőt, éppen azért mert „a hajó süllyed” és nincs más lehetőség a túlélésre, csak ha ugrunk. 

04 Unom már

Dodi: Párkapcsolati téma, túl sok mindent nem is lehet hozzátenni, a refrén kicsit sem fogalmaz árnyaltan. Egy igazi befásult kapcsolatról szól, amiben persze azért még bénázik az ember, meg reménykedik, hogy csak átmeneti ez az egész fojtogató érzés. Gyorsan bele lehet unni abba, ha folyamatosan kamuzunk egymásnak, de persze lelépni már sokkal nehezebb, előtte azért jól esik kicsit panaszkodni. Egyébként így egybe hallgatva a dalokat, az jutott eszembe, hogy ezen a lemezen most egészen sokszor használtuk a halk-hangos verze-refrén váltakozást, ami talán ebben a dalban jön ki a legjobban.

05 Nem vagy már

Dodi: Hát, ha az előző dal egy bepunnyadt párkapcsolatról szólt, akkor itt már egy menthetetlenről van szó. Ezt a dalt amúgy már évek óta nyomjuk koncerteken, a refrén táncolós lüktetése miatt élőben tök jól működött szerintem már eddig is. A dal végén amúgy dobosunk, Ágoston kiváló harci üvöltését vélhetjük felfedezni. Nem kevésbé érdekes a 3 szólamú gitárszóló végén megbúvó, pengetés közbeni egy oktávos gitárelhangolás, amelyet zenekarunk 3 gitárosa közös erővel vitt véghez (Kristóf pengetett, jómagam tekertem a hangolókulcsot, Imi kamerázott). Nyilván ezt csak azért emeltem ki, mert amúgy senkinek az égvilágon nem tűnt volna fel ez az egy árva hang, mi viszont a lemezfelvétel  talán legviccesebb perceit köszönhetjük neki.

06 Kalkutta

Imi: A dal kiindulópontja két ember viszonya, ahol az a bizonyos szál az egyik fél hirtelen távozása miatt elvarratlan marad. És amit maga után hagy, az a be nem teljesült vágyak halmaza, a másik elérhetetlenségének, távoliságának romantikája – mint ahogy innen nézve maga a város is egyfajta elérhetetlen egzotikumnak tűnhet legtöbbünk számára. A Kalkutta nagy utat tett meg a végleges változatig, többféle dalszerkezetet is kipróbáltunk, illetve sokat kísérleteztünk a hangszereléssel, hogy a végeredmény minél atmoszférikusabb legyen.

07 Tátott szájjal

Ágoston: A szövegnek az a része, amit én írtam ebbe a dalba, a magyar korrupt „fejünkfelett”-rendszert kritizálja, természetesen pártatlanul.

Dodi: A rendszerkritika mellett pedig persze önmagunk kritikája is ott van, ugyanis a saját tehetetlenségünk, a saját „tátott szájunk” már rendszer-független dolgok és alapvetően csak mi vagyunk ezek okozói. A dalhoz amúgy még karácsony előtt készített klipet Vad Róbert és Rácz Péter egy mezőtúri keramikusművész, Veres Gyula főszereplésével.

08 Téren

Áron: A Téren azt a lelkiállapotot mutatja be, amiben rendben vannak a gondolataink, és hanyatt merünk dőlni közéjük. Keserédes attól lesz, hogy valami miatt vágyunk erre a magányra. Az ihletett szöveget általában csiszolgatni kell, de itt az intim hangulat fokozásához meghagytam az egyszerű kifejezéseket. Egyébként ezt a dalt pár hónapja egy kézzel készített szövegvideó kíséretében már közzétettük.

09 Nincsen senki fent

Dodi: Éjszakai környezet, amelyben egyedül vagyunk, mert már mindenki alszik. Van az az állapot, amikor már nagyon fáradt és kimerült vagy, de annyira, hogy az alvás, a „csend” is egy nehéz fizikai és lelki megterhelésnek tűnik. Ellazulni pedig marha nehéz, főleg úgy, ha a magánéletben is zűrök vannak. Azért a dalban van némi megnyugvás-érzés is, egy olyan állapot, amikor egészen kitisztulnak a gondolatok. A zene is ezt a fajta kettősséget próbálja erősíteni halk verzék, hangos refrének váltakoztatásával.

10 Véget ér

Dodi: Az előző dal zaklatottsága itt már egyfajta melankolikus nyugalomba csap át. Búcsúdal ez, ha van egyáltalán ilyen. Többször megkaptuk már különböző kritikákban, hogy mennyire sötétek a szövegeink és hogy ilyen fiatal emberek mégis minek foglalkoznak ennyit a halállal, a félelemmel, meg az ehhez hasonló komorabb dolgokkal. Szerintem onnantól kezdve, amikor rádöbbenünk (nyilván még gyerekként), hogy egyszer meghalunk és senki sem tudja biztosan, hogy mi következik utána, nem lehet nem foglalkozni ezzel a témával, legalábbis nekem nem igazán megy. Amikor a saját - ki tudja mikor bekövetkező - halálomra gondolok és azt érzem, hogy nem félek tőle, az egy eléggé ritka és erős pillanat. Egy ehhez hasonlítható nyugalmi állapotról szól ez a dal, ami egyébként az egyetlen olyan szám a lemezen, aminek nincsen klasszikus értelemben vett refrénje.


premier rock esti kornél



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása