Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Eddig életemben egyszer voltam Pearl Jam-koncerten. 2007-ben, a Nova Rockon. Azért lehet ez, mert ugyan szeretem az amerikai zenekar dalait, de annyira azért nem, hogy kezem, lábam törjem egy-egy túl hamar telt házas európai koncertdátumért. A Nova Rock-os buli egyébként nagyon tetszett. Hét éve egy masszív, 90 perces koncertet adtak, ami pont úgy volt jó, ahogy. Viszont mindenhol azt olvastam, hogy a zenekar önálló koncerten ennél sokkal többet nyújt a rajongóknak, úgyhogy egyszer ezt is ki kellett próbálni.
A Pearl Jam a grunge halálát túlélve lett mára az egyik legnépszerűbb amerikai stadionrock-zenekar, akik tipikus amerikai stadionrock-zenét játszanak. Még nem tartanak ott státuszban, mint mondjuk Bruce Springsteen, de öregednek még tíz évet, és őket is ki lehet majd rakni az amerikai zászló mellé szimbólumként. Van ugyan bennük még mindig egy kis punkos lendület, de mostanra stabilan beálltak erre a senkit sem bántó hard rockra, a lemezeken pedig hozzák az elvárt színvonalat a hol jobb, tényleg eltalált, hol rosszabb, töltelék dalokkal.
Szóval tényleg igazi kísérlet volt nekem ez a szerdai bécsi koncert. Vajon képes-e ez a lemezen már annyira nem hengerlő, de azért még mindig elég jó zenekar lekötni három órán keresztül, pusztán azzal, hogy zenélnek. Merthogy a tavaly megjelent Lightning Bolt albumhoz tartozó európai turnén tényleg ennyit játszanak. Méghozzá úgy, hogy az ember fel sem tud készülni rá, mivel minden egyes állomáson más a dalsorrend. Nem tudom túlzok-e, a fanatikusok biztos összeszámolták már, de szerintem legalább száz dalt aktívan műsoron tartanak. Ebből kap a közönség esténként 30-35-öt, amikbe a biztos pont nagyjából csak az, hogy lesz Even Flow illetve, hogy lassú dallal kezdik a koncertet.
Bécsben a lassú dal a Long Road volt, aztán jött a Can't Keep meg a Black, én meg már azt hittem, hogy az életbe nem gyorsulnak be, és leírhatom, hogy mekkorát csalódtam a zenekarban, de aztán végre lendületbe jöttek. A Last Exittől kezdve már teljesen rendben volt az íve a koncertnek, jó volt felépítve a 21 dalos alap blokk, a kilenc dalos első ráadás, meg az ötös vége is. A 35 dal közül csak öt volt feldolgozás. Volt itt Who- Neil Young- Public Image Ltd és Beatles-szám is. És nem, a Neil Young nem a Rockin' in the Free World volt, hanem a The Needle and the Damage Done meg a Fuckin’ Up. Azt hittem Alive sem lesz, de végül mégis elővették az egyik legnagyobb slágerüket, igaz a Jeremyt viszont kihagyták, ami meg az előző állomáson volt a Better Mannel és a Once-szal egyetemben. Szóval, ha valamilyen turnét érdemes fanatikus rajongóknak követni állomásról állomásra, akkor az a Pearl Jam. A zenekar meghálálja a hűséget.
Látványként volt az, hogy a zenekar zenélt (elég jókedvűen, főleg Mike McCready gitáros), két hellyel-közzel kreatívan kezelt kivetítő, meg a fények, illetve egy Carcosa-szerű (True Detective-rajongók előnyben) madárépítmény. Ezek közül a fény dobott egy hatalmasat az amúgy sem unalmas koncertélményen, és nem azért, mert a koncert alatt erősen spicces állapotba került Eddie Vedder frontember felmászott egy lebegő kandeláberre hintázni egyet. A Slayernél is mindig elmondjuk, hogy a megfelelően alkalmazott fények kiváltanak bármilyen kivetítős, építményes látványt. A Pearl Jamnél sem kellett annál több, mint hogy a fényhidak ereszkedjenek le-föl, meg néha füstöt fújjanak be, hogy hatásosabb legyen a hátulról világító robotlámpa.
Az van, hogy a Pearl Jam három órán keresztül is szórakoztató. Amikor meg éppen olyan dalt játszottak, amitől sokadik hallgatásra is kiver a víz (Sirens), akkor meg kimentem sörért. Mire visszaértem, már jobb dal ment. Tehát a kísérlet eredménye: a lemezen elég jó zenekar koncerten kiváló. Valószínűleg nem ez volt az utolsó Pearl Jam-koncertem.
Ezeket a dalokat játszották:
Long Road
Can't Keep
Black
Last Exit
Why Go
Spin the Black Circle
Hail Hail
Got Some
Lightning Bolt
Mind Your Manners
Severed Hand
I Got Id
Amongst the Waves
Rain
Even Flow
Sirens
Wishlist
Rats
Do the Evolution
Public Image
Rearviewmirror
The Needle and the Damage Done
Speed of Sound
Footsteps
Elderly Woman Behind the Counter in a Small Town
Daughter
State of Love and Trust
Brain of J.
Lukin
Porch
Smile
Fuckin' Up
Alive
Baba O'Riley
Indifference
