Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Két dologról nem lehetett kérdezni Jim Root Slipknot-gitárost és fő dalszerzőt. Az elhunyt Paul Gray basszusgitárosról és Joey Jordison volt dobosról. Szóval minden másról beszélgettünk a február 5-én Budapesten fellépő zenésszel.
Mivel készültök a turnéra?
Hozzátok is nagy cuccot viszünk, teljes színpados, látványos show lesz, amit örülünk, hogy végre Magyarországon is be tudunk mutatni. Egyébként azt csináljuk majd, amihez értünk, zenélünk és remélem, hogy látok valamit a városból, és kicsit több ismeretem lesz az országotokról, mint most.
Most mennyit tudsz róla?
Pont ez az. Mikor ott voltunk, semmire sem volt idő, csak megérkeztünk, koncert és már mentünk is. Azt hallottam, hogy szép város, szépek az épületek, kíváncsi vagyok az ételekre is, meg ki tudja, mi minden foghat meg, ami magyar.
Szerinted sok új rajongót tudtok szerezni egy-egy ilyen turnéval?
Hiszem azt, hogy tudunk még hova nőni és szerintem mindig vannak olyanok, akiknek most tudunk újat mutatni. Például voltunk Japánban, ahol nagyot robbantottunk, és egy csomó új arcot láttam, meg rengeteg fiatalt. Ott például még biztos, hogy tudunk hova fejlődni és hova nőni, de szerencsére mindig jönnek új emberek a bulikra.
Tényleg olyan őrült a japán közönség, mint ahogy azt mesélik?
Most már visszafogottabbak, régebben állítólag még durvábbak voltak, állítólag az utóbbi években megfigyelhető egy kis finomodás. Azok mondják ezt, akik gyakran járnak, ennek ellenére én még életemben nem láttam akkora circle pitet, mint most a koncerteken. Arról nem is beszélve, hogy voltak barikádok is, amiről ment a stage dive, mindenki ugrált, szóval tényleg őrült volt.
A koncerteken melyik az a három dal az új lemezről, amire leginkább megőrül a közönség?
Azért nehéz ezt megmondani, mert a Sarcastrophe a nyitódal, arra nyilván megőrül mindenki. Játsszuk a The Negative One, The Devil In I és a Custer című dalokat is. Ebből a Custer az, amire valamiért mindenki bekattan, de tényleg megőrülnek. Egyébként egyikünk sem gondolta, hogy a Custer lesz az, amit mindegy hol játszunk, a közönség szétszedi a színpadot.
Úgy hallottam, hogy ezt a lemezt szinte teljes egészében egyedül írtad. Ez igaz?
Igen, a nagy részét én írtam, de például a Goodbye című dal Corey Taylortól jött, de a Lech-ben és a Nomadicban is vannak tőle részek. A többit én írtam.
Mi a nehezebb, ha egyedül kell írnod dalt az elejétől a végéig, amikor magadra vagy hagyva, vagy ha együtt kell dolgoznod valakivel, és alkalmazkodnod kell hozzá?
Mindkettővel elvagyok, de azt kell figyelembe venni, hogy mikor együtt kell dolgozni valakivel, az általában hosszabb ideig tart, igaz az eredmény is jobb lehet. Vagyis nem feltétlenül jobb, csak másabb, mint ahogy azt elképzelted. Ha egyedül írok dalokat, akkor viszont sokkal hatékonyabb vagyok. Az is igaz, hogy még ilyenkor is szoktam futni a többiekkel egy kört és van, hogy változtatok. Előfordul, hogy valamelyikük azt mondja, hogy igen, ez tök jó, de próbáld ki így vagy úgy milyen lenne, és én megfogadom a tanácsokat. Persze egyszerűbb az egészet egyedül csinálni, de akkor is szükséged van egy kívülálló fülre, aki hozzáad valami extrát a dalhoz, mert nem tudom teljesen kívülállóként hallgatni saját magam.
A Slipknot-dalok sokszor épülnek fel úgy, hogy váltakoznak a dallamos és a durva részek. Személy szerint melyik áll hozzád közelebb?
Nagyon fontosak a dallamok, mert hiába vagy a legkeményebb ember a világon, ha nincs benne dallam, akkor egy csomó érzelem veszik ki a dalból. Hiszem azt, hogy mindenbe kell egy kis melódia. Olyan ez, mint a festészet, ahol szükséged van színekre, hogy sokat el tudj mondani, és több mindent ki tudj fejezni. Ha egy színed vagy egy hangzásod van, az lehet jó, de nem igazán fogsz túl sok érzelmet kiváltani és belevinni. Nekem személy szerint a dallamos részek, a technikás részek, a kemény zúzás és a kiállás együtt alkot egy egészet, ezekkel kell operálni ahhoz, hogy egy jó dalt kapj.
Szerinted miért van az, hogy az emberek többsége még mindig az Iowát tartja a legjobb Slipknot-lemeznek?
Talán mindenki ezzel azonosítja a zenekart, mert ezzel ismerték meg. Legalábbis azt gondolom, hogy aki ezzel a lemezzel szállt be a Slipknot történetébe, az egyfajta kellemes nosztalgiaként tekint rá, hiszen azok a dalok fogták meg annyira, hogy azóta is velünk van. Aztán ez volt az a lemez, amivel nyomás alatt dolgoztunk, hiszen a Slipknottal jöttünk ki először, és utána kellett valamit villantani, hogy kiderüljön, eltűnünk a süllyesztőben vagy maradunk. Talán ilyen jól tudunk dolgozni nyomás alatt és ha sietünk. Aztán az is igaz, hogy az Iowa egyik legkeményebb lemezünk még akkor is, ha vannak rajta dallamos részek is, de összességében mégis nagyon durva az összhatás.
Mennyire volt nehéz együtt dolgozni Corey Taylorral, miután kirúgtak a Stone Sourból, ahol szintén együtt zenéltetek?
Nyilván nem volt egyszerű, de elfogadtam azt, ami történt. Bár őszintén megvallva ma sem tudom, mi történt igazából, de mindegy, túltettem, vagy túltettük magunkat rajta, és azóta sokat javult a kapcsolatunk is. Talán pont a Stone Sour volt az, ami bezavart és ami kellemetlenné tette az egészet. Most, hogy nekem már nincs, így normalizálódhat a helyzet.
Új basszusgitárosotok és dobosok van. Ők állandó tagok?
Még nem tudni. Mindketten rendben vannak eddig, de ez még próbaidő. Sokat kell még tenniük és bizonyítaniuk ahhoz, hogy azt mondhassák magukról, hogy már tagok. Több mint 15 éve vagyunk együtt, sok mindent átéltünk már, sokat küzdöttünk együtt azért, hogy most itt tartsunk. Úgyhogy nem lehet, hogy besétál két csávó és azt hiszi, hogy ők ugyanennek a részesei egyből. Először mutatniuk kell valamit, és nekik is meg kell küzdeni azért, hogy igazán részei legyen annak, aminek mi már 15 éve. Ezért is van, hogy a maszk, amit hordanak egyszerű, mert még meg kell találniuk a saját személyiségüket és karakterüket.
Miért volt Corey Taylor dühös, mikor kiderült, hogy Alessandro Venturella az új basszusgitáros?
Nem tudom miért volt az, mert ez csak egy találgatás. Én azt mondom, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Alessandro az új basszusgitárosunk neve. Lehet, hogy Brian vagy Dave. El kell jönnöd a koncertre, és utána megpróbálni találkozni vele. És még talán akkor sem fogjuk elismerni, hogy ki is az valójában.
Kínos, és azért kell titkolni?
Még az is megeshet.
Nagyon sokat turnéztok. Mennyire nehéz életforma ez?
Nehéz, mert nagyon magányos tudsz lenni, elszigetelődsz a normális világtól és a normális életedtől. Tényleg jó dolog, és tényleg mindannyian erről álmodtunk, de eljön az a pont, mikor turnén vagy, hogy annyira beszűkül körülötted minden, hogy csak azt a másfél, két órát élvezed a napból, amíg színpadon vagy és amíg játszol az embereknek, a maradékban pedig csak próbálod lefoglalni az agyad, hogy ne érezd magad egyedül akkor sem, ha tök egyedül vagy egy hotelszobában.
Mit csinálsz, hogy elviselhetőbb legyen?
Tudom, hogy ez hülyén vagy bénán hangzik, de beállítom a gépemet és gitározgatok. Ennek élek, ez a mindenem, ez tesz boldoggá a mai napig, ha gitározhatok. Mindig is ezt akartam csinálni, ez volt az álmom, és nekem a turné csak úgy elviselhető, ha a szabadidőmben is gitározok. Megtanultam használni a programokat, amik ehhez kellenek, és így zenét írok a turné alatt, amivel elmehetek majd újra turnézni, hogy ott is új dalokat írjak, amivel turnézhatok, és így tovább. Persze a többiekkel is lógunk néha, elmegyünk vacsorázni, vagy megnézünk egy filmet, de ez még mindig nem annyi idő, hogy kitenné egy napomat. Ha nincs jó ötletem vagy ihletem, akkor is a gitáromon prüntyögök, tényleg ez teszi elviselhetővé az egészet.
A barátnőd, Cristina Scabbia a Lacuna Coil énekesnője. Ő is rengeteget van turnén. Hogyan tudjátok ezt összeegyeztetni?
Nincs átmenet. Vagy nagyon egyszerű vagy lehetetlenül nehéz. Mikor elkezdtünk járni, valahogy úgy alakult, hogy mindig nagyjából ugyanakkor voltunk otthon, így tök jól elvoltunk, sok időt tudtunk együtt tölteni. Aztán ez felborult, és van, amikor tényleg baromi nehéz együtt lenni. De mindent meg kell oldani, ezt is, aztán ha nagyon akar valamit az ember, az általában sikerülni is szokott, így mi is addig szoktunk variálni, amíg egy kicsit együtt tudunk lenni.
Mikor hazaérsz egy 3-4 hónapos turnéról, és megkérdezi a család, hogy mi volt a munkában, arra mit szoktál válaszolni?
Nem kérdeznek ilyet, mert máshol lakunk, nem igazán beszélek a családból senkivel. Otthon sokat vagyok egyedül. Ilyenkor motorozni szoktam és nem fogod kitalálni, de gitározgatok meg zenét írok.
Egyébként most lassan kezdem a beszélgetés alatt érezni, hogy igazából kurvára magányos ember vagyok. Mindig csak azt keresem, hogy lefoglaljam valamivel az agyam. Talán, hogy ne szembesüljek ezzel? Lehet azért, mert egyke vagyok és nincs testvérem? Kezdesz olyan lenni, mint egy pszichoterapeuta.
Akkor váltok. Új maszkjaitok vannak. Mennyi készült belőle?
Azt hiszem mindenkinek kettő van belőle, nekem legalábbis ennyi van. Egyet használok, egy pedig tartalék. Általában 4-5 tartalékunk van, de rájöttem, hogy azokból úgyis csak kettő az, ami pont jól illik rám, a többi felesleges. Egy maszk olyan 2-3 évet bír, ennyi idő alatt lesz elhordva, kinyúlik, nem az igazi. Még úgy sem, hogy nagyon vigyázunk rá.
Amióta ismerem a Slipknotot, azóta meg akartam kérdezni: nem büdösek ezek egy-két hónap után, főleg nyáron?
Nem annyira, mint ahogy képzeled. A legrosszabb az az, hogy beleizzadok, de mostanában már elég jó formában vagyok, úgyhogy ez sem olyan vészes. Nem iszom meg ilyesmi, úgyhogy nem is lesz annyira büdös.
Viszont az első maszkom! Na az undorító volt! Tudod a szokásos. Nem voltam formában, ittam és kajáltam színpadra lépés előtt, ahol sokat ugráltam és igen, volt, hogy belehánytam a maszkomba. Tudom, hogy undorító, de te kérdezted.
Csajozni nem volt nehéz amiatt, hogy nem tudták kik vagytok?
Nem, mert kitalálták. Az elején nem figyeltünk a részletekre, és volt, aki a cipőmről ismert fel például. Én meg álltam ott, hogy ezt komolyan, nem hiszem el, hogy a cipőmet nézte a koncerten, és összerakta, hogy utána én vagyok az.
Szerinted a Ghost jól csinálja, hogy senki sem tudja kik ők valójában?
Igen, én ezt jó ötletnek tartom, hogy meghagyták homályban a kilétüket. Csak így tovább!
Te megbántad, hogy tudják ki vagy?
Nem bántam meg. Talán annyiban, hogy biztos azt hitték rólam, hogy sokkal jobban nézek ki, gondolom sokan csalódtak vagy úgy gondolták, hogy ja, most már értjük, miért van maszkban.
Sokan vagytok a színpadon, sokan dolgoznak veletek, technikusok, roadok, fényes, szóval egy csomó ember. Mit csinál a turnémenedzsereretek, hogy egyben tudjon titeket tartani?
Nincs könnyű dolga, az egyszer fix, de azt szoktuk mondani, hogy tanul. Közben persze tudod, hogy megy ez, néha meg kell hozni komoly döntéseket, rendszabályozni kell embereket, de minél jobban szokik össze a gárda, annál jobban tudja mindenki, hogy meddig lehet feszegetni a határokat.
Interjúkban többször is elhangzott, hogy nem tudni meddig lesz még Slipknot. Mi most a terv?
Egyikünk sem lát a jövőben, de most úgy érzem, hogy valami különös történik a zenekaron belül és a rajongókkal is. Most úgy érzem, hogy kár lenne ennyi idő után hagyni mindent, hiszen mindannyian nagyon megdolgoztunk a zenekarért. Azt hiszem, az összes munka, a verejték és a nehéz időszak most kezd megtérülni. Jól dolgozunk együtt, jól kijövünk, jó koncerteket adunk, ezért most úgy látom, hogy semmiképpen sem fogjuk egyhamar abbahagyni. De mint mondtam, nem látunk a jövőbe. Kilenc emberből áll a zenekar, kilenc egyéniségből, és mindannyian máshogy tekintünk a jövőre. Ha valamelyikünk elégedetlen lesz, akkor az egész egységünk sebezhetővé válik, és nem tudjuk mi lesz. Most mindenki úgy gondolja, hogy szeretne még lemezt készíteni, élvezzük ezt a turnét, és szeretnénk a világban minél több helyen megmutatni, hogy mennyire jók vagyunk élőben.
