2015.03.10. 15:11 – Hirdetés

A Roxette jubileumi turnéja eléri Budapestet is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

roxette_2_photo_emmelie_slin_kisebb.jpg

Már 25 éve annak, hogy a Roxette bemutatkozó kislemeze, a The Look első helyre került az amerikai slágerlistán 1989-ben. Ezt olyan listavezető felvételek követték, mint a Listen To Your Heart, az It Must Have Been Love és a Joyride, amelyek nem csupán megalapozták a Roxette karrierjét, de korának egyik legsikeresebb előadóivá is tették a zenekart.

A Roxette több mint 75 millió albumot adott el – és ez a szám minden egyes nappal csak növekszik. A duó szédületes mennyiségű slágerével a 80-as évek végétől a 2000-es évek elejéig felforgatta a listákat. Sok éves kényszerszünetüket követően  amely alatt Marie Fredriksson rákkal küzdött  2011-ben visszatértek társával, Per Gessle-lel. Charm School című albumuk, valamint a She’s Got Nothing On (But The Radio) kislemezük pedig ismét felkerült a slágerlisták élbolyába.

Koncertsorozatuk kétszer megkerülte a földet, 153 koncerten összesen 1.5 millió ember előtt játszottak. A Roxette tavaly októberben vadonatúj turnéba kezdett, amihez most további helyszíneket adtak. Az európai rész Milánóban kezdődik majd, és 30 fellépést foglal magában. A turné egészen a csapat 30 éves fennállásának jubileumáig fog tartani, ezért a koncertkörutat The XXX  Anniversary Tour névre keresztelték.

A május 19-i, budapesti Roxette koncertre jegyek a www.livenation.hu oldalon keresztül kaphatók.

További infók itt:

http://www.livenation.hu/event/583309/roxette-xxx-the-30th-anniversary-tour--tickets


koncert hír roxette



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása